Vissza a gyökerekig

29.rész

*Daniel szemszöge*

-Sziasztok! Ti aztán egyáltalán nem ismeritek az órát. - nyitott ajtót Dorothy. - Jó sokat késtetek, mi történt? - érdeklődött, miközben betessékelt a lakásba. Látva, hogy nem nagyon akarunk válaszolni a kérdésére, inkább folytatta. - Christian kicsit késni fog, mert el kellett ugrania valamit elintézni. Addig üljetek le nyugodtan. - vezetett a már megterített asztalhoz.

-Dorothy... - szólalt meg Ryan. - Miért csinálod ezt?

Dorothy kicsit sem lepődött meg a kérdésen, vagy legalábbis nem látszott rajta egyáltalán. Olyan természetesen válaszolt, mintha előre tudta volna, hogy ezt meg fogja kérdezni tőle Ryan.

-Mint már mondtam, szeretném, ha inkább barátok lennénk. Semmi kedvem nincs ellenségeskedni, főleg úgy, hogy most már mindenkinek lenne veszteni valója. - nézett rám a végén, amiből rögtön leesett, hogy az utóbbi rész rólam szólt inkább.

Ryan mélyen Dorothy szemébe nézett, de most nem azzal a pillantásával, amit utoljára láttam feléje, hanem az "inkább vigyázz a szádra" kifejezésével, amitől Dorothy is jobbnak látta inkább visszafogni magát. Majd rám nézett Ryan és ekkor láttam meg a szemében a még annál is ragyogóbb csillogást, mint amikor Dorothy nálunk volt és a konyhában beszélgettek. Ekkor jöttem rá, hogy valójában Ryan engem nagyon is szeret, sőt, ha nem lett volna senki sem a helyiségben, valószínűleg ki is mondta volna, vagy meg is mutatta volna.

Ami viszont engem a legjobban meglepett, az az, hogy Dorothy teljesen másként viselkedett.

Szívem gyorsabban kezdett el verni, amit követett mellkasom erőteljesebb fel-le mozgása is, majd látva a reakciómat, Ryan a kezével enyém után nyúlt és úgy szorított rá kisebb és bátorító mosollyal az arcán. Hihetetlen, hogy ennyi elég volt és már meg is nyugodtam valamennyire.

-Látjátok, pontosan erről beszélek. - kuncogott fel Dorothy, mire mindketten felé kaptuk a fejünket és hatalmas kérdőjelekkel néztünk rá. - Mindjárt fangörcsöt kapok, ha még egyszer végig kell néznem titeket. Annyira szeretitek egymást, hogy az már-már hihetetlen. - magyarázkodott. - Bárcsak én is-...

Ebben a pillanatban hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó és belép valaki a hatalmas luxusházba, majd ledobva a kulcsait kiálltja el magát.

-Megjöttem!

Akaratlanul is végigfutott a hideg a hátamon az öblös és mély hangtól, ami egyáltalán nem öregekre jellemző volt, hanem egy fiatal, mély orgáummal rendelkező férfié, aki lassan közelít a harmincas évei felé. Picit hasonló volt a hangja Ryanéhez, mint amikor a fülembe suttog valamit, de mégis más volt... Jobban sugárzott belőle a magabiztosság, ami eléggé lehetetlennek tűnt, hisz Ryannél magabiztosabb embert nem nagyon ismerek.

Aztán hallottam, ahogy elindult az étkező felé, majd meg is láttam az ajtófélfában állni.

Ryan görcsösen szorította a kezemet, mintha attól félt volna, hogy eltűnök mellőle, pedig abban a pillanatban megmozdulni se tudtam volna.

Elegáns, fekete öltöny, fehér ing, drága lakkcipő és méreg drága karóra. Szembetűnő eres kezével éppen a gallérgombját gombolta ki, viszont, ahogy az ajtóban állva találkozott a tekintetünk, olyan érzés fogott el, amit a Ryannel való első találkozásom óta nem éreztem. Hatalmas frusztráció lepte el az agyamat. Ahogy elképzeltem, amint hatalmas tenyerével végigsimít karomon, úgy, hogy a hideg kirázzon érintése nyomán, mélyen a szemembe néz barna szemeivel, amiből csak úgy árad a felsőbbrendűség, rám mosolyogjon, derekamra fog. Vágytam arra, hogy láthassam az inge alatt levő kockáit, amikor megérintem őket. Olyan volt, mintha csak úgy vonzott volna, miközben olyan kötelekkel erősít magához, amiket soha nem tudnék elszakítani. Kiszáradt a szájam, amit kénytelen volta nyelvem hegyével benedvesíteni, a szívem a fülemben dobogott már, annyira elkapott egy érzés. De nem csak én voltam így, nem csak én érezhettem ezeket a dolgokat, mert láttam, ahogy kiugró ádámcsutkája fel-le mozog és nagyot nyel.
(A szereplők fejezetben megnézhetitek, hogyan is néz ki Christian. Update-eltem a szereplőket.)