Sárkányok Násza☑️

8.

Elérkezett a temetés napja, hogy végső nyugalomra helyezzük Lady Laena Velaryont Hullámtörőn. Sárkányháton érkeztünk én és Daemon, ő Jacet és Luc-ot hozta, míg én az ikreket. A kis Viseryst Sárkánykőn hagytuk, még túl pici volt egy ilyen hosszú útra.
- Rhaenyra hercegnő, köszönöm, hogy eljötetek. - ölelt át Rhaenys a sárkánybarlang előtt.
A várban már vártak ránk a gyászolók. Apám gyengének tűnt, egy karosszékben behunyt szemekkel pihent. Laenort nem láttam sehol az egybegyültek között.
- Már kint van a koporsó mellett. - adta meg a hercegnő a fel nem tett kérdésemre a választ.
- A temetés után szeretnék veled beszélni. - súgta Rhaenysnek, majd apám elé léptem.
Alicent az oldalán állt és érdeklődve nézte a kezemben tartott kislányt. Ha jól emlékszem Luc születése után ő is életet adott a harmadik fiának, Aemondnak.
- Apám, beszeretném mutatni neked a gyerekeimet. - Daemon ölében Baelor ült, míg a két oldalán Jace és Luc jöttek közelebb a királyhoz. - Ő itt Visenya, ő meg Baelor. És a nagyobb pedig Lucerys. A legkisebb herceget Sárkánykőn hagytuk, az ő neve Viserys. 
Apám mosolyogva nézett végig a kis arcokon.
- Igazi családod lett Rhaenyra. - vette át tőlem a lányomat. Még Alicent kőszíve is megenyhült, amikor Baelort a karjaiba tartotta.
Nem volt sok időnk egymásra, Lord Corlys jelezte, hogy lassan kezdetét veszi a temetés. Az ikreket a várban hagytam, ráérnek még a halálal foglalkozni.

Laena koporsójára rávésték a képmását, de még a fába fájt szépség sem adta vissza kuzinom igazi arcát. Laenor a mester mellett állt, aki valyriai nyelven mondta el a búcsú beszédet. A hegyen a sárkányok szárnyaikat csattogtatták, csak egy maradt csendes a szertartás végégig, Vhagar. A hegytetőről nézte, ahogy lovasát elnyelik a tenger hullámai. Ekkor felüvőltött és lángokkal terítette be az eget.
- Szegény kuzinom, a tenger emészti el a testét. A Targaryen ház temetésén legalább a tűz által megszabadul a lélek a börtönétől. - motyogtam a tengerbe süllyedő koporsó után nézve.
- Ebben egyetértünk, hercegnő. - suttogta vissza Alicent az oldalamon. Mintha egy mosoly is felsejlett volna az arcán, mint a régi szép időkben. Mikor újra ránéztem ugyan azzal a fagyos tekintettel nézte az egybegyülteket.
A temetés utáni összejövetelt csend és egyhanguság kísérte végig. Jace és Luc a két árván maradt lány mellett álltak a teraszon. Őket nézve határoztam el, hogy most van ideje beszélni a hercegnővel.
- Rhaenys hercegnő egy szóra, ha lehet. - mentünk meszebb a tömgetől egy lenti teraszra.
- Miben tudok segíteni, Rhaenyra? - fordult felém a nő fáradtan.
- Magunkhoz szeretnénk venni Baelat és Rhaenat. - vágtam a beszélgetés közepébe.
- Mi okból tennél ilyet, hercegnő? - érdeklődött meglepetten Rhaenys.
- Közelebbi rokonságban állnak a gyerekeimmel, mint azt elhiheted. - utalni mertem csak a lányok apjára.
- Értem. - dőlt neki a korlátnak elgondolkodva a hercegnő. - Sejthettem volna, de én inkább bele sem akartam ebbe gondolni. - mintha csak magának mondta volna.
Álltunk egymással szembe, látta rajtam, hogy komolyan gondolom a szavaimat.
- Legyen, de 15 éves kora után Baelanak vissza kell kerülnie Hullámtörőre, most ő Leanor után az örököse. - egyezett bele a hercegnő.
- Sajátaimként fogom őket nevelni. - egy aprót biccentettem, majd visszatértünk a többiekhez.

Daemon mellettem feküdt az erőditmény szobájában. Hallgattuk mindketten a hullámokat, melyek a vár falaihoz csapódtak.
- Olyan kevés alkalommal találkoztam vele, most hogy családja volt. - gondolkodtam el a férjem fele fordulva.
- Boldogtalan volt, a férje csak egy ékszerként kezelte. - húzott közelebb magához a férfi.
- Ígérd meg, hogy a gyerekeinknek megadjuk a döntés jogot, hogy kiválasszák a hitveseiket. - fúrtam a fejem Daemon vállába.
- Sosem hagynám, hogy Visenyanak olyan férfihoz keljen mennie, akit nem szeret. Vagy a fiúknak, olyan asszonyt kell választaniuk, akire rá sem tudnak nézni. - csókolt meg a férjem. Ígéretek, de a jövőn múlt, hogy be is tudjuke tartani őket.
A férjem ölében ültem, mikor meghallottuk a kiabálásokat. Azonnal magunkra kaptuk a háloruhánkat és egy köpenyt. A nagycsarnok tele volt emberekkel az éjszaka közepén. A kör egyik oldalán a két nagy fiam állt és Leana lányai. Luc orrából vér szivárgott, míg Jace szája felrepedt. A lányokon nem volt sérülés nyoma.
- Mi a fene történt? - hajolt le Daemon a fiúkhoz.
- Aemond ellopta Vhagart, majd megtámadott minket, mikor kérdőre vontuk.- mutatott a terem másik végébe Rhaena. Egy széken ott ült a kis herceg, a bal szemét egy mester varta éppen össze. Luc kezében egy tör volt, a keze csupa vér.
- A fiad kivágta az én fiam szemét. - kiáltotta hisztérikusan Alicent. A tömeg meglepődve fordult a királyné fele, még sosem látták ilyen szétszortan őfelségét.
- A te fiad támadta meg a lányokat. Luc megvédte a kuzinjait. - szóltam vissza neki a csarnokon át.
- A te fiadnak kell ezt a tartozást megfizetnie. Őrség, hozzátok ide Lucerys Targaryen szemét. - örjöngött tovább Alicent. A fiamat a hátammögé toltam, Daemon ugyan így tett Jace-el és a lányokkal.
- Kedvesem, ezt át kell gondolnunk. Nem bánthatjuk Rhaenyra egyik gyerekét sem, hisz az unokáim. - a király hangja betöltötte a termet, minden ott tartózkodó elhallgatott.
Ekkor Alicent kikapta apám övéből a pengét és megindult felém. Kinyújtottam mind két karom, hogy visszatartsam. Alicent nem tudta, hogy kell fegyvert forgatni, így két lépésre tőlem megtudtam állítani. A nemesek körülfogtak minket és lélegzet visszafolytva várták, hogy mi lesz.
- Anyám, igazságos csere volt. Egy szemet egy sárkányért, ez igazán nem nagy ár. - hallottam Aemond hangját az anya háta mögül. A királyné azonban hajthatatlan volt.
- Legalább mostmár mindenki olyannak lát, amilyen vagy valójában. - ennyit suttogtam neki. Egymás szemébe néztünk, láttam hogy lendít egyet a pengén, hátra ugrottam. Éles fájdalom nyilalt a bal karomba, Alicent megvágott. Nem volt mély a seb, de ömleni kezdett belőle a vér. Deamon a másik karomnál fogva tartott, hogy ne essek össze a vérveszteségtől. A királyné elborzadva nézte a karomat, akkor döbbent rá, mit is tett.

Egy mester összeöltötte a sebet a karomon, azt mondta csúnya heg fog utána maradni. Mikor kiment egy fehér hajú ismerős kért bebocsátást a szobába.
- Mi szél hozott ide Sir Leanor? - kérdezte a mellettem ülő Daemon a férfitól.
- Beszélni szeretnék veletek a lányokról, főként Baelaról. - foglalt helyet velünk szembe a kuzinom.
- Holnap Sárkánykőre visszük az ikreket, gyámleányaimként fogom őket felnevelni. - avattam be a férfit.
- Tudom és köszönöm neked a nemes gesztust. Kérlek vigyázz rájuk, Bealat nevezem meg örökösömnek, ha bármi történne velem valamelyik háborúban. - nézett a szemembe, majd a Daemonéba a férfi. Tudta a lovag, hogy sosem fog örököst nemzeni, így szeretett nővére idősebb gyerekére hagyta az örökségét.

Másnap elbúcsúztunk Velaryon rokonaiktól, a lányok könnyes szemekkel integettek a nagyanyuknak a hajóból, amelyen Sárkánykőre vittük őket. Vhagar a félszemű kisfiúval a hátán szállt a királyi flotta fölött. Daemon az előtte ülő fiúkra nézett a sárkányán, ő már akkor tudta, hogy a félszemű kobra sosem felejt. A következő években, ha nem könyvet láttam a fiúk kezében akkor kardot, bárdot, szekercét. Azt akarta az apjuk, hogy a legjobb kardforgatók legyenek Westerosban, ha nem a világon.
A kis Visenya bizonyult a legtanulékonyabbnak, ha a halál táncárol volt szó. Daemon büszkén tanítgatta a lányunkat, aki később a két kard mestere lett, és méltó ellenfele névrokonának is.