Ki lesz a győztes?!

2. rész - Katsuki

2. rész - Katsuki

Úton hazafelé végig az elmúlt interjún gondolkozott. Immáron világossá vált neki, hogy ez a  családi vállalkozás hatalmas céggé nőtte ki magát, de a főnök továbbra is a családfő és a kedves felesége. Valamint, hogy egyszem fiúk alig idősebb nála, de a személyisége pökhendi és pokoli. Ennek ellenére a külseje olyan vonzó volt a lány számára, hogy képtelen volt kiverni a fejéből. Mérgesen lehunyta a szemét, és igyekezett másra gondolni: a délutáni mosásra, hogy vacsorára curryt akar főzni, hogy a héten talán még sikerül egy interjúra menni egy másik céghez…

Annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy majdnem elfelejtett leszállni. Sietve leszaladt a járműről. 

- Hogy ment az interjú? - kérdezte barátnője, amikor hazaért. Misuzu egy saját vállalkozást indított korábban, így otthonról dolgozott általában. Éppen teát készített, amikor Ayamin belépett a lakásba. Leültek a kanapéhoz.
- Az interjú jól sikerült, szerintem… 
- De? - gyanakodott a sötét barna hajú lány.
- A főnök fia egy szemét alak… Alig idősebb nálunk, de a modora… - rázta a fejét.
- Szóval ha elvállalod a munkát, ő is a főnököd lesz?
- Ha fel akarnak venni, akkor el kell fogadniuk, hogy Ő nem lehet a főnököm! - akadékoskodott.
- Gondolom egy nap ő lesz a főmufti… De addig is apuci elkényeztetett fia. 
- Pont ahogy mondod! - helyeselt Ayamin. Zavartan pislogott párat, mert eszébe jutott a szikrázó vörös szempár. Idegességét Misuzu is észrevette. 
- Ennyire modortalan volt? 
- Inkább bunkó… De… Nem számít. - mosolygott rá. 

A délután további részében a szobájában pakolt és lazított, egészen estig. A konyhában közösen főzték a curryt, és csevegtek egy horrorfilmről, amit Misuzu nézett Shotoval a közeli mozik egyikében. Ekkor ért haza a fiú, és kedvesen üdvözölte barátnőjét és Ayamint. A lány vidáman nézte az aranyos turbékoló párt. ‘Bárcsak én is szerelmes lennék…’ futott át az agyán, de gyorsan el is hessegette a gondolatot.  Korábban voltak randijai, de egyik srác se vonzotta igazán. Randizott egy fiúval, akinek nem volt egy csepp humora sem; és egy másikkal, aki olyan szinten taszította, hogy egy óra múlva hazaindult. Volt, akinek ő nem volt megfelelő. ‘Nehéz ez…’ - gondolta, majd kiszedte a rizst a tálkákba.

Másnap korán ébredt, és futni indult a reggeli kora őszi napsütésben. Imádta az ébredező várost, ahogy a pékek készítik reggel a kenyeret és a pékárukat, ahogy megnyitottak az első üzletek és ahogy kelt fel a nap. Sietve hazaindult, amikor szakadni kezdett az eső. A lábáról verte le éppen a sarat a ház eresze alatt, amikor megszólalt a mobilja. Már 8 óra is elmúlt, és egy ismeretlen szám hívta.
- Üdvözlöm! Bakugou Mitsuki vagyok, tegnap volt nálunk interjún. - hallatszott a készülékben, ahogy mosolygott.
- Örvendek! - köszönt a lány. Alaposan meglepődött. Egy cég sem tartotta be a korai kezdést, amelyekkel eddig dolga volt.
- Szeretnénk behívni egy újabb elbeszélgetésre, amelyben megbeszélnénk az állás részleteit. 
- Oh! - igazán meglepődött, mert biztos volt benne, hogy a héten már nem is fogják őt keresni.
- Ha ma délután 15 órára befáradna, annak igazán örülnénk a férjemmel! - és zárta is a beszélgetést. A lány idegesen eltette a telefonját, mert eszébe jutott, hogy biztosan ott lesz a bunkó adonisz. Gyorsan megrázta a fejét, és sietett fel a lakásba, hogy zuhanyozzon.

A délutáni interjú rettentő gyorsan zajlott, a cég 2 vezetője olyan szerződést ajánlott a lánynak, amelyet képtelen volt visszautasítani. A pénz, és a munkaidő mellett a legjobb dolog mégis az, hogy a szerződés pontjai alapján kizárólag ők ketten a főnökei. A lány hazafelé végig azon kárörvendett, hogy a szőke tsundere semmit sem tehet ellene, mert bátran visszaszólhat majd neki. Bármikor…

Az első két a nap a munkahelyén igazán kellemesen telt. A kollégái kedvesen fogadták, és szívesen segítettek neki a munkája megismerésében. Az iroda, ahol helyet kapott az igazgatói iroda előtt helyezkedett el, és két munkaállomást tartalmazott, egymással szemben. 

A lány asztala mögül figyelte a másik asztalt, ahol a napokban senki sem volt. Az ott ülő egyén igazán rendszerető lehetett, mert minden méret szerint volt rendezve, a mappák a polcon színek szerint sorakoztak, és minden eszköz kéznél volt. 

Ezen a reggelen egy csésze teát kortyolgatott, amikor kinyílt az ajtó és belépett a szőke adonisz. Mérges, igazán ellenséges tekintettel méregette, majd odasétált a másik asztalhoz. Ledobta az aktatáskáját, majd kigombolta a kabátját. Halk morgással ült le az asztalához. Ayaminban ekkor tudatosult, hogy kivel fog egy irodában dolgozni. Éles pánik hasított az agyába… Hirtelen nem tudta, hogyan kellene reagálnia. Ezért végül a csendes, leszarom stílust vette fel: egyszerűen levegőnek nézte a szőke fiút.

Úgy 20 perc matatás és némi morgás után felállt. Odasétált a lány asztalához. Zsebre tett kézzel megállt, majd lenéző tekintettel szólította meg.
- Neved? - kérdezte cseppet sem érdeklődve. A lány felemelte a fejét.
- Ayamin vagyok. - állt fel, hogy illedelmesen bemutatkozzon. Az ifjú felhúzta a szemöldökét, majd hátat fordítva az asztala felé indult.
- Úgy illik, hogy neked is be kell mutatkoznod! Mi a neved? - szólt utána, de a szőke csak az asztalánál fordult felé újra. 
- Tc… hát nem mondták neked, ki vagyok? - undokoskodott, de a lány nem tojt be tőle.
- A főnököm fia vagy. De a nevedet attól még illik megmondani! - emelte fel az ujját a lány. 
- Illik? Hah… - ült le a helyére. A lány odasétált az asztalához.
- Ha férfi vagy, viselkedj is úgy! Vagy netán kezeljelek gyerekként? - nem akarta cukkolni, de képtelen volt elnézni a szőke modorát. Az ifjú felhúzta az orrát.
- De felvágták a nyelvedet! Tudod te kivel beszélsz?! - be sem tudta fejezni, mert a lány beleszólt.
- Egy pukkancs alakkal! 
- Te kis… Azonnal vondd vissza! - állt fel fenyegetően. 
- Még mit nem… de ha ilyen stílusban fogsz velem viselkedni, tőlem se várj mást! - fordult meg a lány, és indult vissza a helyére. 'Ha nem mondja meg a nevét, és ilyen ostobán viselkedik, nem is számít az egész!' Gondolta a lány, és eldöntötte, hogy a nap további részében sem fog megszólalni. 

Az első pár óra után egész könnyedén viselte, hogy teljesen levegőnek nézte a szőkét. Ellenben az ifjú büszkeségét rettentően csípte a lány pimaszsága és makacssága. Végül a munkaidő vége előtt felkapta a kabátját és elindult az ajtó felé. 
- Katsuki! A nevem Bakugou Katsuki… - morogta és kilépett az ajtón.

A lány arcán széles mosoly jelent meg. 'Hát így kell ezzel a förtelmes személyiségű alakkal bánni?! Akkor ezután is így lesz!' Bólintott maga elé, és lezárta a laptopját. Elégedetten indult haza.