Csak egy csepp

CsᴇʀᴇBᴇʀᴇ

2021.04.26.

Már tűkön ültem, azt hittem már sosem indítják el a hírhedt triót Sukuna ujjai felderítésére. Kikönyörögtem, hogy én is mehessek, így most itt vagyunk. Időnként azért a szemem sarkából Megumira nézek, nehogy véletlenül elfelejtse, miért is vagyok itt. Néha még oldalba is bököm séta közben, amit nem vesz valami jó néven.

-Nobara határozottan nyomul Itadorira-súgom Fushiguro fülébe.-Vagy az is lehet, hogy van köztük valami-töprengem.
-Hé!-lengetem meg a fiú előtt a kezem, mivel nem reagál semmit, csak tovább sétál szótlanul.-Valami baj van?
-Ja, nem, semmi..!-kapja fel a fejét hirtelen, és gyorsabban kezd menetelni. Beéri Itadoriékat, itthagyva engem egyedül sereghajtónak.

Kis idő múlva szinte már lihegve megyek a többiek után. Nem tudom mennyi ideje bandukolunk már, de az tuti, hogy több kilométert is lesétáltunk már. Sőt, már mondhatni gyalogolunk.

-Nem tudom, hogy mit gondoltok rólam, de én nem nagyon bírom a tempótokat! Messze vagyunk még az úticélunktól?
-Miku ha csak panaszkodni jöttél, akkor semmi értelme, hogy itt legyél, szóval szerintem az lenne a legjobb, ha te visszafordulnál!-kiabál rám Nobara.

Valahol érzem, hogy igaza van, de engem biztos nem ilyen fából faragtak, aki hagyja, hogy ezt egy majdnem-sámán bebizonyítsa.

-Tudod lehetetlen lenne visszafordulni, mivel folyamatosan csak körbe-körbe megyünk!-torpanok meg, és mély elégedettséggel nézem, ahogy a lány habozva válaszol.
-Ne-nem is i-igaz!

De igaz Nobara drágám! Én nem tehetek róla, hogy nem tudsz tájékozódni!-mondtam volna még, de kezdett rossz érzésem támadni. Ha szobrok helyezkednek el az út szélén, azt hiszem tudom milyen erdővel futottunk össze utunk során...

Boszorkányság az egész. Bár nem hiszek a boszorkányokban, a vasorrú bábákban, de kezdek parázni. Ez csak egy legenda...ugye? És csak feleslegesen parázok, mivel nincsenek boszorkányok...nem igaz? Ha mégis, az nagyon nem jó. Akkor jól megszívtuk.

Hát jah, 20 perc elteltével beláttam, hogy ez nem csak egy legenda. Az erdő tényleg el van átkozva. És mi már könnyedén belesétáltunk. De ettől csak rosszabb lesz.

-Miért álltál meg...már megint?!-fordul hátra mérgesen Nobara.
-Igaz, tréfának szántam, hogy csak körbe-körbe megyünk, deee...
-De?!
-Tényleg, körbe-körbe megyünk! Geto irodájában találtam egyszer egy dossziét erről a helyről. Azt hittem, hogy ez csak egy legenda, tehát nem létezik, de nagyot tévedtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is itt kötök ki, pont ennél a boszorkányjárta helynél.
-Boszorkányjárta?-néz körül idegesen Itadori.
-Aha..
-Hát én már semmin sem lepődök meg!-Nobara idegei nem hiszem, hogy sokáig bírják még.
-Láttok valahol egy barlangot? Mert ha van itt egy, akkor tényleg nagy pácban vagyunk.

Mivel senki nem mond semmit, egy hirtelen nem-átgondolt tervtől vezényelve átvágok az ösvényen, egyenesen a fák közé.

-Miku hova mész?-hallom Fushiguro hangját.
Nem válaszolok, csak törtetek fáradtan előre.

Nemsokára meg is találom a barlangot, a boszorkány lakhelyét. Mintha semmilyen veszély sem leselkedne rám, magabiztosan csörtetek be a barlangba. Egy kicsit megkönnyebbülök, hála Istennek nincs itt a boszi. Még...

Nobara lép be elősször utánnam a pókhálós barlangba, jól lehagyva a két fiút.

-Miért jöttünk ide?!-mordul fel a vörös hajú lány.
-Senki sem kérte, hogy kövess!

Farkasszemet nézünk egymással, csak úgy vibrál közöttünk a feszültség.
Aztán sötétség, filmszakadás. Majd újra világosság. Annyit látok, hogy Nobara az én testemben, én meg az ő testében vagyok. Igazán szuper.
Mindketten sikítunk egyet, mire a fiúk is felbukkannak a bejáratnál.

-Mi történt?!-kérdezik egyszerre.
-Előbb nem tudtatok volna jönni?-sóhajtok.-Na mindegy, szóval az volt, hogy-
-Semmi különös!-szakít félbe a lány.
-Akkor meg miért sikítottatok?-forgatja a szemét Fushiguro.
-Csak hirtelen sötét lett egy másodpercre, és úgy éreztük, mintha kiütöttek volna minket, szóval a földön találtuk magunkat-magyaráz Nobara.
-És testet cseréltünk!-bököm ki gyorsan, még mielőtt teljesen elhinnék, hogy ezen kívül nem történt semmi.

Nobara gyilkos pillantást vet rám, majd fogcsikorgatva mondja további szavait: "Igen, így volt..." Rohadtul felidegesít ez a csaj! Már az első pillanattól kezdve gyűlölt engem. Azt nem tudom, hogy miért, de most már az érzés kezd kölcsönös lenni. Vajon miért nem akarta megmondani a fiúknak az egész sztorit?

Mikor Nobara felkel, hirtelen felindulásból az odalép a kék szemű fiúhoz, és megcsókolja. Nem tudom, hogy miattam csinálja-e, de jól felbosszant. Akkor lesz a legnagyobb a dühöm, mikor látom, hogy Fushiguro viszonozza a csókot. Teljesen elveszítve a fejem Nobarának rontok. Fojtogatni kezdem a nyakát. Persze könnyen visszatámad, nem egyszerű eset. Jól van, ő akarta... Minden erőmet összeszedve létrehozok egy hatalmas hullámot, és nekivágom a barlang falának.

Csak akkor térek észhez, mikor már túl késő. Mintha egy időre annyira elvakított volna a féltékenység és a gyűlölet, hogy minden más hangot kizártam a külvilágból, és csak Nobarára fókuszáltam. Csak most tisztul ki minden, most jut el az agyamig a tettem. Meguminak igaza van. Szörnyeteg vagyok.