Párhuzamok

10. rész

Legközelebb már csak a Roxfort Expressz indulásakor találkoztak a White és Weasley család egyes tagjai, ám ezen a szeptember elsején az utazás nem a szokásos módon zajlott egyeseknek.
Fannyt, ahogy Harryt is, a Weasleyk vitték a pályaudvarra, ezért az egyszerűség kedvéért az Odúban aludt. A másnap reggeli indulás maga volt a káosz, ami nem volt csoda, hiszen hét gyerek, egy kapkodó édesanya és egy szórakozott édesapa zsúfolódtak össze a parányi házikóban.
-Mrs Weasley, segítsek valamit?-kérdezte Fanny, aki már összepakolva, indulásra készen ült a kanapén, a kapkodás és szétszórtság teljes ellentétét megtestesítve.
Az asszonyság megállt egy pillanatra, majd körbenézett és bólintott.
-Kérlek, nézd át Fred és George ládáját. Attól félek, tele van minden szükségtelennel.
-Megyek-állt fel a lány, és felsietett a lépcsőn, ügyesen kikerülve Percyt és a feltornyozott könyveit.
-Fred, mutasd a ládádat!-lépett be határozottan a fiúk szobájába.
-Ott is van!-mutatott a fiú a szoba sarkába. -Tölgyfából készült, stabil láda, eredetileg Billé volt.
-Nyisd ki, ellenőriznem kell! És George, mutasd te is a tiédet!
-Nekem nincs-rázta meg a fejét George.
-Tessék?-hökkent meg Fanny. -Miért nincs?
-Mert egybe pakoltunk-adta meg a választ Fred.
-Nincs idő a hülyéskedésre. Lehetetlen, hogy egyben elférjen minden ruhátok, eszközötök és tankönyvetek.
-Nem viszünk könyveket-jelentették ki egyszerre.
Fanny szeme a kétszeresére dülledt meglepettségében.
-Fred és George Weasley-kezdte halkan, majd egyre emelkedett a hangja. -Ha jót akartok magatoknak, most rögtön elkezditek kipakolni a ládából a felesleges holmikat, előkerítitek a másik ládát, és bepakoltok abba is a listának megfelelően! Ellenkező esetben használnom kell rajtatok valamelyik transzformációs bűbájt, és abban nem lesz köszönet. Ó, és ne is említsétek, hogy kiskorúként nem tehetem meg, az elsőt egy figyelmeztetéssel meg lehet úszni. Gyerünk, egy, kettő, pakolás!
-Úgy látom, ura vagy a helyzetnek, drágám-sóhajtott Mrs Weasley megkönnyebbülve, aki végighallgatta Fanny monológját, és látta az ikrei meglepettségét, majd azt, ahogy George hátrálni kezd a szekrényéhez a másik ládáért.

Miután Fanny szokásosan Angelináékkal együtt lepakolt egy fülkében, Harryék után kutakodott a vonaton. Gyanús volt neki ugyanis, hogy nem látta őket a Ford Angliából való kiszállás óta.
-Fred, George-állt meg rögtön az ikrek kabinjánál-, hol van Ron és Harry?
-Hol lennének?-kérdezte Fred.
-Éppen ez az, amit nem tudok-magyarázta a lány. -Azóta nem láttam őket, amióta a falon átjöttünk. Illetve azt sem láttam, hogy ők átjöttek volna.
-Akkor lehet, hogy még át sem jöttek-mondta Lee, aki szintén ott volt velük.
Fanny egyetértése jeléül bólintott.
-Lehet rossz vágánynál próbálkoznak, és azóta sem jöttek rá, miért van tele a homlokuk vörös puklikkal és kékeslila foltokkal.
Fanny Fred utolsó szavait alig értette, mert ő és a másik két fiú is hangosan nevetni kezdtek.
-Ez nem vicces-szidta le őket. -Percek múlva indulunk.
-Tényleg nincsenek itt?-kérdezte George ezúttal komolyan, és Fanny enyhe aggodalmat fedezett fel a hangjában.
-Nem tudom-sóhajtott Fanny. -Megyek, körbenézek még.
A következő, akit meglátott, Hermione volt. A másodikos lány Neville-lel és a most a Roxfortot kezdő Ginnyvel ült együtt.
-Sziasztok-köszönt nekik Fanny. -Hol van Harry és Ron?
-Mi is éppen erről beszéltünk-mondta Ginny. -Sehol nem láttuk őket.
-Teljességgel érthetetlen-sóhajtott fel Hermione. -Minden Weasley itt van, csak ők nem, pedig együtt jöttek.
-Lehet nem jutottak át a falon-vetette fel nekik is az elképzelését Fanny.
-Akkor már nem is fognak-jegyezte meg a vonatfütty elhangzása után Ginny.
-Ó, jaj!-kiáltott fel Neville aggodalmasan.
-Szétnézek még azért, hátha...-sóhajtott Fanny.
-Megyek veled-pattant fel Hermione, és a két lány elindult a vonat túlsó felébe.
Az összes griffendéles, hugrabugos és hollóhátas kikérdezése után rosszat sejtve egymásra néztek.
-Senki sem látta őket. Lehet igazad van, Fanny, és tényleg lemaradtak.
-Csak azt nem értem, hogyan-gondolkozott hangosan a lány, és ez az arcára is kiült. -Együtt jöttünk, és közvetlenül előttük mentem át, mindez 9 óra 55 perckor történt, 5 perccel hamarabb, mint az indulás. Sosem zárták még le a vágányt hamarabb, kétlem, hogy most kezdenék el ezt bevezetni.
-Valami mégis történt. Nem lehet, hogy rosszul jár az órád?-kérdezte Hermione, szintén elgondolkozva.
-Nincs karórám-rázta meg a fejét a harmadikos. -A King's Crosson lévőt néztem. Ahhoz igazodik a Roxfort Expressz is.
-Akkor tényleg nem értem-motyogta Hermione, és látszott rajta, hogy zavarja a tény, hogy nem tud valamit; az pedig méginkább, hogy ez a valami Harryék itt-nem-létével kapcsolatos.
-Én sem-húzta el a száját Fanny. -De megkérdezek még valakit.
-Mardekárost?-kérdezte bizonytalanul Hermione Granger.
-Igen. De te menj vissza nyugodtan, ha gondolod.
A másodikos lány megrázta a fejét.
-Maradok veled.
-Akkor gyere.
Fanny ösztönösen a leghátsó, legeldugottabb fülkéhez sétált, és megérzése nem csapta be. Ahogy sejtette, Lydia ott ült egyedül, szokásosan egy könyvet olvasva. Fanny óvatosan megkocogtatta a fülke üvegét, és amikor a lány felnézett, elhúzta az ajtót.
-Bocsánat, ha megzavartunk, de lenne egy kérdésünk.
-Mégpedig?-nézett rájuk sötétbarna szemeivel.
-Nem tudod véletlenül, milyen bűbáj védi a Roxfort Expresszhez vezető vágányt?
Hermione már nyitotta volna a száját, hogy nem ezért vannak itt, de Fanny nem hagyta, hogy elrontsák a tervét, és folytatta.
-És ki irányítja azt, hogy mettől meddig lehet átjárni?
-Miért foglalkoznék ilyennel?-húzta fel a szemöldökét.
Fanny egy pillanatig Piton professzor vonásait látta meg a lányban, de meggyőzte magát, hogy téved, és egy pislogás után ismét a témára koncentrált
-Gondoltam, hátha tudod. Hiszen te a legtöbb mágia világában otthonosan mozogsz.
-Nem kell hízelegned-forgatta meg a szemét Lydia.
-Nem hízelgésnek szántam. Tényleg így látom, és felnézek rád ezért-mondta Fanny őszintén, és csak remélte, hogy mardekáros évfolyamtársa hisz neki, ha már jelét nem adta sem ennek, sem az ellenkezőjének.
-Vagy úgy-vonta meg a vállát, miután meggyőződött arról, hogy a griffendéles évfolyamtársa valóban így vélekedik a tudásával kapcsolatban. -Nem tudom. Vannak erre a célra felvett varázslók.
-Értem. És utolsó kérdés, tényleg, de lehetséges, hogy megakadályozzanak egyeseket, hogy átjussanak?
-Bizonyára, ha átlátnak a falon-jegyezte meg szórakozottan a lány, és újra beletemetkezett a könyvébe, éppen ezért nem láthatta, hogy Fanny szeme felcsillant.
-Pontosan! Köszönjük! További jó utat! Gyere, Hermione!-csukta be Fanny az ajtót, és integetve búcsúzott az értetlen arccal rájuk néző Lydiától.
Hermione szintén integetett, bár lényegesen rövidebb ideig.
-Fanny, én nem értelek-nézett utána egyel felette járó háztársára. -Miért nem azt kérdeztük, amit kell?
-Mert tőle ezt kellett kérdezni. Úgy gondoltam, Lydiát nem érdekli, hol vannak Harryék vagy mit csinálnak, tehát nem fog rájuk figyelni. Ellenben a technikai dolgokban többet tud segíteni, ahogy tapasztalhattad.
-Ebben a segítséget sem látom-húzta fel a szemöldökét Hermione.
-Pedig a lényeget kimondta: Harryéket kívülről akadályozta valami vagy valaki.
-De mi vagy ki?
-Ezt én sem tudom-rázta meg a fejét Fanny. -Ahogyan azt sem, hogy miért.
-A lényeg, hogy jól tette-hallatszódott Malfoy ismert, unott hangja mögülük.
A mardekáros fiú nem bírta ki, hogy ne szóljon bele olyanba, amihez Fanny szerint nem sok köze volt, pontosabban egy hajszálnyi sem. Crack és Monstro már megszokott látvány voltak mellette, ahogy újabban Kitty és Pansy is, és Fanny biztos volt benne, csak azért mer megszólalni, mert nem egyedül van. A két griffendéles lány megállt, és a szemöldöküket felvonva néztek a mardekárosokra.
-Igen, és?-szólalt meg kettejük közül Fanny.
-Milyen "és"?-vonta fel fél szemöldökét Malfoy is, amivel kísértetiesen Lucius Malfoy-hatást keltett.
-Próbáltam megkeresni a mondatodban az érdemi gondolatot, de nem igazán találom.
-Csak azért, mert bonyolult mondatokat használsz, nem leszel okos-reagált erre Pansy Parkinson, Fanny szerint idegesítően nyafogós hangszínnel és kényeskedő hangsúllyal.
És ha a megbántás volt a célja, nem sikerült, hiszen Fanny kis híján elnevette magát.
-Okoskodó már annál inkább-jegyezte meg Kitty. -Biztosan Grangertől tanultad.
Fanny Hermione felé pillantott, aki a szégyentől elpirulva hajtotta le a fejét.
-Igen, tőle rengeteget lehet tanulni, nektek is ajánlom-mondta büszkén Fanny, miközben végignézett a mardekáros csoporton. -Nem hiába korának legokosabb boszorkánya. Menjünk innen, Hermione.
A leendő másodikos lány örömmel tartott vele. Hátra sem néztek, akkor sem, amikor a mardekárosok gúnyos nevetése felharsant mögülük.