A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

01 - A tökéletes nap

Jessamyn 12 éves volt, amikor megtanulta, hogy szégyellnie kell a testét.

Legalábbis ezt zihálta a részeg Septon a fülébe Deres vára mögött. A kopaszodó, kövér férfi a falhoz szorította és izzadó, durva kezekkel markolászta alig serkenő melleit.

A hangos és zsúfolt nagyteremből próbált meg elszökni percekkel korábban, ahol részeg Starkok és még részegebb Karstarkok vonyítottak farkasokat megszégyenítő módon. Jess azonnal megbánta tettét, mikor az istállókhoz közelítve a taszító férfi karmai közé szaladt.

- Undorító bűnös lélek... Kis ribanc... eldugva kellene tartanod a bűnös tested a nálad jobb férfiaktól... pokolra csábítod az ártatlanokat...

Jess kissé érettebbnek látszott koránál, mivel gyerekkora óta gömbölyded alkattal rendelkezett, valószínűleg az édességek iránti olthatatlan rajongásának köszönhetően. Zsenge kora ellenére már túl volt az első vérzésén, és fájdalmasan élt emlékezetében, mikor „csecses-faros fehérnépként" hivatkozott rá egy kóbor lovag, aki ennek köszönhetően rövid úton kívül találta magát atyja várának kapuin, néhány törött bordával gazdagabban, ugyanakkor pár foggal szegényebben.

Ahogy a Septon kezei között vergődött, nevetséges apróságnak tűnt az emlék ahhoz képest, ami épp történt vele. Sikítani szeretett volna, ellökni a férfit magától, de nem jött ki hang a torkán, testét pedig bénultnak érezte. Ernyedt rongybabaként hagyta, hogy az undorító, totyakos férfi bemocskolja izzadt kezeivel, összenyálazza és harapdálja nyakát és lába közé nyomakodjon térdeivel. Ki tudja mi történt volna ezután, ha nem jön az apja?

Sosem derült ki. Az ocsmány Septon hangos nyekkenéssel esett össze, mikor Lord Torrhen Karstark kardjának markolata halántékon találta.

Hát ez volt az ő szerencséje. Hogy az apja az volt, aki. A jelek szerint az első és az utolsó szerencséje egész életében, gondolta keserűen, miközben újdonsült férje undordó arcába tekintett, egyszersmind befogadva annak jeges pillantású magányos szemét, magas termetét és ezüstszőke haját. Mit nem adott volna érte, ha megjelenik atyja, és az elkényeztetett, arrogáns ficsúrt istenesen fejbe kólintja kardmarkolatával. Ha belegondolt, ő maga is szívesen fejbe vágta volna Aemond Targaryent, akár kardmarkolattal, akár péklapáttal.

Gondolatai visszaröpítették a múltba. Szinte érezte apja erős karjait ahogy felemelik és messzire viszik, el a szégyentől, a Septontól, a félelemtől. Atyja ezután anyja gondjaira bízta, feltehetően némi gondoskodásban reménykedve. Nos, azt Lady Karstark hírből sem ismerte, már ami egyszülött lányát illette, de azért a goromba és lehordó szavakra sem volt felkészülve a kislány, amik a hideg szívű nő száját elhagyták.

- Megérdemelsz mindent, amit csak az Istenek rád mérnek! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Megmondtam, hogy ne merd ezt a szégyentelen ruhát felvenni, de hallgattál rám? Nem, mert egy ostoba, beképzelt kis ribanc vagy, aki azt hiszi mindent megtehet, csak mert az apja minden vétsége fölött hajlandó szemet hunyni! – Lady Alys erőteljes mozdulattal belemarkolt lánya rengeteg vörös hajába, ami távolabb nem is álhatott volna az ő fekete tincseitől. Jess halkan nyüszített, miközben az az asszony a hajánál fogva magához rántotta és közvetlen közelről förmedt arcába:

- Megbecstelenített?

- Anyám kérlek engedj el, nem tettem semmi rosszat!

- Megbecstelenített?! Megeshetsz?

- Nem tudom ez mit jelent. – hüppögte csendesen. Ekkor anyja - eddig sem jelentékeny - türelmét elveszítve lerángatta ruháit és utasította, feküdjön az ágyra. Jess halálra váltan engedelmeskedett, arca pedig még a haját is megszégyenítő árnyalatot vett fel, mikor anyja csontos kezei szétfeszítették térdeit és megérezte annak lábai közé nyomakodó leheletét.