Bár tovább maradhattam volna

7.rész

- Jó reggelt!- jelent meg apa a szobám ajtajában egy hatalmas tálcával a kezében amelyen sok-sok finom falat várt.

- Nem kellett volna.- toltam feljebb magam az ágyban.

- Végre nem a kórház falai között látom a kislányom.- ült le mellém és az ágyra rakta a tálcát.

- Köszönöm!- mondtam mosolyogva és magamhoz húztam egy nagyon ölelésre. Éreztem, hogy szüksége van rá, de nem mondom, hogy nekem nem esett jól.

- Egy hét múlva megyünk ismét addig remélem nem kell átlépnünk a kórház bejáratát.

- Ha rajtam múlik akkor nem.- vettem magamhoz a tálcát, de még csak egy szem szőlőt se tudtam enni, mert muszáj volt felállnom és a mosdóba szaladnom, mivel a tegnap esti tea és az a egy fél szelet vajas kenyér inkább úgy döntött, hogy a gravitációval ellentétes irányba kívánt távozni belőlem.

- Nincs semmi baj!- térdelt le mögöttem apa és a vállamra helyezte azokat a hatalmas kezeit.

Mikor éreztem, hogy ennyi volt csak hátra dőltem így apa ölében feküdtem és próbáltam összeszedni magam, hogy eltudjak menni fogat mosni. Jelen pillanatban ugyanúgy érzem magam, mint 14 éves koromban mikor az első ilyen történt velem.

- Hogy érzed magad?- kérdezte halkan és közben szakadatlan a fejemet simogatta.

- Úgy érzem egyenlőre ennyi.- dőltem előre és a WC-be kapaszkodva próbáltam felállni. Végül apa segítségével sikerült is és még a számat is sikerült kiöblíteni majd az ágyba vissza feküdtem és nem sokkal később vissza is aludtam.

- Bestie!- ugrott az ágyamba Derek ezzel felébresztve.

- Neked is szia.- töröltem ki az álmot a szememből és Derekre néztem.

- Hogy vagy?- mászott mellém és szorosan magához ölelt.

- Ma még nem ettem egy falatot se, de nem is kívánom.- mondtam miközben a fejem a mellkasán pihentettem.

- Akkor most lemegyünk és csinálok neked valami könnyű kaját, mert nem a rákba fogsz belehalni, hanem abba, hogy nem eszel! Pedig most nagyon gyenge vagy és kell az energia a szervezetednek.- mondta közben pedig szinte kiugrott az ágyból és egyből a kezét nyújtotta felém.

- Nem lehet neked nemet mondani, igaz?- tettem fel a költői kérdést a mellettem állónak.

- Hiszen ismersz!- mondta vigyorogva majd gyengéden megfogta a kezem és felhúzott. A hátamra terítette a köntöst majd támaszként szolgálva segített lemenni a konyhába.

- Öntenél egy kis vizet!?- kérdeztem száraz torokkal és a pulthoz ültem.

- Persze.- mondta és már le is tette elém a folyadékot.- Mit szólsz egy kis gyümölcs salátához?- vett a kezébe egy almát és az kezdte vizsgálni.

- Benne vagyok. Kimegyek egy kis friss levegőt szívni.- vettem a kezembe a poharam majd a teraszra kimentem és a kis kerti fotelbe befészkeltem magam és csak vártam, közben pedig a kerítésre szállt két kis madarat néztem, akik láthatóan egy párt alkotnak. És míg őket néztem csak az járt az eszemben, hogy ők már megtalálták az igazit és egészen életük végéig egy párt fognak alkotni. Én meg már leéltem az életem majdnem egy negyedét és még valószínűleg nem is találkoztam azzal, aki ezen a földön a párom és mindig mellettem lesz.

- Mi ez a bús fej?- jött ki a kezében két kis tállal és a fején egy sapkával.

- Semmi, csak azt a két kismadarat néztem.- húztam fel a lábam törökülésbe.

- Ezt neked hoztam meg ne fázzon a fejed!- vette le a vékony pamut sapkát és átnyújtotta nekem.

- Köszönöm.- küldtem az irányába egy hálás mosolyt közben pedig felvettem a ruhadarabot.- De mesélj mi van a suliban?

- Már mindenki várja az uta... vagyis minden oké.- hallgatott el majd egyből máshogy fogalmazott.

- Gondoltam.- forgattam meg a szemem és ismét a kerítésen lévő madarakat néztem.

- Most jutott eszembe tudod kik jöttek össze?- vezettem vissza a tekintetem rá.- Daniel és Regina Ribanc százados, vagy legalábbis dugó pajtik.

- Szépen beilleszkedett mondhatom.- nevettem fel aminek a hatására a mellettem ülő is ugyanígy cselekedett.

- Most akkor velünk van a baj, hogy nem vagyunk ennyire "nyíltak"?- nézett rám Derek teljesen komoly arckifejezéssel.

- Túl lúzerek vagyunk ehhez ezek szerint.- rántottam meg a vállam.

- Be kéne újítani valamivel nem gondolod?

- Nekem itt a rák szóval most nem unatkozok, ez bőven elég most nekem.

- Akkor én mit csináljak?- kezdett el gondolkozni, majd rám sandított.- Leszek én is rákos!- jelentette ki majd láttam rajta, hogy egy pillanatra elgondolkodott és gyorsan változtatott is rajta.-Áhh téged elnézve ez nekem nem menne, már az első nap után feldobnám a pacskert.

- Hidd el nem jó buli.- sóhajtottam fel.- De ne is erről beszéljünk, mikor indultok az jobban érdekel.- húztam szorosan a mellkasomhoz a lábaim és a térdem csúcsán pihentettem a fejem.

- Jövőhét hétfőn.- mondta és egy falatott a szájába vett, hogy ne tudjam tovább kérdezgetni.

- Akkor az már csak 3 nap...- esett le a tantusz- Mindegy is akkor lécccci hozz nekem valami ajándékot, majd ha jöttök haza 3 hónap múlva.- mondtam lelkesen.

- Majd kapsz egy ekkora hűtőmágnest!- mutatta a kezével, hogy kb. egy vizes palack tetejével megegyező méretű lesz.

- Jaj meg ne erőltesd magad.- vágtam hátba a mellettem ülőt.

- Na jó egy kicsivel nagyobbat kapsz.- kacsintott egyet majd hangosan felnevetett.

- Emma hol vagy?- hallottam meg apa hangját bentről.

- Kint vagyunk!

- Ohh, szia Derek.- jelent meg az ajtóban apa majd a kezét nyújtotta.

- Szia apu.- mondta nevetve Derek és megrázta a kezét. Végül is van benne valami hiszen amióta ismerjük egymást szerintem többet volt itt, mint otthon.

- Merre voltál?- kérdeztem miközben velem szemben helyet foglalt apa.

- Vettem egy-két dolgot, mert holnap meglátogat Tom a két gyerkőccel.

- Ez szuper, úgyis rég láttam őket.- mondtam mosolyogva.

Egészen addig beszélgettünk apával és Derekekkel kint a teraszon míg el nem kezdett az ég alja vörösödni. Aztán Derektől elköszöntünk majd én is elköszöntem apától és felmentem a szobámba. Elmentem fürdeni majd egy szimpatikusnak tűnő filmet elindítottam, de nem emlékszem miről szólt, mert nem sokkal később el is aludtam rajta.