Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.1~nyári szünet I.

Harry:

Álmatlanul forgolódtam a fekvőhelyemen, ami most olyan keménynek tűnt, mint mikor a lépcső alatti gardróbban aludtam a testvéremmel. Amint a gondolat megfogalmazódott bennem, a tekintetem egy rövid pillanatra a szomszédos, üres ágyra terelődött. Sierra ugyanis nem volt itthon. 

Mikor leszálltam a vonatról, láttam, ahogy egy barna hajú nő, és lány társaságában elhagyja az állomást, de a tömeg miatt nem tudtam utánuk menni, hogy lássam kik azok. Azóta a nap óta öt hosszú hét telt el. Egyetlen egy levelet sem kaptam tőle, sem a barátaimtól. 

Felültem az ágyamon, és észrevettem a nyitott ketrecet megráztam a fejem, hátha elűzheted a szomorú gondolataimat, de nem használt. Hedvig sem volt itthon. Mivel tavaly szörnyű ricsajt csapott, megengedték, hogy éjszakára kiengedjem. Már napok óta távol volt. Már nagyon szerettem volna viszontlátni. Így hogy Sie nem volt itt, ő volt a egyetlen a házban, aki szeretett.

 Sóhajtottam, ahogy kicsusszantam a takaró alól. Kellemetlen volt, ahogy a hideg padló a meztelen talpamhoz ér, de nem foglalkoztam vele.  Elhaladva Hedvig üres kalitkája mellett az ablakhoz léptem és rákönyököltem a párkányra. A hűs éjszakai szellő hamar belekapott a kusza hajamba. 

A gondolataim újra a húgom felé tévedtek. Nagyon irigy voltam rá ezért, hogy nem kell ,,itthon" lennie, de egyidejűleg bűntudat mart a mellkasomba Nem volt jogom arra, hogy irigykedjek, hiszen tavaly nyáron, mikor a Weasley testvérek sikeresen megszöktettek, ő itt maradt, hogy elmenekülhessünk. Majdnem lemaradt az iskoláról, és utána Ronnal meg is vádoltuk, hogy ő lenne Mardekár utódja, és hobbiból dermeszti kővé a mugi származású diákokat. Persze ez nem volt így. Sosem tett volna ilyet. Felrémlett előttem a pillanat, mikor sárkánnyá változott, hogy segítsen legyőzni a baziliszkuszt, vagy mikor Tom Denem, aki Voldemort volt diákként, a falhoz szorítja őt. Sierra elterelte a figyelmét, amíg a Fowks meggyógyított.

Az óra ekkor ütötte el az éjjel egy órát kiszakítva a gondolataim közül, és ráeszméltem, hogy már 13 éves vagyok. Összeszorult a szívem. Eddig sosem kaptam egyetlen üdvözlő lapot sem, de a húgommal mindig adtunk valami apróságot egymásnak.

 A lány ajándéka ott lapult az egyik fiókomban. Egy zöld kövekkel kirakott hajtű volt. Nem nagy ajándék, de úgy gondoltam, örülne neki. 

Igazából megint csak nem lehetett okom ara, hogy panaszkodjak emiatt, hiszen Sierra karácsonyra egy gyönyörű vörös arany sálat kötött nekem, amelyet még csak meg sem köszöntem neki, és nem is viszonoztam. Megint elfogott a bűntudat.

 Az órák óta tartó álmatlan forgolódás után, kellemesen felfrissített a hűvös szellő. 

Merengve néztem a csillagos eget, mikor a Hold fényében három baglyot láttam meg közeledni, melyek kisvártatva besuhantak az ablakon.  A madártrió lehuppant ágyamra. A középső bagoly, egy nagy szürke, ernyedten eldőlt a lábához kötözött jókora csomag mellett.

Errol volt az, a Weasley család madara. Egy ugrással az ágynál teremtem és kibontottam a bagoly lábán a csomót, majd Hedvig ketrecéhez vittem. A madár kinyitotta fél szemét, hálája jeléül erőtlenül huhogott egyet, és esőrét a vizes edénybe dugta. Szegény madár már nagyon öreg volt, az ilyen hosszú utakhoz.

A másik két madárhoz fordultam, az egyik Hedvig volt, aki szintén csomagot hozott. Mikor leoldottam a terhet a lábáról kedveskedve megcsipkedte a kezem.

A harmadik bagoly egy szép, sárgásbarna példány volt. Nem ismertem, de egy csomagon csomagon kívül egy, a Roxfort címerével díszített levelet is hozott. Miután leoldottam róla a csomagot, már röppent is ki az éjszakába.

Leültem az ágy szélére, és már készültem, hogy kibontom Errol csomagját, mikor egy halk huhogás zavart meg. Felkaptam a fejem, és megláttam, ahogy egy éjfekete bagoly száll le az ablakpárkányra. Sárga szemei villogtak a sötétben. 

-Nyx...-suttogtam, majd lassan elindultam felé. Még megvolt halványan a helye, ahol karácsonykor megkarmolt. Nem szerette a hirtelen mozdulatokat, vagy csak azt nem, ha rosszat feltételeznek a gazdájáról. Hedvig velem ellentétben hirtelen mellette termett. A két bagoly összedörgölte tollas fejét, üdvözlés gyanánt. Olyanok voltak egymás mellett, mint a nappal és az éjszaka. Míg Hedvig hófehér volt, Nyx éjfekete. Mikor a baglyom arrébb röppent én is mellé léptem, mire a lábát nyújtotta felém, ahova most egy boríték volt rögzítve. Óvatosan levettem. Amint megszabadult a kötéltől már meg is fordult, és elszárnyalt. Sokáig néztem utána, majd gyorsan kibontottam a borítékot. Egy levél volt benne.

,,Kedves Harry!

Boldog 13. születésnapot. Most éppen nem vagyok ott veled, de rövidesen találkozni fogunk, mindazonáltal úgy gondoltam előre küldöm az ajándékodat, remélem tetszeni fog.

Sierra"

U.I.: Remélem Nyx nem bántott megint.

A levél aljára egy kisebb boríték volt rögzítve, amelyet gyorsan felbontottam. Képek voltak benne, amitől elállt a lélegzetem. Egyáltalán nem emlékeztem ezekre. Az elsőn Ő és én vagyunk, egymás mellett, a házunk színeiben. Még elsőben készült ez a kép rólunk. A következőn én voltam, ahogy épp suhanok a kviddics pálya felett a nimbusz kétezresemmel. Gondolom Colin készíthette. Tavaly egész végig a nyomomban volt, és ha tehette mindent megörökített, amit csináltam. A harmadik akkor készült, mikor mind a ketten megkaptuk az ,,Önzetlenül az iskoláért" különdíjat. Az utolsó kép régebbi volt. A sarka meggyűrődött, és kissé kifakult, de egyből felismertem az alakokat rajta. A szüleink álltak egymás mellett. Anyánk kezében engem, apánk pedig Sierrát tartotta. Mind a ketten boldogan mosolyogtak.

Elmosolyodtam. Ez a pár kép többet ért nekem bármilyen drága tárgynál. A képeket gyorsan a mappámba tettem, majd folytattam a csomagok kibontását.