Ahol újra találkoztunk!

6. rész

Reggel kipihenten és vidáman keltem. Gyors készülődés után pedig már tekertem is biciklivel a sport központba. Ma viszonylag korán kezdtem a napot. 9 órára mentem és maradtam is jó sokáig délután 3-4-ig. Ez nagyban attól is függött, hogy szerdánként milyen gyorsan végzek a csoportjaim adminisztrációs feladataival. Ugyanis a saját csoportjaimat akikkel csak én foglalkoztam, az ő adataikat én kezeltem. Fejlődési naplót kellett írnom, volt akinek étrendet is. Beírtam az aznapi hiányzásokat hányan jöttek órára, hány fősek a csoportok és hasonlók. ( a hiányzásoknak igazából nem volt jelentőségük, csak rögzítenünk kellett egy saját naplóban a dolgokat. Van aki gépen tette ezt meg, de én jobban szerettem papír alapon feljegyezni a dolgokat.)

Szóval a mai nap viszonylag hosszúra nyúlt. Két úszással kezdtem, aztán jött egy ovis torna, és ebéd előtt volt még egy gyógytora órám, ahol külön foglalkoztam egy kislánnyal.

Ebéd után már szinte rögtön jött is a nagyobb korosztály. Volt két egymást követő két röplabda edzésem két külön csapattal, ahol nagyon jól kijöttünk a korban hozzám kicsit jobban közel állókkal. Ami számomra is meglepő volt, mert meg kell mondjam kissé aggódtam amiatt mielőtt kijöttem, hogy a nagyobbak mivel azért 24 évesen még elég fiatal vagyok, nem fognak  tisztelni. (De szerencsére, semmi ilyesmit nem tapasztaltam.) A röplabda után következett még egy táncóra az idősebb csapatommal, ahol szinte csak csajok voltak, de örültem, hogy azért még négy fiú is csatlakozott a csapathoz. Ez két órás volt. Aztán az óráim végeztével úgy döntöttem, hogy rögtön neki is esek az adminisztrációnak, hogy minél előbb túl legyek rajta.

Azonban mikor leültem volna a géphez, hogy megnyissam a központ oldalát (ahol az összes ide járó ember megtalálható volt csoportokra lebontva) már előkészítettem a naplómat és egy tollat is. Pont amikor már nekiláttam volna, telefonom pittyent egyet, hogy üzenetem érkezett. A kezembe vettem a készüléket és feloldva a képernyőt meglepve tapasztaltam, hogy egy számomra kissé ismerős profilképű mégis ismeretlen srác szeretne üzenetet küldeni nekem. Megnyitva az engedélykéréseket két dolog szúrt szemet szinte azonnal. Egy, hogy a pasi angolul írt nekem. Ezek szerint valahonnan tudja, hogy nem beszélem a nyelvet ergó már találkoztunk. Kettő, rányomva a profilképére, ami kinagyította a képet egy jól öltözött sármos, napbarnított bőrű, éjfekete hajú férfi nézett vissza rám. Valahol a húszas évei közepén járhatott. A fejére tolt napszemüvegből és a focilabdából ami a képen szerepelt rögtön levágtam, hogy focista. Tehát itt lehetett tegnap előtt a központban. A neve pedig nem volt más mint: Schmith Benjamin.

Az üzenetében ez állt:

Benjamin: Szia Zsófi, előre is elnézést, hogy így ismeretlenül rád írok. Ott voltam hétfőn a Sportközpontban. A Real Madrid egyik játékosa vagyok. Nagyon tetszett a koreográfia, amit megtanítottál a gyerekeknek. Tehetséges vagy.

Áll az üzenetben, amin elolvasva halványan elmosolyodok és úgy döntöttem válaszolok.

Zsófi: Szia Benjamin, köszönöm a kedves szavakat. Otthon vagy a táncban?

Szinte rögtön jött is a válasz.

Benjamin: Gyerekkoromban a szüleim sokat járattak táncra még egy tánc suliba is felvettek Bécsbe. De mindig is a focihoz húzott jobban a szívem.

Zsófi: Bécsbe? Az jó messze van innen.

 Feleltem és hirtelen feltűnt, hogy kíváncsi vagyok rá mit fog válaszolni. Nem tudom mit művelek. Mióta kiköltöztem Madridban, bár még csak két hete vagyok itt. Mintha az életem fenekestül felfordult volna. Te jó ég hiszen egy idegennek chatelek éppen. Félreértés ne essék. Daniba vagyok szerelmes, de volt valami megmagyarázhatatlanul érdekes ebben a srácban. Valahogy azt éreztem jól kijönnénk, mint barátok.