Egy másik világ törvényei

Bizalom

13. Fejezet

Arra ébredtem, hogy a párnám kényelmetlenül nyomja a fejem.
Próbáltam kényelmesebben elhelyezkedni, de valami a helyemre szegezett. Kinyitottam a szemem, hogy egy gyönyörű arccal találjam szembe magam.

Olyan békés volt, ahogy aludt. A homloka kisimult, nem ráncolta a folytonos aggodalom. Az arcát sötét borosta fedte, ami a homlokomat dörzsölte.

A karjaival szorosan az oldalához szorított. A lábaink teljesen összegabalyodtak.
A kezem valahogy alvás közben a pólója alá csúszott és most a csupasz bőrén pihent. Megéreztem az erős kemény hasizmát.
Egy halk nyögés szökött ki belőlem.
Damien megrezdült és egy aggódó pillantást vetett felém.

- Rendben vagy?

- Rendben- mondtam, de a francba, a gyomrom olyan volt, mintha ezernyi kis pillangó csapkodna odabent.

Damien szája széle megrándult.

- Elpirultál?

- Nem. És csak... Melegem van- bontakoztam ki sietve az öleléséből.

Épp mikor keltem volna föl megéreztem a kezét a derekamon. Megdermedtem, és egy pillanatnyi időt adtam magamnak, hogy élvezem az érzést. Hátradőltem és átadtam magam annak az élvezetnek, hogy nézem, és csak nézem... A legérzékibb testrésze minden bizonnyal a telt ajka volt. Olyan hívogató! Olyan csókolnivaló... A smaragd zöld szemmétől a szempillák olyan sűrűek és sötétkék voltak, hogy valódi kontrasztot alkottak a szemében csillanó aranyszínű kis szikrákkal.

Állhatatos, elszánt tekintettel nézet a szemembe. A számra nézet, mint kisgyerek az édeségboltban, és végig húzta a kezét a nadrágom derékvonalán. Az érintése forrón perzselte a bőrömet.

- Gyönyörű vagy ébredés után.

Az újjá lefelé húzta a hasamon; az egész testem bizserget.

- Tényleg?

Nem sokat adtam a szavára. Úgy hittem csak a vágy szól belőle. Hisz nem ezt mondja minden férfi egy nőnek, ha akar tőle valamit?

Így nem jutunk messzire... Minden erőmet összeszedtem, kibújtam a karja öleléséből, és felállva a cuccainkhoz siettem.

- Jössz?- kérdeztem, ő pedig sóhajtott egy nagyot.

A tekintette követett. Lehuppantam a táskám elé, és törökülésbe húztam a lábam. Még mindig a hasamon éreztem az érintése nyomát. Nagyon szerettem volna, hogy azok az ujjak folytassák felfedező útjukat, de egyszerűen muszáj volt tovább mennünk.

- Elállt odakint a vihar. – morogta mellém ülve.

- És csak három óra telt el. – néztem le a karórámra.

Odasétált az ajtóhoz, hogy kinézzen rajta. Veszedelmes külseje volt a pasasnak. Nem tetszettek az érzések amik akkor jöttek mikkor a közelemben volt. Vagy erről lehet szó, vagy arról, hogy zavarba jöttem a kifejezésektől, amelyeket becézgetésemül használt. Úgy döntöttem, hogy túllépték a vele  kapcsolatos aggályaimon és majd később foglalkozom vele.