Hozzád láncolva ( BakuDeku)

16.

Kacchan a veszekedésünk után elkerült egész nap, aminek egyrészt örültem, mert így nem zavarta össze a gondolataimat a jelenléte. Másrészt viszont mardosott a bűntudat és a kétely, hogy talán még sem kellett volna úgy lerohanom őt.
 "Lehet, hogy túlságosan is követelőző voltam. Látszott rajta, hogy már a dolog említése is felkavarta, de csak nem hagytam békén, mire kiakadt. Lehet, hogy el akarná mondani, csak nem tudja hogyan? Az igazság lehet jobban fájna, mint az, hogy tudatlanságban kell élnem."
Sóhajtva tettem le a pálcikákat a tányéromra, miután befejeztem a vacsorát, majd elindultam a szobám felé.
 "Talán bocsánatot kellene kérnem? Végül is minden jól ment míg én fel nem hoztam ezt az egész ügyet. Kacchan boldog volt... Vagy elégedett az este miatt, de mosolygott és tényleg jó kedve volt. Még sosem láttam ilyennek."
A szívem megdobbant ahogy eszembe jutott az emlék mikor Kacchan mosolyogva megsimogatta Aiko fejét a kertben. Olyan békés pillanat volt.
Amint beléptem a szobámba Aiko rohant elém és kezdett el a lábamnak ugrani. Nevetve hajoltam le hozzá és vettem a kezembe, mire hálásan nyalogatni kezdett.
   - Te mindig feldobod a kedvem, ha rossz a hangulatom.- mosolyogtam a kutyára, majd eszembe jutott a kép, ahogy Kacchan felém sétál a dobozzal, leül, Aiko pedig rám ugrik mikor kiszabadul.
A szívem összeszorult az emlék hatására, mire nagyot sóhajtva Aikot fogva leültem az ágyra.
 "És ez Kacchannak köszönhető."- simogattam tovább Aikot, aki az ölemben feküdt le.
   - Te boldog vagy itt Aiko?- kérdeztem, mire csillogó szemeivel rám nézett és hevesen csóválni kezdte a farkát.- Hát igen. Téged szeretnek, ezért nem is lehetnél boldogabb igaz?- mosolyogtam rá, ő pedig felvakkantott, majd megnyalta a kezem.
 "Vajon milyen lehet szeretve lenni? Vajon nekem még van esélyem ilyesfajta boldogságra? Vajon megtapasztalhatom egyszer milyen érzés, ha tiszta szívből szeretnek?"
Lebiggyesztett szájjal simogattam tovább Aikot, aki megérezhette, hogy megváltozott a kedélyállapotom, mert lenyugodott. Felvette a számára legkényelmesebb pózt, mire hálásan néztem rá.
 "Köszönöm, hogy itt vagy velem kiskutyám"- simítottam végig dús szőrén.
A következő pillanatban váratlanul kivágódott az ajtóm, mire riadtan néztünk fel.
   - Csomagolj!- jött Kacchan határozott utasítása, mire döbbenetemben szólni sem bírtam.
Tekintete komoly volt, ellent mondást nem tűrő.
 "Most... most elküld? E-ennyire megbántottam volna?"
   - M-miért?- dadogtam sokkos állapotban, és valamiért nagyon kétségbeesettnek éreztem magam.
   - New Yorkba megyünk.- közölte egyhangúan.
 "Azt mondta "megyünk"?"
   - Miért?- kérdeztem még mindig döbbenten.
   - Konferenciára vagyok hivatalos, ami holnap este lesz. Csomagolj össze mindent, amit hozni akarsz.- indult kifelé, mint aki elmondta amit szeretett volna.
 "Konferencia? New Yorkban? Csomagoljak?"
   - Várj!- kiáltottam utána, mire nagy nehezen felém fordult.- Miért viszel magaddal?- néztem rá bociszemekkel.
   - Nem akarok szerető nélkül maradni addig sem, még elhagyom a házat.- válaszolt egyszerűen.
 "Ezek szerint nem haragszik rám annyira, hogy megint elkerüljön?"
   - Kezdj csomagolni, ha kész vagy szólj.- indult el ismét, mire észbe kapva kaptam újra utána, ezúttal a karját megfogva.
   - Nem... Nem tudom mégis mit pakoljak el. Hogy mire lesz ott szükségem.
   - Uraraka indulás előtt átnézi a táskádat és kipótolja ha úgy van. Még van időd készülődni de legkésőbb tizenegykor el akarok indulni.- szolt, majd kihúzta a kezét fogásomból és elhagyta a szobámat.
Tanácstalanul állva néztem utána, és próbáltam felfogni mi is történt az előbb.
 "Azt mondta tizenegy?"
Az órára pillantva tudatosult bennem, hogy már este tíz óra van, mire kikerekedett a szemem.
"Ilyen gyorsan mégis hogy... Egész biztosan tudott erről a konferenciáról már hetekkel ezelőtt. Lehet, hogy most döntötte el, hogy engem is elvisz rá?"
Az agyam végre kezdte feldolgozni a sok új információt és hatást amit kapott.
 "Magával fog vinni egy üzleti konferenciára, mint... szeretőjét. Bízik bennem annyira, hogy elvigyem és így végre hosszú idő után elhagyhatom a házat!"
Boldogan ugráltam egyet a szobában, majd lelkesen összeszedegettem minden olyan ruhát amit jónak ítéltem. Ezután jöttek a higieniai szerek, majd mikor úgy éreztem kész vagyok lerohantam a lépcsőn, hogy kérjek Urarakatól egy bőröndöt.
A szobájában találtam rá, éppen olvasott.
   - Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de nem tudom hol vannak a bőröndök.- vakartam a tarkóm zavartan, mégis szétvetett a boldogság.
   - Semmi baj, mindjárt hozok egyet.- állt fel.
   - Köszönöm!- haladtam a nyomában.
   - Örülsz, hogy elhagyod a házat igaz?- kérdezte egy kis idő után.
   - Igen!- vágtam rá gondolkodás nélkül.- Vagyis... persze jó lesz, hogy kimozdulhatok kicsit...- helyesbítettem, mire hátra fordulva elmosolyodott.
   - Nem kell titkolnod az érzéseidet Deku! Tudom hogy érzel.- szolt, majd kihúzta a bőröndöt a szekrényből.
   - Vigyáznál Aikora még távol vagyok? Nem hinném, hogy magammal vihetném...- kértem, mire mosolyogva bólintott.
   - Természetesen.
   - Köszönöm!- vettem át a bőröndöt.- Akkor megyek és folytatom a pakolást.- indultam meg, mire Uraraka mosolyogva bólintott egyet.
A szobámba érve leraktam a táskát de mielőtt elkezdtem volna belepakolni eszembe jutott, hogy Urarakanak úgy is ki kellene pakolnia, és így csak plusz munkát adnék neki. Hagyva a pakolást a fürdőbe vettem az irányt. Éjfél előtt nem sokkal végeztem, mire elhúztam a számat.
 "Remélem Kacchan nem dühös amiatt, hogy nem indultunk el mikor szerette volna..."
Lassan lesomfordáltam a lépcsőn, és beosontam Urarakahoz, aki szó nélkül állt fel az ágyról.
   - Kész vagy?- kérdezte, mosolyogva mire bólintottam.
Felkísértem a szobámba, majd elkezdtem Aikotól búcsúzkodni míg ő a dolgaimat ellenőrizte. Mikor végzett felém fordult.
   - Tessék, minden benne van, amire szükséged lehet!- nyújtotta felém mosolyogva.
   - Köszönöm!- vettem át.- Máris indulunk?
   - A gazdám odalent vár.- bólintott Uraraka.
Hevesen dobogó szívvel indultam lefelé, miközben rengeteg érzés keringett bennem. Bizonytalanság, izgalom, feszültség, boldogság... Egyáltalán nem voltam fáradt, pedig múlt éjjel semmit sem aludtam.
Kacchan az ajtó előtt várt a saját bőröndjével. Mikor tekintetünk találkozott éreztem, hogy elvörösödöm.
   - Indulhatunk?- kérdezte, mire zakatoló szívvel bólintottam.
   - Jó utat!- köszönt el Uraraka.- Amíg távol vagytok vigyázok a házra és Aikora.- mosolygott.
Mosolyogva bólintottam egyet, majd Kacchan felé fordultam, aki épp az ajtót nyitotta.
 "El sem hiszem, hogy ennyire bízik benne, hogy nem fogok elfutni. Vagy csak nem hiszi, hogy képes lennék elmenekülni. Azt hiszem jobb ha pozitívan gondolkodom és elhiszem, hogy az első az igazság."
Az ajtó túloldalán egy limuzin várt, amiből ahogy kinyitottuk az ajtót egy fekete hajú öltönyös férfi szállt ki.
   - Üdvözlöm az urakat! Kérem adják ide a poggyászaikat!- vette el Kacchan bőröndjét, majd az enyémet is.
Miközben ő a csomagtartóba pakolt Kacchan felém fordult.
   - Szállj be.
Nagyot nyelve bólintottam egyet, majd beszálltam utánam pedig Kacchan is. Ezután a sofőr elindította a kocsit, és már indultunk is.
A feszültségem még a kocsiban ülve sem múlt el, folyamatosan azon kattogtam milyen lesz majd New Yorkban Kacchannal.
 "Olyan mintha nyaralni mennénk..."
Hamar a reptérre értünk, ahol kikerülve minden formaságot egyenesen egy géphez vettük az irányt.
A gép hatalmas volt és gyönyörű.
   - Ezzel fogunk menni?- tátottam el a számat.
   - Ezzel.- bólintott, majd elindult a gép felé.
   - Mikor indul a gép?- kérdeztem, mire felvont szemöldökkel visszafordult felém.
   - Amint felszállsz rá.- mondta nyilvánvalóan.
 "Várjunk csak..."
   - Ez a gép...
   - Az enyém.- mondta ki, mire leesett az állam.
"Miért is csodálkozom? Hiszen Kacchan milliomos..."
Még mindig a döbbenet hatása alatt állva szálltam fel én is a gépre, aminek belsejétől még jobban elképedtem. Szinte olyan luxus fogadott mint mikor a házban felébredtem.
   - Ülj le valahová.- szólalt meg Kacchan, mire leültem az egyik ablak mellé, ő pedig velem szemben foglalt helyett.
A gép azonnal mozgásba lendült, mire kinéztem az ablakon, hogy lássam a felszállás folyamatát, de a sötétség miatt semmit sem láttam.
   - Ideges vagy?- kérdezte Kacchan, mire egy pillanatra felé néztem, majd vissza.
   - Most először ülök repülőn. Kicsit izgulok.- vallottam be.- Mikor érünk New Yorkba?
   - Tizenkét óra múlva. Nyugodtan aludj, majd felébresztelek, ha odaértünk. Rád fér a pihenés.- szolt komolyan, mire elhúztam a számat.
   - Izé... Sajnálom, hogy...- kezdtem, de félbeszakított.
   - Felejtsd el. Ne beszéljünk róla többet.- mondta, mire visszanyeltem a kikívánkozó szavaimat.
 "Azt hiszem tényleg így lesz a legjobb."
Ahogy a repülő egyenesbe került az égen az én szívverésem úgy nyugodott le vele párhuzamosan. Ennek pedig az volt a következménye, hogy a fáradság hirtelen tört rám, szinte alig tudtam nyitva tartani a szemem. Végül a repülő zúgó hangjára aludtam el.