LÁZ (Snarry)

1.

Perselus Piton jól ismerte a saját testét. Hónapokkal korábban nekiállt megfőzni az összes bájitalt, amire szüksége lesz azon az egy héten. Harminchét évéből húszban sikeresen átvészelte mindazt a kellemetlenséget, ami az omega-léttel járt. A megfelelő bájitalokkal tökéletesen féken tudta tartani vágyait, ami különösebben nem volt nehéz, mert az elmúlt húsz év alatt egyetlen alfával sem találkozott. Mostanra biztos volt benne, ő az egyetlen, az utolsó omega és azt sejtette, az alfák is mind rég eltűntek a föld színéről. Ezért hát nem is foglalkozott azzal, hogy bárkit is beavasson a titkába.

Amikor két héttel a várt időpont előtt lekortyolta az első bájitalt - kezdetben csak napi egyet, később napi hármat kellett -, és elhúzta a száját az egy éve nem kóstolt íz után, felsóhajtott. Ahogy közeledett a láz ideje, egyre jobban elgyengült érzelmileg. Mivel egyetlen alfával sem találkozott, mostanra már biztos volt benne, örökre egyedül marad.

Csakhogy a következő pillanatban zöld fény borította be a nappaliját, és a Fonó sor kopott bútorai között égszínkék köpenyben megjelent Albus Dumbledore.

- Elnézést a váratlan látogatásért, Perselus - kezdte Dumbledore, és közben levette a süvegét, hogy lesodorja róla a hamut.

- Miben lehetek a szolgálatára, igazgató úr? - kérdezte Piton.

- Biztosan tisztában vagy vele, hogy Harry a jövő héten tölti be a tizenhetedik évét, amiáltal nagykorúvá válik. Ezután képtelenek leszünk őt megvédeni a rokonai házában. Arra jutottam, a születésnapja előtti héten szeretném, ha beköltözne a kastélyba, ahol biztonságban töltheti a nyarat.

Piton bólintott. Azt remélte, ha nem szólal meg, Dumbledore nem folytatja, de tévedett.

- Természetesen felügyelet nélkül nem maradhat, így arra gondoltam, rád bíznám.

Hát persze. Ki másra?

- Mi lenne pontosan a feladatom?

- Csupán a közös étezések alkalmával elég találkoznod vele, hogy meggyőződj, minden a legnagyobb rendben.

Piton szeretett volna nemet mondani. Szeretett volna az asztalra csapni, és kifakadni, hogy neki miért nem jár szünidő. De tudta jól, miért. A megbocsáthatatlan bűnei miatt élete végéig szenvednie kell.

- Rendben.

Miután Dumbledore távozott, Pitonnak elég volt tizenöt perc, hogy összepakolja a csomagját és Roxmortsba hoppanáljon.

Potter két nap múlva érkezett meg, a születésnapja előtti délután. Piton a kastély kapujában várta.

- Professzor - bólintott Potter, egyik kezében egy üres madárkalitkát tartott. Mellette Hagrid vigyorogva cipelte a fiú bőröndjét.

- Köszönöm, Hagrid, innen átveszem.

- Ne felejts el meglátogatni, Harry. Viszlát, Professzor. - Azzal Hagrid óriás léptekkel elsétált a kunyhója felé.

- Gondolom, Dumbledore professzor már mindent elmondott, amit tudnod kell. Ugyanazon szabályok érvényesek, mint az iskolaév alatt. A kviddicspályát sötétedésig bármikor haszálhatod. Az étkezések kötelezőek, találkozunk a Nagyteremben. Ha bármi kérdésed van, küldj egy házimanót, ők megtalálnak, ha nem a bájitallaborban lennék.

- Rendben - bólintott Potter. Majd megragadta az utazóládája fülét és felfelé kezdte cibálni a lépcsőn. Piton tudta, egyetlen apró varázslattal tudna segíteni a fiúnak, de miért is tenné? Ez az utolsó nap, hogy nincs tizenhét éves és a jog szerint nem varázsolhat. Piton elgyönyörködött néhány másodpercig a fiú izzadt homlokában, a pólója alól elővillanó karjában, aztán inkább elfordult.

- Igyekezz - szólt hátra, ahogy örvénylő talárral eltűnt az ajtóban.

Az előbb felszínre törő gondolatok szokatlanok voltak Piton számára. Eddig mindig egyedül vészelte át a lázat, egyedül a Fonó sori otthonában. Furcsa volt elgondolni, hogy ezúttal valaki más is lesz mellette ebben az időben. De Pottertől nem kellett tartania, és tudta, csakis annyi a teendője, hogy a napi bájitaladagot felemeli kettő fiolára.

*

Amikor a vacsoránál találkoztak, Piton megnyugodott. Egyáltalán nem találta vonzónak a kócos hajú tinédzsert. Piton a tanári asztalnál ülve figyelte, ahogy Potter késsel és villával eszik. Ha a fiú lenne az utolsó alfa a világon, akkor sem érezne iránta vonzódást, hiszen láthatóan szermenyit sem értett az asztali etiketthez.

Miután végzett a desszerttel, és felállt a helyéről, meglepetten tapasztalta, hogy Potter leutánozza a mozdulatait. A Nagyterem ajtajában találkoztak.

- Lenne két kérésem, Uram.

- Mondja, Potter - sóhajtott Piton.

- Először is, nem tartja feleslegesnek ezt az egész Nagytermi cécót? Nem tudnánk valahol egyszerűbben étkezni?

- Az igazgató úr kérése, hogy a reggelit, az ebédet és a vacsorát egymás társaságában töltsük el. Ez alól nem fogsz tudni kibújni.

- Nem kibújni akarok, csak megkönnyíteni a manók életét. Nem mehetnénk le a konyhára enni?