Hozzád láncolva ( BakuDeku)

19.

                                                                  Bakugou


Amint Deku kilépett az ajtón úgy éreztem meghasad a szívem.
 "Miért is gondoltam, hogy ezúttal tényleg boldog lehetek azzal akit szeretek? Csak ámítottam magam."
   - Oi Bakugou, ez a süti isteni! Meg kell kóstolnod.- hallottam Kirishima hangját a konyha felől.
Sóhajtva fordultam felé, ő pedig ahogy meglátta az arcomat elkomorult.
   - Mi történt?
   - Elment.- válaszoltam egyszerűen, mire szabályosan kiakadt.
   - Mi van? Hagytad elmenni?
   - Még is mit kellett volna tennem ha? Te mondtad. Ha maradni akar, akkor szeret, ha viszont elmegy nem. Megkaptam a választ.- szóltam keserűen.
   - De... De hát én ezt nem értem... Biztos, hogy el akart menni? Egyáltalán nem volt szomorú amiatt, hogy el kell mennie? Mit mondott?- záporoztak a kérdések, amikre már előre fel voltam készülve.
   - Végig közömbös volt és nem kérdezett semmit. Még az sem érdekelte miért küldöm el. A pénzt sem fogadta el amit adni akartam neki.
   - És neked nem esett le a dolog? Annyira lesokkoltad, hogy beszélni sem volt ereje! Teljesen elhitte, hogy nincs rá szükséged és magába fordult! Nem akarta kimutatni előtted mennyire fáj neki, hogy elküldöd Bakugou! Vagyis igazából maradni akart!
   - Akkor az ötleted egy rakás szart sem ért.- jegyeztem meg.
   - Még nincs veszve semmi! Menj utána és mond el neki, hogy szereted!
   - És akkor szerinted, majd visszajön?- vontam fel a szemöldököm.
   - Igen! Mert ő is szeret téged! Ez olyan egyértelmű mint, hogy én most itt állok előtted. Hihetetlen, hogy észre sem vetted a jeleket!- akadt ki.
   - Miféle jelekről beszélsz?- sóhajtottam.
   - Te komolyan nem látod, hogy hogy néz rád? Vagy a viselkedéséből? Mikor táncoltatok úgy nézett rád mint valami jelenésre. Csillogott a szeme érted? És a tiéd is. Ne is próbáld tagadni, láttam az egészet.
   - Ne láss bele többet Kirishima. Deku csak kedves, ennyi az egész. Még azokkal is, akik nem érdemlik meg.
   - Jobb lenne végre belátnod, hogy egy szerethető ember vagy Bakugou! És örülnöd kellene, hogy ezt Midorya az álarcod viselése közben is észrevette.
 "Lehet valami abban amit mond? Igaz, hogy Deku az utóbbi pár napban tényleg sokkal közvetlenebb volt és sok mindent megtett, amire álmomban nem gondoltam volna, hogy meg fog, de mindezt csak azért csinálta mert rossz állapotban voltam, ő pedig túl empatikus."
   - Akárhogy is, most már nem számít. Elment és nem fog visszajönni.
   - Hogy ne számítana?- kiáltott fel Kirishima.- Menj utána! Mond el neki az érzéseidet! Mutasd ki őket! Mindenfajta kertelés nélkül. Tisztázzátok a kapcsolatotokat.
   - Ez nem valami tündérmese Kirishima. Ez a hajó már elment. Deku örül, hogy végre újra szabad, és én nem fogom újra megfosztani ettől. Majd... veszek egy új rabszolgát.- szóltam keserűen.
Kirishima pár pillanatig csendben gondolkozott, majd sóhajtva folytatta.
   - Ha most tényleg nem küzdesz érte elveszíted. És mindketten tudjuk, hogy az lenne a legnagyobb hiba amit csak elkövethetsz.
   - Akarsz még valamit?- kérdeztem sóhajtva, remélve, hogy ejthetjük a Deku témát.
   - Nem.- indult el dühösen az ajtó felé, majd mielőtt kilépett volna rajta drámaian visszafordult.- Nem fogsz még egy olyat találni mint ő, akármeddig is keresgélsz. És a szívedet se fogod tudni becsapni.- csapta be maga után az ajtót.
Sóhajtva túrtam bele a hajamba, és fordultam a konyha felé, hogy leigyam magam, mikor szembe találtam magam Urarakaval.
   - Kirishima elment? Ajtócsapódást hallottam...
 "Már csak ez hiányzott."
   - El.- mordultam, majd megkerültem és elkezdtem kutatni egy üveg whisky után.
   - Gazdám izé... Bocsásd meg a faragatlanságomat de... minden... rendben?- nézett rám aggódón.
   - Ne foglalkozz vele.- szóltam feszülten.
 "Minél előbb le kell itatnom magam, különben valami őrültséget fogok csinálni."
   - Ha tudok segíteni...
   - NEM TUDSZ!- ordítottam rá, mire megszeppenve hátrált pár lépést.
   - Sa-sajnálom. Nem kellett volna kérdezősködnöm.- motyogta.- Megyek, felviszem Dekunak a vacsorát...- folytatta, majd már nyúlt a tálcáért, amikor közbe szóltam.
   - Deku nincs a szobájában.- mondtam összeszorított ököllel.- És többé nem kell kiszolgálnod őt.- nyögtem ki, miközben a szívem megsajdult.
   - Ezt nem értem... Hol van?
   - Elment.- mondtam ki újra, és éreztem, hogy egyre inkább kezd tudatosulni bennem ennek a szónak a jelentése.
   - E-elment...?- dadogta Uraraka döbbenten.- Úgy érti...
Ekkor mindketten a bejárati ajtó felé kaptuk a fejünket ami egy hatalmas csattanással vágódott ki.
 "Ez meg mi a franc?"
Dühösen indultam a nappaliba, Uraraka pedig a nyomokban loholt. Amint aztán megpillantottuk az ajtó előtt álló Kirishimat mindketten megtorpantunk.
A kezében egy apró szőrgombócot tartott, amin kosz és vérnyomok látszottak. Fájdalmasan nyüszített a vörös kezében, aki izzó tekintettel meredt rám.
   - Van egy kis gond.- nézett a szemembe mélyen, én pedig éreztem, ahogy a düh egyre inkább szétáramlik a testemben olyannyira, hogy ott helyben képes lettem volna végezni bárkivel.