Amikor betáncoltál a szívembe... Jamie

23. Fejezet +18

Sarah visszatért New York-ba és máris hiányzott nekem, de mikor a reptéren elbúcsúztam tőle, úgy láttam nem csak nekem. Jamie dolgozott, úgyhogy John és én kísértük ki. Könnyes szemmel hagyott ott minket, de én utána kiabáltam még mielőtt beszállt volna.

- Lassan karácsony és akkor úgyis látlak! – Sarah sírva nevetni kezdett és csókot küldött nekünk. Mikor eltűnt, John-ra néztem. – Máris hiányzik, igaz?

- Nagyon. – nézett rám szomorúan. Elmosolyodtam és átkarolva a vállán elindultunk kifelé.

- Tudod, én átmentem ezen Jamie-vel párszor.

- Mond, hogy csak az első ilyen rossz. – mondta kérlelve.

- Hát sajnos ezt nem mondhatnám. Figyelj, hamarosan úgyis újra látod, és addig lehet csinálni sok érdekes dolgot. – mondtam neki bizakodva.

- Például? – kérdezte értetlenül.

- Most tényleg ki kell, hogy mondjam? – kérdeztem tőle komoly hangon. John nevetni kezdett.

- Nem, oké értem már. Olyan jó lenne, ha nem kéne elválnunk. – hirtelen felcsillant a szemem. Taxival hazamentünk mind a ketten és én dolgozni kezdtem, de amint lehetett beszélni akartam Sarah-val. Estefelé Jamie hazaért, én éppen egy régi sorozatot néztem a tv-ben.

- Milyen napod volt Jul? – kérdezte vidáman.

- Milyen érzés volt neked mikor még New York-ban éltem és folyton el kellett válnunk? – szegeztem neki a kérdést azonnal. Értetlenül nézett rám, miközben betett a hűtőbe egy szép darab húst, amit akkor vett mielőtt hazaért volna, vacsorára.

- Hát szörnyű, ha lehet így fogalmazni. – odajött hozzám és leült mellém. Ujjaival eltűrte hajam arcomból. – Soha nem akartam igazán felszállni a gépre, mert tudtam, hogy akkor jó ideig nem látlak. De mikor újra találkoztunk az csodálatos volt. Miért érdekel?

- Csak ma kikísértük Sarah-t a reptérre és John olyan szomorú volt. Érdekelt, te hogy élted ezt meg.

- Hát, rosszul. De már nincs ilyen gondom, mert mindig itt vagy. Amikor rád gondolok, itt vagy és ha megkívánom a gyönyörű csajom, akkor nem kell se várnom, se több ezer kilómétert repülnöm érte. – csiklandozni kezdte hasam, én nevetve eldőltem a kanapén. Belenéztem gyönyörű kék szemeibe és lassan megcsókoltam. Haja arcomba lógott, amivel csiklandozni kezdett. Nevetni kezdtem és magamhoz öleltem. Egyszer csak kopogtak az ajtón. – Vendéget vársz?

- Én nem. – Jamie felkelt és kinyitotta az ajtót. Anyám állt az ajtóban és mosolygott Jamie-re.

- Jamie, Julia itthon van esetleg? – kérdezte kedvesen.

- Üdv, persze a nappaliban. Jöjjön be. – értetlenül nézett rám, miközben én hajamat igazgatva megjelentem az előszobában.

- Szia, anya! – köszöntöttem és adtam neki két puszit. Jamie semmit sem értett. – Ja igen. Megbeszéltük a dolgokat és anya úgy döntött, nem avatkozik bele kit szeretek és kit nem. És ami a legjobb, hogy jön az esküvőre is.

- Hát ez nagyszerű. – mondta Jamie mosolyogva ugyan, de továbbra is furcsa volt neki a helyzet.

- Figyelj Jamie, nagyon sajnálom, amit tettem ellened. Úgy gondolom, hogy te egy igazán remek fiatalember vagy és ha adsz még egy esélyt, akkor bebizonyítom, hogy nagyon jó anyósod leszek. – mondta mosolyogva és a kezét nyújtotta. Jamie viszonozta mosolyogva, én pedig meghatódva álltam mellettük. – Julia, hozzád jöttem igazából. Szeretnék adni neked valamit. – előhúzott a táskájából egy vörös bársony dobozt és a kezembe nyomta. Értetlenül néztem rá, majd kinyitottam. Egy gyönyörű fehérarany nyaklánc volt benne, egy kék kővel a közepén. Jamie közelebb lépett, hogy jobban lásson.