Ritter és az ezüsterdő kutyái

Váratlan fordulat

A kis csapat észak felé vette az irányt. Ahogy egyre északabbra kerültek, egyre változott a táj. Hólepte síkságon keltek át. A fű csak néhány helyen kandikált ki a ropogós hótakaró alól, ahol a szarvasok előkaparták. Láttak is egy csordát útközben. Pearl úr elmagyarázta Ritternek, hogy ezek nagyon szép és okos állatok.
-Ez az egyik szarvasfajta, amelynél a nőstényeknek is van szarva. –fejtette ki a macska.
-Végre valami egyenlőség a fiúkkal. –jegyezte meg Sebes. Szemrehányó tekintetét vetette társaira.
Egyszer csak megláttak egy fehérszőrű állatot, amint lopakodott üregek felé, ahol valószínűleg nyulak laktak. A settenkedő szerzetnek nagyon pici fülekkel rendelkezett, és lassan, óvatosan lopakodott a mit sem sejtő nyuszik felé. Amikor pont olyan közelségbe ért, hogy Ritter szemügyre tudta venni, véletlenül elkiáltotta magát.
-Tudom, már mi ez! Egy róka. –jelentette ki diadalittasan. A nyulak, mint a villám elfutottak. A róka mérgesen odajött a kis csapathoz.
-Elkergettétek az ebédem... -mondta a róka miközben végigfutott a tekintete az érdekes társaságon.
-Ez valami vicc? –folytatta. - Egy macska, egy mókus, négy kutya egy csapatban és ilyen környéken, mint ez?! –hüledezett.
-Nincs idő megmagyarázni, de egy falkányi kutyát üldözünk, akik szerszámot használnak. –mondta neki Silver.
A róka felnevetett.
-Legjobb akaratommal sem tudom megérteni, mit beszélsz! Mégis milyen szerszámot? Puskával durrogtatnak?
Silver leterítette a földre és a mancsát a torkára tette.
-Idefigyelj, ravaszdi. Nem igazán vagyunk vicces kedvünkben. Egy erdőnyi állat halálát okozták ezek a fenevadak. Láttál valamit vagy nem?
-Jól van...jól van nah! –mondta a Róka, majd kiszabadult a mancs fogságából. Ekkor vette észre, amit korábban nem, hogy az egyik kutya hátára egy penge van erősítve.
-Láttam ezek körül az urak közül egy csapatnyit. 3 órája haladtak el itt, de ugye fúj a szél és a nyomaikat eltakarította a hóból. Arra mentek. –mutatott észak-nyugati irányba.

-Köszönjük, róka úr. –mondta mosolyogva Ritter.
A róka láthatóan nem díjazta a köszönetet egy kutyától. Végig futott a hátán a hideg. Aki nem köszönte meg neki, az is biccentett a fejével. A kis csapat észak-nyugat felé vette az irányt. Egy idő után a síkságot hegyvidék váltotta fel. Hatalmas hófödte csúcsok tűntek elő a távolból. Gyönyörű látvány tárult eléjük. Egy szélvédett barlangban megpihentek éjjelre. Másnap továbbhaladtak. Ez az út Ritter számára is hosszúnak tűnt, mivel nem volt olyan változatos a terep, mint a mocsárban és az erdőben, ahol megszületett. A utazás harmadik napján, fáradtan egyszer csak egy érdekes átjáróhoz értek. Két sziklatömb állt a tetejükön még egy sziklatömbbel.
-Pearl úr, ez micsoda? –kérdezte Ritter tudván hogy a macska biztos mindent tud a világról
-Egy emlékmű az őskorból. Monolitnak hívják. Az ősök tiszteletére állították őket. –magyarázta a macska.
-Ez a bejárat Dörgőhöz, a komondorhoz. Ezt hódítjuk meg jelenleg a vörös vihar klánnal. –tette hozzá Ryu, mire mindenki sötéten tekintett rá Ritteren kívül.

-Vigyázzatok! Ellenség! –kiáltott fel Sebes hirtelen, két méregzöld aurát pillantott meg a sziklatömbök mögül.
-Olivia, ugorj át Sebes hátára! –utasította a mókuskát Ritter. Olivia rögtön meg is tette, amit mondtak neki.
-Ti, kis szarháziak! Hát eljutottatok ide is! –morgott az egyik zöld aura birtokos.
-Ismerős morgás. –válaszolta Ritter.
A sziklamögül két dobberman lépett elő. Az egyik Ralf volt, akivel Ritter már megküzdött egyszer. A másik, egy szintén dobberman, csak csendben előlépett.

-Eddig tartott a szerencsés utatok, mert most mindannyiótokat megölünk, kezdve az árulókkal, nőkkel és kisállatokkal. Ki lesz az első hulla? –folytatta undok beszédét Ralf.
-Én megküzdök veled, de mutatkozzatok be előtte! –vakkantott oda neki Ritter.
-Ralf a nevem, ez meg itt az öcsém, Hans.
-Adjisten! –motyogta a fiatalabbik dobbermanfivér.
-Ritter úr. Hadd küzdjek meg velük a nevedben. –ajánlkozott fel Ryu, de Ritter visszautasította az ötletet.
-Nem, Ryu. Ez személyes ügy. Már akkor el akartak tenni láb alól, amikor még nem tudtam igazán harcolni. Most visszavághatok nekik.
-Egyszerre akarsz kiállni ellenünk, fiú?
-Naná, mutassátok meg mit tudtok?
-Miért kéne, hö? –motyogta oda Hans.
-Kussolj! Mit akarsz bebizonyítani, Ritter?
-Azt, amíg ti lusta dögök itt henyéltetek, én rengeteget fejlődtem. Nézzétek, nekem mennyi barátom van, nektek mitek van havon és sziklán kívül?
-Erő és hatalom. Másra nincs szükségünk!
Ritter aurája fellobbant és nagyobbnak tűnt a többieknek, mint eddig bármikor. Sebes, hátán Oliviával, lélegzet visszafojtva nézték. Silver szótlanul szintén tudomásul vette, hogy a vezér fia megint helyette intézkedik. Ryu lefeküdt a földre és a visszatette a hátán lévő ruhadarabraa a kardját. Pearl úr leült, bár nem volt ínyére a hófedte vidék, de jobban érdekelte Ritter harci tudománya. Ralf szemügyrevette az erőt, és elcsodálkozott, mennyire megnőtt a kiskutya aurája.
-Gratulálok! Tényleg nem vagy semmi, kölyök!
-Tudok ennél többet is. –mondta, majd hirtelen eltűnt Ralf szeme elöl. A következő pillanatban nagy erejű ütést érzett az oldalában. Ritter telibe kapta és akkorát ütött, hogy Ralf elrepült neki egy sziklának.
-Ralf? –csodálkozott Hans, mire Ritter pörögve megérkezett hozzá is nagy csapást mérve rá. Hans is elrepült a helyéről, ahol látszólag stabilan állt.

-Elképesztő... -fejezte kis csodálatát Pearl úr.
-Már nálam is gyorsabb. –morgott Silver, majd ránézett Sebesre, aki erre elmosolyodott.
Közben felálltak a fivérek. Hans nem tudta, mi a helyzet, de Ralf annál dühösebb volt, mint gondolnánk. Leporolta magáról a törmeléket és  megindult Ritter felé. Harapdált a levegőbe, nekitámadt Ritternek, de a kis hős minden támadás elöl kitért.
-Segíts már, Te agyalágyult! –üvöltött mérgesen Ralf az öccsére.
Azonban ketten sem tudták elkapni Rittert. Az egyik sikertelen támadásuknál, Ritter mind a kettejüknek belekapott a lábába.
-A fene enné meg azt az éles kis fogaidat!
-Te, Ralf! Ez nagyon fáj!
-Ha veled nem tudunk elbánni, akkor máshogy gyakorolunk hatást rád. –vigyorgott Ralf.
-Mit akarsz tenni? –kérdezte meglepődve Ritter.
Ralf erre megindult Sebeshez.
-Megölöm a szukát és a mókust! Hans!
-Őket ne bántsátok! –iramodott utána Ritter. Ekkora Ralf úgy felgyorsult mérgében, hogy nem lehetett utolérni. –Ryu?! –kiáltott fel kétségbeesetten Ryu.
-Mi az, Ritter úr?
-Add kölcsön a kardodat! Gyorsan!
És már repült is a kard, egyenesen Ritter szájába. A kard fehéren világítani kezdett Ritter szájában és a hatalmas auratömeg lassan belegyűlt a pengébe.
-Holdsarló Csapás! –Kiáltotta Ritter és elkezdte csapkodni a levegőt.
-Ez nem igaz! Megtanulta tőlem a technikát! –csodálkozott Ryu.
A holdsarló formájú energia csillagok hátulról érték utol a dobberman.
-Mi a franc? –nézett hátra Ralf és belekerült az energiacsapásokba.
Felüvöltött fájdalmában, ahogy belé fúródtak a pengeéles csillagok. Hans döbbenten nézte testvérét, majd megpillantotta Silvert, aki vicsorogva eléállt, nehogy segíteni tudja Ralfot. Ralf közben még próbált állva maradni, de a teste több sebből vérzett.
-Ki vagy te? –kérdezte remegő, nyüszítő hangon.
-Fekete villám falka tagja, Ritter, az ezüst erdőből.
-Sok sikert a továbbiakhoz, kölyök. –nyögte ki Ralf, majd összeesett.
-Köszi, Ryu. –mondta Ritter és visszahajította a pengét jogos tulajdonosának.
Sebesékhez igyekezett.
-Sebes, Olivia! Nem esett bajotok? –kérdezte idegesen.
-Az ijedtségen kívül semmi. –nyugtatta le Sebes.
-Én is megijedtem...hogy bajotok esik. –mondta zavartan Ritter.
-Semmi baj, Ritter. –mondta Sebes és megérintette Ritter orrát az övével, mire a kis hős elpirult.
-Tudod, jobb lenne, ha visszamennétek az Otthonba Oliviával. –ajánlotta fel Ritter.
Amint ezt kimondta, ugatás hallatszott mögülük a távolból.
-Hahó! Hahó! –vakkantotta egy ismerős hang.
Sammy, a dalmata és GD, a skótjuhász tartott a kis csapat felé. Kimerülten lihegtek, mire odaértek hozzájuk.
-Sammy! GD! Minden oké? –ugrálta körbe őket Ritter.
-Igen, de ki volt ez a rettenesen erős aura az előbb?
-Ritter! –vágta rá rögtön Silver.
-Wow! Ez Ralf. Ki verte el őket ennyire? –csodálkozott Sammy.
-Ritter! –vágta rá mindenki, most egyszerre.
A két fekete villám körbejárt mindenkit. Pearl úr örült a legjobban, hogy visszatért a testőre. Közben Sebes folytatta a beszélgetését Ritterrel.

-Rendben. Elmegyek, de csak azért, mert Te mondtad. –mondta szigorúan Ritternek.
-Vigyázzatok egymásra. –jött a válasz Rittertől. –Olivia. Ha véget ér ez az egész, megmutatom az ezüst erdőt. Gyönyörű hely.
-Ha te mondod, kutyuska. –mondta vidáman a mókusanyó.

A két lány elköszönt a többiektől és útnak indultak az Otthon irányába. Ritternek nagy kő esett le a szívéről, hogy sikerült elküldenie őket, mert nagyon szerette Sebest és Oliviát is. Sammy és GD elcsodálkoztak Ryu kardján és emberszerű ruházatán, amit viselt. Készen álltak, hogy behatoljanak az ellenséges területre. Pearl úr felpattant Sammy hátára, és megálltak Ritter mellett, mint az első kalandjuknál. Elöl haladt Silver és Ryu. A sort GD zárta.

-Gyerünk! Támadás! –vonyította el magát Silver, amire a többiek is együtt vonyítottak, mint a farkas ősök. Beléptek a monoliton és nekiiramodtak a köves, jeges hegyi útnak. Csak a két fivért hagyták hátra. Hans lassan felsegítette bátyját a földön, aki teste tele volt sebekkel. Lassacskán magukhoz tértek és szégyenkezve elvonszolták magukat.