BACK TO LOVE • F1

Prológus

ALINA

– Azt hiszem beléd szerettem.

Már fél órája veszekszünk a szakadó esőben. Tudtam, hogy elfog jönni ez a pillanat, de reménykedtem benne, hogy legalább egy kicsit fontos lettem számára, mint ő nekem. Még annak ellenére is bíztam benne, hogy a kikötésünk pontosan erről szólt, hogy nem érezhetünk egymás iránt semmi többet. Azt hittem menni fog ez így nekem, nem gondoltam volna, hogy többet érezhetek. Soha nem éreztem többet.
Az arca mindent elmondott, miután kimondtam ezt a mondatot. Tett egy lépést hátra.
– Ne csináld ezt, nem ebben egyeztünk meg.

– Kérlek, csak gondold át. Nem mondhatod azt, azok után amik történtek köztünk, hogy te nem érzel semmit.– Közelebb léptem hozzá és megfogtam az egyik kezét, de szinte azonnal elkapta. Már a sírás szélén állok, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ha most itt még el is sírom magam, akkor még jobban kiakad. Hiszen nincs okom sírni, tudtam, hogy ez lesz. Már az elején leszögezte, hogy ne is számítsak többre, én pedig beleegyeztem. 

– Megbeszéltük, Alina. Légyszíves, többet ne keress, mert ebből nem lesz több annál, mint ami volt. Erről szólt az egész csak. Én nem szeretlek téged.

Nem mondott többet. A valós tényeket közölte, majd hátat fordított nekem, beszállt az autójába és elhajtott. A könnyeim megállás nélkül folytak. Ott álltam a szakadó esőben és úgy éreztem, hogy a szívem millió darabokra tör, pedig nem lett volna szabad. Bárcsak visszafordíthatnám az időt, hogy ez az egész soha meg se történjen. Annyira ostoba voltam.

3 ÉVVEL KÉSŐBB

Reggel 7 óra van és a nővérem megállás nélkül szaladgál egyik szobából a másikba. Portugáliába utaztunk, ugyanis elrángatott magával az újdonsült barátja szezonjára. Félreértés elkerülése végett, semmi gondom nincs Dannyvel, ugyanis imádni való a srác és teljesen passzolnak is a nővéremmel, azonban semmi kedvem nincs itt lenni. Sosem néztem forma 1-et és igazából az egész sportról fogalmam sincs és a tudat, hogy egy teljes évet így fogok eltölteni elég szánalomra méltó. Az egyetlen mázlija Rachelnek, hogy imádok utazni és itt szerencsémre nagyon sokat fogunk. Megértem, hogy nem akar egyedül lenni, amíg Daniel elfoglalt, én sem szívesen lennék.
Mivel drága testvérem már lassan egy órája nyaggat, hogy ha nem kezdek el készülődni akkor elkésünk, ezért nagy nehezen kimászok a pihe-puha ágyikóból és a fürdő felé veszem az irányt. Egy világoskék mom jeanst és egy fekete ujjatlan felsőt, majd egy tetszőleges cipőt veszek magamra. Április lévén nincs hideg, viszont túl meleg sem, így tökéletes lesz ez a szett. Hajamat csak megigazítom, nem bajlódom vele ennél többet, lehetetlenség a göndör fürtjeimet normális helyzetbe hozni. Megmosom az arcomat és a fogamat, majd kilépek a nappaliba indulásra készen.

Két futamot már kihagytunk, ugyanis nem tudtam egyből elintézni az egyetemet, hogy levelezőn tudjam folytatni, így elhalasztottuk az utazást. Rachel egész reggel pörgött, bár nem meglepő, hiszen miattam már egy hónapja nem találkoztak Dannyvel, így most nem csoda, hogy bevan zsongva. Szinte már majdnem futva mentem utána, annyira sietett. A helyszínen csak ugyan nagy zsongás volt, pedig még van 2 nap az első szabadedzés előtt. A nővérem az alapokat elmondta és Daniel is próbált facetimeon felkészíteni, hogy azért mégse legyek sík hülye az egészhez és legalább egy kicsit értsek abból, ami történik. Természetesen amint odaérünk egymás nyakába ugranak és végeláthatatlan újraélesztési gyakorlatokba kezdenek egymással. Én pedig próbálom nem kínosan érezni magam, miközben mellettük ácsorgok, arra várva, hogy befejezzék. Miután sikeres volt a folyamat és mindketten túlélték végre észrevették, hogy én is itt vagyok.
– Alina, örülök, hogy te is itt vagy! – Daniel engem is megölelget és pont ekkor lép be a csapattársa, vagyis gondolom ő lehet az, hisz egyforma overall van rajtuk. Oda lépett mellék ő is, egy nagy vigyor kíséretében.

– Sziasztok, Lando Norris vagyok, a mi Danielünk csapattársa. Ti pedig biztos Rachel és..– Nos, nem lepett meg, hogy nem tudta a nevemet, hiszen miért is tudná. Valószínűleg sokat hallott már a nővéremről, rólam viszont nem kellett tudnia semmit.

– Alina, Alina Collins. – mondtam egy mosoly kíséretével, amit viszonzott ő is, majd Dannyvel kezdtek el beszélgetni.

– Lando, mi lenne, ha körbevezetnéd egy kicsit Linát? – A fiú ismét felém fordult. – Lenne kedved hozzá?–kérdezte.

Tudtam mire megy ki a játék, viszont nem lett volna szívem visszautasítani ezt az ajánlatot. Még mindig miattam nem tudtak együtt lenni, meg kell értenem, hogy nekik is kell egy kis idő kettesben és legalább addig sem vagyok egyedül, Lando pedig nem tűnik egy tuskónak így első látásra, talán nem is olyan rossz társaság és még mindig jobb, mintha egyedül bolyongnék itt.

– Persze, menjünk. – egyeztem bele. A fiúnak több sem kellett, intett a kezével, hogy kövessem. Ahogy kiléptünk a boxból, egyből a pálya mellett kötöttünk ki. Féltem, hogy kínos csend fog közöttünk lenni, de szerencsére Lando ezt megakadályozta. – Egyébként hogy hogy te is velünk tartasz idén? Mármint ne érts félre, nem gond, mindig jól jönnek a szurkolások a versenyen, csak eddig sosem hallottam még rólad, pedig úgy tudom, hogy már egy ideje együtt vannak Danielék.

Szóval ezek szerint tudta, hogy én is jönni fogok. Remek, akkor talán még sem vagyok annyira váratlan vendég, mint ahogy én azt gondoltam.
– Nem akart egyedül lenni Rachel, mikor Daniel éppen készül a futamra vagy nem ér rá, ezért megkért, hogy jöjjek el vele. Amúgy is kellett már nekem egy kis kimozdulás és itt lesz rá lehetőségem bőven. Eddig pedig azért nem láthattál itt, és előre is elnézést kérek, –emelem fel védekezésképpen a kezemet– mert nem igazán rajongom ezért a sportért. Egyébként meg Rachel is csak egyszer volt itt veletek és akkor sem maradt a futamra, szóval nem is lett volna alkalmam rá. De igazából sok mindent nem is tudok erről az egészről, Daniel készített fel nagyjából egy hete a versenyszabályokról és a felkészítést teljesen komolyan gondolom, még ki is kérdezett a végén, hogy biztos tisztában vagyok-e a dolgokkal. – nevettem el magam, mire ő is elkezdett nevetni.

Valamibe belekezdett, azonban már nem figyeltem rá. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam az a fiú volt, aki konkrétan pár méterre állt tőlem az egyik box előtt. Lefagytam, csak ott álltam és bámultam őt, majd ő is észrevett engem. A szívem olyan hevesen vert, mint három évvel ezelőtt, csak már nem ugyan azért. Most az izgalmat és az örömöt felváltotta a düh és a csalódottság. Valószínűleg ő is meglepődhetett, mert egy tapodtat sem mozdul, pedig éppen kifelé indult. Egyenesen a szemembe néz, viszont az arca épp olyan kifejezéstelen, mint akkor, mikor ott hagyott engem Madridban. Lando észrevette, hogy miért álltam meg. Biztosan nem tudja az okát, de nem is kérdezősködik. Vigyorogva elkezd integetni és elindul felé, majd kezemet megragadva engem is magával húz.

– Hé, Carlos!

__________________________________
Sziasztok!🥰
Remélem tetszeni fog nektek ez a kis történet és velem fogtok tartani továbbra is. Hibák lehet, hogy előfognak benne fordulni és lehet, hogy nem minden a valós események szerint fog történni (gondolok itt a futamokra), de igyekezni fogok, hogy minél jobb legyen a sztori. Nagy köszönet, ha kommentelsz és nyomsz egy csillagot❤️