A büntetés

A büntetés

Loki a trónus előtt állt. Odin szigorúan nézett rá, míg oldalán a felesége, Friga próbálta visszatartani könnyeit. Thor egy lépcsőfokkal lejjebb állt, és kifürkészhetetlenül tekintett az öccsére.

„Vajon mit gondolhat Thor? De nem mindegy az nekem? Mindent megtettem, amire csak képes voltam. Asgard és Midgard is megmenekült, Thanos vereséget szenvedett. Mégis engem akarnak megbüntetni?"-gondolta az előttük álló.
Mert az lesz belőle, efelől nem voltak kétségei. Elég volt az apjára néznie.
- Tudod, miért vagy itt? - az uralkodó hangja méltóságteljesen zengett a hatalmas csarnokban.
- Talán azért, mert ki akarsz tüntetni, és átadod nekem a trónodat, hálából a tetteimért? - vigyorodott el szemtelenül az ifjabb herceg.

Amit mondott, már eleve képtelenség volt, hiszen a kezei bilincsben voltak. Bár a felszínen ugyanolyan szenvtelen nyugalommal nézett szembe a családjával, mint mindig, valójában arra gondolt, mi lesz most vele. Talán visszazárják a cellába? Oda a legkevésbé sem vágyott. Ám, ha mégis megtennék, indítványozza majd, hogy Thor is vele tarthasson. Hiszen máskor ő szabadította ki, amikor bosszút állni mentek az ellenségük után, aki olyan súlyosan megsebesítette a királynét, hogy kis híján belehalt.

- A tetteid miatt? - Odin megmaradt szeme szikrákat szórt, mintha nem is a fia, hanem ő lenne a villámok istene. - Valóban a tetteid miatt vagy itt, és nem a jól megérdemelt büntetésedet töltöd a kastély legmélyebben fekvő börtöncellájában, amire már sokszorosan rászolgáltál! Több bűncselekmény terheli a lelkedet, mint amit most hirtelen fel tudnék sorolni, és ezek csak azok, amikről tudomásom van! De van az udvarban védelmeződ, nem is egy - itt a másik két családtagjára mutatott -, akik meggyőztek a túl szigorú büntetés igazságtalan voltáról.

A Csínytevés Istene kissé megnyugodott.

„Akkor bármi is jön, nem lesz olyan szörnyű. De akkor miért könnyezik anya?"
- Épp ezért, nem zárunk tömlöcbe, pár évtizedre...
Kisebbik fia elsápadt.
„Hát azt tervezte? Ha ez volt a rosszabb alternatíva, ki tudja, mi lesz az /enyhébb/?"
- Úgy döntöttem, száműzünk téged Midgardra. Ha letelik a büntetésed, és jó magaviseleteddel rászolgálsz, visszatérhetsz hozzánk.

A vétkes kis híján összeesett a megkönnyebbüléstől.
„Csak ennyi az egész? Ezt még fél lábon is kibírom, a gyenge halandókat pedig csak elviselem majd valahogy!"
- Ó. Azért a trónodnak jobban örültem volna! - jegyezte meg mégis, mivel ezzel tartozott a hírnevének. - Ne sírj, anya, boldogulni fogok! - Nézett a számára oly kedves asszonyra, aki mindig gondoskodott róla, és szerette.

Még akkor is, sőt, különösen akkor, mikor senki nem talált benne se szépet se jót, még ő maga sem. Nem ő szülte, és emiatt, az arcába is vágta egyszer, hogy nem tekinti az anyjának. Ezt a pár szót később, amikor megtámadták a palotát, és a nő megsérült, keservesen megbánta. Ezért ezután már mindig anyának szólította Frigát.
- Vigyázz magadra, öcsém! - Thor lépett oda hozzá és megölelte, amit nem tudott viszonozni, hiszen bilincsben volt a keze.

Valami gúnyosat szeretett volna mondani, de nem volt rá ideje, mert Friga a nyakába borult.
- Vigyázz magadra, kisfiam!
- Szoktam - gúnyos mosolyt erőltetett magára, hiszen tudta, a nevelőanyját ezzel nyugtathatja meg a legjobban.
- Tarts ki, és ne feledd, mi visszavárunk téged - szipogott újra az Istennő.
- Ne tojj be, öcsém! - vágta hátba finomnak szánt mozdulattal Thor, ami még így is megköhögtette őt. - Észre sem veszed, és már itt is leszel újra!
A fogoly a testvérére figyelt, és hirtelen azt vette észre, hogy Friga rásimította a kezét a homlokára. Első döbbenetében nem is állt ellen, pedig azonnal rájött, mi következik. El fogja altatni! Aztán már késő volt.
- Sajnálom, Loki! - hallotta még gyengén az anyját.
- Ez volt az egyetlen lehetséges megoldás - ez az apja egyre halkuló hangja volt. - Siess vissza, fiam...!

Aztán minden az álom ködébe veszett. Álmában újraélte pár régi emlékét, visszafelé haladva az időben. Egészen a legkorábbiig, amikor a testvérével játszottak a homokozóban. Ő egy kígyót formázott meg homokból. Ám az idősebb, a homokozólapátot pörölynek használva, szétzúzta a kígyó fejét, mint ahogy azt szerinte tenni kellett egy szörny esetében. Loki nagyon mérges lett. Újraalkotta a fejet, majd életre keltette és a másikra uszította a hüllőt. Alig pár métert tudott megtenni a káprázat homokszörny a menekülő fiú nyomában, mielőtt szétomlott volna, míg az eredeti a homokozóban maradt. Ekkor mutatkozott meg először az ereje. Friga ezután kezdte tanítgatni, mivel látta, milyen érzéke van hozzá.

Ez az emlék egészen kellemes hangulatba hozta az Istent. Ám ezután történt valami, amire nem számított. Egy különös helyen találta magát. Nagyon szoros, de mégis puha falú alagút volt. Fájdalmasan szűk. Hangokat hallott, de csak tompán jutottak el hozzá. Levegőt sem kapott. A prés még intenzívebb lett és valami megfogta a fejét. Hiába próbált szabadulni, miközben még mindig nem kapott levegőt. Érdekes módon, mégsem fulladt még meg, bár már percek óta ott volt.
„Milyen büntetés ez?"-vergődött kétségbeesetten, amennyire csak tudott.

Fényt látott. Kibukkant a feje az alagútból, aztán fokozatosan kiszabadult a többi testrésze is.
- Ez az, asszonyom, mindjárt kint van, csak még egy kis erőfeszítés! - mondta a korábban csak tompán hallott hangok egyike.

Végre szabad volt!
- Micsoda meglepetés! Ki gondolta volna, hogy ikreket vár? Hiszen egyik felvételen sem lehetett látni! Biztosan megbújt a másik árnyékában!
Loki kezdte felfogni, mi történt vele.

„Hogy merészelte Odin ezt tenni? Ha egyszer hazajutok, keservesen megbánja!"

Szégyen vagy nem, sírva fakadt.
- Nahát, milyen erős tüdeje van az én fiamnak! - hallott egy kedves női hangot, ami Frigáéra emlékeztette.
- Igen, valóban. Mi lesz a neve?
- Thomas William Hiddleston!