Hittünk a lehetetlenben!

Egy új otthon, egy új kezdet!

Csendesen ült az árvaház egyik nagy fűzfájának az ágán, egy könyvel a kezében egy hosszú sötétbarna, lassan már fekete hajú lány. Zöld színű szemei csak úgy falták a sorokat.

Aznap volt a szülinapja, de ő csak olvasott, mint minden egyes nap, amikor ideje engedte. Nem voltak barátai, és az ott dolgozókkal se volt jó a kapcsolata. Magányos volt, de nem zavarta, hisz már tizennégy éve élte így az életét, de ettől függetlenül mindig ott volt a remény a szívében, hogy eljön érte valaki a családjából, már ha van neki van olyan, mert mostanában egyre jobban kételkedett ebben. De nem lehet érte hibáztatni, tizennégy év hosszú idő.

-Elizabeth, gyere le a fáról! - Lizat hirtelen érte a csendbe belehasító nevelőnő sipitozo hangja, és le is gurult a fáról ijedtében. Fájdalmasan nézett le az esés közben kifordult csuklójára. Nem nagyon érdekelte, megtanulta viselni a fájdalmat. Felállt és követte a közben hozzábeszélő nőt, aki valami olyasmiről magyarázott, hogy keresik, meg hogy végre megszabadulnak a lánytól. Lizanak boldognak kellett volna lennie, hisz végre itt van valaki, valaki aki miatta jött, de az aznap tizenötöt betöltő lány minden volt csak boldog nem. Fintorogva követte a nőt, aki az igazgató irodájáig kísérte, betessékelte, és már ment is tovább.

Félve lépett be az irodába, ahol egy egy nő és egy férfi ült az igazgatóval szemben, és beszélgettek. Ránézésre kedves volt a házaspár, és ez kicsit megnyugtatta.

-Szia Elizabeth, gyere be! Bemutatom neked a Fleamont és Euphemia Pottert Van egy veled egy idős fiúk és nagyon szerettek volna egy kislányt.

-Tizenöt vagyok.

-Ugyan, csak tizennégy. Az még bőven kislány. - próbálja menteni a dolgot, de ezzel még jobban beleront.

-Ma van a születésnapom - az igazgató kínosan felnevet.

-Hát persze kincsem, készültünk is, de úgy látszik ezt már az új otthonodban fogod megünnepelni. Persze csak, ha a házaspár is úgy gondolja. - még a legsötétebb ember is látta rajta, hogy hazudik, és fogalma sem volt a lány szülinapjáról.
Ezek után a kínos percek után sietve hagyta el a szobát azzal az érvel, hogy kicsit ismerkedjenek a házaspárral.

-Szóóval, ma van a szülinapod. Ugye? - próbált Mr.Potter beszélgetést kezdeni, amit Liza nem nagyon segített meg a rövid egy szavas válaszaival.

-Igen.

-És vágysz valamire?

-Nem.

Ez egész sokáig így ment, de bárhogy is viselkedett a lány, a Potter házaspárnak a szívükhöz nőtt, meg hát a lány nem tudta, de így is, úgy is elvitték volna.

Amikor az igazgató visszajött, elküldte csomagolni a lányt, amíg a fontos papírokat kitöltette a szülőkkel. Elizabeth az előcsarnokban várt azzal a kis táskával amibe mindene benne volt. Nem volt sokk dolga, csupán három könyve, és pár ruhája, amikhez bőven elég volt a táska.

Mr.Potter megfogta a cuccát, amit a lány ellenzett, de a férfi hajthatatlan volt, tehát nála maradt. Beültek egy szép autóba, és elindultak feltehetőleg Liza leendő otthonába. Az út hosszú volt, a nagy részét végig aludta Liza, mert az éjszakai olvasás szokásával múlt éjjel sem hagyott fel.

Arra kelt, hogy egy gyengéd női hang ébresztgeti, hogy jöjjön reggelizni. Mrs.Potter kiment, ő pedig felvette a tegnapi ruháját, mert még a tisztaságát nézve bőven hordható volt.

Bizonytalanul sétált le a lépcsőn, és leste meg a konyhában tartózkodó embereket. A család összes tagja bent volt, Mrs.Potter a fiának, és Mr.Potternek adott egy kissebb taslit, amiért egyfolytában belenyúlkáltak a főztjébe, de ez nem tántorította vissza apát és fiát, hogy folytassák az asszony piszkálását.