Ritter és az ezüsterdő kutyái

Az elvarázsolt erdő

A Karomhegytől északra, a látóhatáron túl ködbe burkolózott egy nagy kiterjedésű fenyőerdő. Ennek az erdőnek a közepén volt a macskák királysága. Egy elhagyatott kastély, amit a macskák ősi népe lakott. A kastély kísértetiesnek látszott a ködben. Valami mozgott és dolgozott a körülötte lévő fenyőerdő sötétjében. Vad morgást lehetett hallani a távolból, időnként egy rettenetes sikoly szakította meg a morajló hangokat. Valami nagyon rossz közeledett a macskák királysága felé.

Az erdő egyik öregebb fáján egy bagoly fészkelt. A madár éles szemével pásztázta a hangok irányában lévő területet. Bár nappal volt, őt felzavarták a szokatlan hangok, amik több kilométerre is elhallatszottak. Tőle nem messze hirtelen három kis állatot látott a földön rohanni. Ahogy közelebb értek hozzá, felismerte, mókusok voltak. Egy anyamókus és két kismókus futott, ahogy a lábuk bírta. Mögöttük parázsló vörös szempárok bukkantak fel a ködben. A bagoly erre is felkapta a fejét. A számára ismeretlen teremtmények sokan voltak és vadul morogtak, vinnyogtak, félelmetesen hörögtek. Pillanatok alatt ők is elhaladtak a bagoly fészke alatt. Nem sokkal ezután hallotta, ahogy az anyamókus és a kismókusok jajveszékelnek. Szegényeknek nem sok esélyük volt a borzasztó lények ellen
- Anya, segíts! Nem bírok tovább szaladni!
- Kérlek bírjátok ki, kicsinyeim!
- Segítség! Áááá!
- Kicsinyeim!!!
A bagoly becsukva a szemét, remegve hallgatta végig, ahogy a szörnyetegek végeznek az anyamókus gyermekeivel. Az erdőben néhány fekete tollazatú madár felreppent a magasba a sikoltozásoktól. A bagoly nem tudta elképzelni, mi történik az erdőben. A hangok, a környezet, mind nem volt jellemző azelőtt az erdőre.
„- Figyelmeztetnem kell a macskák királyát!" –gondolta. Ő ugyan éjszakai állat volt, de a nyugtalanító események miatt azonnal útra kelt.

Eközben a Karomhegyen a tanácsteremben a kutyák Jäger vezetésével gyűlést tartottak, arról, hogy ki melyik küldetésre menjen. Ritter izgatottan várta, hogy apja hova osztja be. Mellette állt Sebes és a kövér bernáthegyi kutyus. Ők is várták az eredményt. Jäger a tanácstagokkal folytatott beszélgetés után a csapat felé fordult eligazítani őket.

A macskák királyságához beosztotta Rittert, Sammy-t, GD-t, Sebest és Silvert parancsnokuknak. Silverrel már találkoztatok, ő volt a gyorsan közlekedő husky fajtájú harcos.

A másik csapatba, aminek feladata volt az ellenséges kutyafalka felkutatása, Jäger Donnert, Bátort, Tomot és Jerry-t, valamint Tappancsot, a legidősebb, de még munkába állítható ebet osztotta.
- Induljatok! Vigyázzatok magatokra, testvéreim! –mondta Jäger.
- Apa? –futott oda hozzá Ritter.
- Mi a baj, fiam? –kérdezte a vezér.
- Csak arra gondoltam, hogy ki vigyáz az otthonra, amíg mi távol vagyunk?
- Természetesen én és a testőreim. Csak egyiküket állítottam hozzátok, nézd csak! –válaszolt a vezér, majd mancsával a szigorú arcot vágó huskyra mutatott.

- Értem, Apa. Te is vigyázz magadra, jó?
Jäger elnevette magát.
- Jól van, fiam. Megígérem, vigyázok.

- Rendben, szia! –köszönt el a kis vitéz és visszament a társaihoz. Mindkét csapat összegyűlve külön tanácskozott, mit kellene tenniük.

Ritter Sebes mellé telepedett, aki ennek nagyon örült. A mentőcsapat közepén Pearl úr elkezdte elmagyarázni a küldetést.
- A Karomhegytől északra van egy sziklás fennsík és utána egy sötét fenyőerdő. Azelőtt nem volt sötét, de mióta azok a borzasztó teremtmények elkezdtek megjelenni arrafelé, az erdőre súlyos árnyékos lepel borult.
- Borzasztó teremtmények? –csodálkozott Sebes.
- Olyan állatok, amiket még sosem láttatok. Kegyetlenek akár az emberek, és nagyon sokan vannak.
- És Ön azt szeretné, hogy felvegyük ezekkel a fenevadakkal a harcot? –kérdezte GD, a szép skótjuhász.
- Igen. Már a legtöbb barátommal végeztek, akik erre portyáztak. –válaszolta Pearl úr logó orral.
- Fel kell ismernünk, mik ezek a teremtmények, akkor szabad csak offenzívát indítanunk, egyébként csak védekezzünk. –javasolta Silver, a husky elit harcos.