Amikor betáncoltál a szívembe... Jamie

22. Fejezet

Reggel fáradtan ébredtem, mert aznap éjjel sokat gondolkodtam. Igazából eszembe jutott sok minden. A régi emlékeim, de valahogy mindig Jamie-nél kötöttem ki. Boldoggá tett a gondolat, hogy mellettem van, de néha közben eszembe jutott John és Sarah. Reménykedtem abban, hogy sikerült egymásra találniuk, de legbelül azért elég furcsa volt számomra még a dolog. Főztem egy erős kávét és leültem a laptopom elé. Dolgozni kezdtem, majd egyszer csak jött egy üzenetem.

„Mit csinálsz most?" Ismeretlen számról jött, úgyhogy elképzelésem sem volt, ki írhatta.

„Bocsi, de ki vagy?" Visszaírtam neki, bár először nem tudtam miért, gondoltam félre ment az üzenet.

„Az ismeretlen hódolód. Csak szeretnék beszélgetni veled. Hogy vagy ma?" Ez kezdett egyre furcsább lenni, de mivel hajtott a kíváncsiság, visszaírtam neki.

„Azért legalább a neved leírhatnád. Biztos, hogy jó számra írsz?"

„Egész biztos. Julia, igaz? Szóval mit csinálsz épp? Én éppen nagyon jól szórakozom." Hűha, hát biztos, hogy ezt nekem szánta. Mit ért azon, hogy jól szórakozik, gondoltam magamban. Kezdtem elég furcsán érezni magam, ahogy a beszélgetés kezdett kiteljesedni, de közben érdekelt is, ki a fenével beszéltem.

„Mit értesz az alatt, hogy jól szórakozol? Egyébként, dolgozom éppen. Írd le a neved!"

„Remélem nem haragudtál meg rám, vagy tartasz túl nyomulósnak. Csak hát az a helyzet, hogy gyönyörűnek tartalak, és nem tudok másra gondolni, csak rád." Kiesett a kanál a kezemből. Teljesen össze voltam zavarodva. Sejtelmem sem volt, ki írhatott nekem ilyeneket.

„Ez kezd kevésbé vicces lenni. Sajnálom, de nem szeretnék tovább beszélgetni."

„Tudod, mit tennék most veled?" Elsápadtam és úgy éreztem, ha most leírja, akkor végem. „Megdugnálak akár az utca közepén is, és addig mennék, míg sikoltozva el nem élvezel." Félre nyeltem a kávémat és a telefont képernyővel az asztalra csaptam. Ezt azért már elég durvának tartottam, de próbáltam nyugodt maradni és többet nem foglalkozni az egésszel. Nem is jött több üzenet, amit valahogy ezek után nem bántam.

Délután, mikor Jamie hazaért mosolyogva lépett be az ajtón. Én lecsaptam a laptopom és azon gondolkoztam, mutassam e meg neki az üzenetet. Bár lehet jobban döntöttem, hogy nem mert a John-os eset után, lehet szegény rosszul reagált volna. Úgy döntött vacsorát főz nekem, amíg én befejezem a munkám. A nappali kanapén ülve, alig tudtam a munkára koncentrálni, olyan jó illat jött a konyhából.

- Tudod már milyen lesz a ruhád az esküvőn? – kérdezte Jamie. Felnéztem rá a laptopom mögül nagy szemekkel.

- Micsoda? Te már ezen gondolkodsz? – kérdeztem értetlenül.

- Persze. Amint lehet, el akarlak venni és már ki is néztem magunknak egy helyszínt. Gyönyörű terem, gyönyörű kert és elvileg nagyon jó a kaja. – kacsintott rám és átküldte üzenetben a helyet. Megnyitottam és elakadt a szavam.

- Úristen Jamie ez gyönyörű.

- Látod, mondtam én. Már csak te kellesz, én és hogy minél hamarabb a feleségem legyél. – mosolygott a konyhából. Lecsuktam a laptopot, felálltam és odaléptem mögé. Hátulról átöleltem és válla fölött néztem, mit csinál.

- Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan el is akarsz venni. – mondtam halkan.

- Ha túl gyors szólj és tarthatjuk később is. De én úgy kértem meg a kezed, hogy el is veszlek, amint tudlak. Mert tudom, hogy úgy is veled akarom leélni az életem. – megfordult és magához húzott. – Szóval leendő Mrs. Harris, mit gondol? – mosolygott rám.