ATTRACTION

13. Kémia.

Hűen ártatlan személyemhez, totál kómásan battyogok az emeletünk konyhájába egy feltámasztó kávéért. Nehezen vettem rá magam, hogy felálljak az asztalomtól, de lecsukódni vágyó szemei kényszerítettek. Délután közepe van, ilyenkor már mindenki visszaért az ebédszünetről és irodájában dekkol, így nem futok össze emberekkel. Szerencséjükre. A frissen feltámadt holtak jobban festenek nálam. Ez mind amiatt van, mert szemhunyásnyit sem bírtam aludni az éjjel. Habár tegnap mikor hazaértem, már barátaim sehol se voltak, csupán egy cetlit hátrahagyva tájékoztattak, megbeszélték a vitát, én még utána sem éreztem úgy, hogy visszaállt volna a világ rendje. Sőt, azóta egyikükről sem halottam, így nem tudom mire jutottak. Szóval az agyam nonstop keringette a gondolataimat, ezzel engem ébren tartva.
Már a saját testem is ellenem dolgozik! Remek!

Átlepek a küszöbön, hajtom magam mögött az ajtót, majd kiszúrom a hőn áhított masinát.

- Micsoda véletlen! - ront fülembe egy hang. - Megint itt találkozunk.

Elcsapom kobakomat jobbra, ahol az a fényképész srác épp vigyorogva áll. Annyira tervemre koncentráltam, hogy teljesen kiraktam látóteremből.

Tartok egy gyors fejben számolást, miközben szemébe nézek. Hányan is dolgozunk ebben az épületben? Körülbelül kétszázan? Ebből a mi emeletünkön 30-40 ember. Mennyi a valószínűsége, hogy pont vele futok össze? Hmm.. ha számításaim nem tévednek: faszomtudja faktoriális. Sose voltam jó ebben. Amúgy is mindig 100%, mert én amikor csak elhagyom az irodámat ez a csávó ott van.

- Hello - erőltetek fel egy elfuserált görbületet.

Kezd úgy tűnni nekem, a véletlennek kevesebb köze van hozzá, mint a nevetségesnek hangzó kihíváshoz, amiről Jay a múlthéten felvilágosított.

Ezzel letudtam a kommunikációt vele egy életre, ezért a kávégéphez baktatva kezdek vágyam megvalósításába. A cső alá teszek egy bögrét, megnyomom a varázslatos dupla presszó gombot és várom a csodát. Lábon csókolnám, aki kitalálta ezt a kütyüt.

- Hogy iszod a kávét? - talál meg újra ugyanaz a hang, már jóval közelebbről.

Jobbomon állva támaszkodik háttal a pultnak, műveletemet figyelve.

- Bárhogy. - közlöm a valót.

Felnevet.

- Pedig olyan lánynak tűnsz, akinek van konkrét típusa.

- Igen? - vezetem rá látószerveimet - És mi lenne az?

Szóval ő a legnépszerűbb heteró srác a cégnél?

Meleg, csokoládé szemek, szépen húzott csomagolásban. Sűrű, hosszú pillák. Rendezett szemöldök, férfias. Visszafogott orr, nem mondható sem kicsinek, sem nagynak. Ívelt száj, vonzóan párnázott. Modell arc, porcelán bőr. Fekete garbós pulcsi, farmer, hosszú, barna ballonkabát, hozzá elegáns, éjsötét cipő. A haja puhának tűnik a lámpafényben, selymesnek, illetve láthatóan pár árnyalattal világosabb barna, mint szemöldöke, valószínűleg festi. Kiköpött olyan, mint egy sorozat főszereplője. Persze azt már korábban megállapítottam hogy helyes, de ennyire nem néztem meg még jól.

- Latte Macchiato - tippeli be magabiztosan.

Elhűlve pislogok, rajta tartva íriszeimet.

- Ezt mégis miből szűrted le?

- A csinos lányok szeretik az ilyen fancy szarokat. - adja meg válaszát.

Felkacagok.

- Fancy szarok? - megyek el amellett, hogy csinosnak titulált.