Egy küldött érkezik a Füzéri várba,
Kaput nyitnak előtte, ő meg csak vágtat.
Sürgős járatban van, gondoljuk dolgáról,
Hisz félkész' ugrik le ügető lováról.
Feudumi őrség ajtót nyit elébe,
Így szalad befele hűbérnek termébe.
Levelet helyez egy díszített asztalra,
Majd egy szigorú tekintet azt olvassa:
„A füzéri hűbérnek
Legmélyebb sajnálatommal közlöm, hogy kérései elégtétel nélkül kell, hogy maradjanak. Továbbá felszólítanám mély tisztelettel, hogy kevesebbet harapjanak. A fogaik sóvárgása fenyegetés jogos birtokomra, ha kell a királyt hívom oldalamra. És majd, ha négyezren veszik osztom alá a füzéri várat, nehogy karót húzzanak az ülepükbe anyjuk sírására.
Barátsággal az igazság fényében, a dédesi hűbér."
Átkozások, díszes-míves károgások,
Ezerféle ízes-rímes ugatások
Hangzottak el indulatos szavalásból,
Majd választ írt a hűbér e' alkalmából.
Szalad, vágtat a küldött messze földön át,
Lohol lova legott, itt a Dédesi vár.
Beszalad levéllel Dédes úr termébe,
Olvassa a nagyúr üstökös szemével.
„A dédesi hűbérnek
Elfelejti tán kend, hogy hol és merre helye? Szavai, mint honorális hitvese, kit szomszédvárban zavart fel a korai napvilág. Gondolja át még egyszer a döntést, nehogy túl hamar tegyen lépést, hisz emígymód tartja a bölcs szólás: Ki félre lép, lépe pép. Oltsa ki folyammal a máglyát fejében, mielőtt még ráomlik a teljes égvilág. Egyébmód levélben fordulok szépséges anyjához, hogy vinné el jégvirág!"
Pattog a pokoli tűz a kandallóban,
Pépes lépet lépdelnek nagymulatósan.
Egy batyu léppel és levéllel kezében
Ment vissza a vágtató küldött Füzérre.
„A füzéri hűbérnek
Edd meg a lépet, ha így kívánod, akkor se engedem ki felebarátod. Jerj a sereggel, ha ekkípp lén vágyakozásod, ha asszonyod özvegynek tudni titkos akarásod. A törvény engem véd, te suta jobbágyak polgára, jerj ki egy csatára, te kisváras patak-hívő pogány, pattanj hát lóhátra! Ha elérsz majd váramig, mert lovad nem hullik össze hónvized szagába, nem úgy mint hitvesed a setéthon szobádban. Szemed szegezheted szerte a váram derekán, hagy tegyen el az irigység lábalól, te utolsó szamárülő trágyatrónú, hogy végeznéd a keresztfán!"
Dúl-fúl a hangulat a füzéri várban,
Vérszomj a szemében hűbéri családnak.
Kopasztják a tyúkot, ehhez és csakis most,
Dühös most a toll, átüti a papirost.
„A dédesi hűbérnek
A jó édes atyádat és anyádat, hogy nem neveltek beléd egy kis jómodort, de arcforgató, köpenycsavargató, jártasszájú, kígyó nyelvű, túzoksarja! Te semmis trónmocskoló, szoknya mögé bújó sakál! Újonnali tollal írom ezt a levelet, hadd lásd, hogy létezik ilyen, mert a te udvarnak nevezett patkányvermedben minden veled együtt rothad! Üzend meg, ha pokolfajzatok jelennek meg vermed ajtaján, hisz már közel jársz a Pokolhoz!"
„A füzéri hűbérnek
Emlékezz hát bajtársad utolsó szavára, idézd fel, hogy mikor láttad őt utoljára. Mikor ezeket a sorokat olvasod, gondolja arra, hogy felebarátom vére élénkebb bármelyik tintánál!"
Ezt üzente a hűbér rövidre fogva,
Írásából csakúgy' hiányzott a tinta.
Egy nap se telt bele a füzéri várban,
Címer köré gyűltek vitézek sorjában.
