Neszmélyi kalandom/kalandjaink Launais diákokként.

4 Kamion Ütközése, Az M1-es Autópályán

Kalandunk, Neszmélyen kezdődik, tizenöt óra, ötvenkettőkor, ugyanis ilyenkor érkezik meg a jó kis sárga, Volánbuszunk. Felszálltunk, többiek hátra, és a csukló elé ültem be, majd vártam a nővéremet, aki egy megálló után fel is szállt.

Elindultunk, minden fasza volt, egészen Tata Buszvégállomásáig. Kikanyarodtunk, majd csak annyit érez az egész busz, hogy öt méterenként haladunk.

Nővérem, aki közben aludt, felébredt, hogy hol vagyunk. Akkor, már kicsit tovább mentünk, de körülbelül csak ötszáz méterrel. Elújságoltam neki, hogy már tizenhat óra negyven volt, és ekkor kellet volna vértesszőlős, Tata felöli végébe lennünk.

Oké, semmi gond, elvoltunk beszélgettünk. Közben a google híreket is lestük, vajon mi történhetett. Itt jött az, hogy négy kamion ütközött, de még mindig csak elvileg, és az M1-es autópályáról sorozatosan jöttek le az autók, így erre tudtunk következtetni, hogy nagy a sor, plusz a körforgók is fel fogják azt.

Itt, nővérem, de ez uncsi, hívjuk Vikinek, az osztálytársa vagyis Mátyás úr, aki szintén Tatabányai mint mi, fejébe vette azt az ötletet, hogy ő márpedig leszáll Vértesszőlős első megállójába. Fel is hívta apját, aki útközbe letette, de meglett neki engedve.

Leszállt. Mi mentünk tovább, alig másfél percig fel is gyorsultunk. S megint beállt a sor.

A következő megállónál, szépen fogalmazva néhány, nyolc általánossal se rendelkező egyén, családban három gyerekkel felszállt, s az anyuka kezébe volt még egy kicsi bojler is, akinek hátán a teli táska. Ami nem mellesleg az arcomban volt, főleg akkor, mikor fékeztünk.

Meguntam, felálltam a helyemről, majd odatéve a cuccom, álltam mint a tök. Vikivel váltottam pár sort, erre a család vezére, az édesapa elkezdett a többi osztálytársával veszekedni, hogy mit néznek, holott ők ülnek, és nem adják át a helyet a kicsiknek. - Akik teljesen önszántukból ültek le, nem mellesleg alig szálltak fel öt perce -

Nyilván, megint mi leszünk elővéve, hogy milyen a mai generáció, nem adjuk át a helyünket.

Értem én, de már mindenki jobb esetbe csak mérges volt, rosszabb esetbe ideges, min ő.

Ismét meguntam, minden türelmem alábbhagyott, s testvéremmel az oldalamon a közvetlen mellettünk elhelyezkedő megállóba leszálltunk.

Megjegyzem, ezután szarkasztikusan örült magának, hogy van hely.

Leszálltunk, minden fasza, üvöltettük a Super Max-ot. Sétáltunk, és egy olyan két kilométer után.

Mögöttünk volt mátyás.