What if...? - A másik út

1. év - Kígyó és óriás

Az állatkertig tartó út sem telt nyugodtan. Mr. Dursley szapulni kezdte a mellettük elhúzó motorosokat, mire Harry felelőtlenül kinyitotta a száját, és elmondta, hogy egy repülő motorkerékpárral álmodott.

- - A motorkerékpár nem tud repülni! - üvöltött rá Harryre a férfi céklára hasonlítóan vörös fejjel.

Dudley és Piers sunyin összenéztek és kuncogtak.

- Tudom, hogy nem tud a ti világotokban – felelte Harry a végét már csak magában hozzátéve – Csak álom volt. Vagy nem?

Azt kívánta, bár meg se szólalt volna. Tudta ugyanis, hogy Dursleyék a kérdéseinél is jobban gyűlölték ha arról beszélt, hogy egy dolog furcsán, rendellenesen viselkedik. Most, hogy tudta mitől is tartanak pontosan, már csak azt nem értette, hogy miért utálják ennyire a varázslókat és boszorkányokat.

De talán soha nem is fogja megtudni. Ha jobban belegondolt, nem is foglalkoztatta igazán a kérdés.

Az időjárás júliushoz híven melegebb volt mint általában, de a mai napon szikrázóan ragyogó nap feldobta Harry kedvét. Habár már attól jó kedve volt, hogy jelenlétével zavarhatja a Dursley családot. Rengeteg család látogatott el aznap az állatkertbe.

A Dursley szülők vettek Dudleynak és Piersnek egy-egy jókora csokis jégkrémet. Kénytelenek voltak Harrynek is kiutalni egy málnaízűt, mert nem rángatták el elég gyorsan unokaöccsüket a standtól, ő pedig élve a lehetőséggel, leadta rendelését a kedvesen felé forduló fagylaltos néninél.

- Nem is olyan rossz – állapította meg Harry miközben a fagyit nyalogatta, és a vakaródzó gorillát nézte – Ha ez a majom szőke volna, megszólalásig hasonlítana Dudleyra – nevetett magában.

Harrynek rég nem volt ilyen kellemes délelőttje. Ügyelt rá, hogy mindig tisztes távolságban maradjon Dursleyéktől, nehogy Dudleynak és Piersnek – akik dél felé már kezdték megunni az állatokat – alkalmuk legyen kedvenc hobbijukat űzni, vagyis elagyabugyálni őt.

Az állatkert zsúfolt éttermében ebédeltek. Ott Dudley hisztizni kezdett, mert nem volt elég nagy a fagylaltkelyhe, így az apja egy másikat rendelt neki, Harry pedig megörökölte az elsőt. Ennyi édességet még életében nem evett összesen, nemhogy egy nap alatt. El is gondolkozott rajta, hogy lehetséges, és cukorbeteg lesz.

Ebéd után a hüllőházba mentek. A hűvös és sötét terem falain körös-körül kivilágított ablakok sorakoztak. Az üveglapok mögött mindenféle békák, gyíkok és kígyók csúsztak-másztak. Dudleyt és Pierst csak az óriáskígyók érdekelték. Dudley egykettőre kiszemelte magának a hüllőház legnagyobb példányát. A hatalmas állat kétszer is körülérte volna Mr. Dursley kocsiját, és ha akarja, szemétkukává tudta volna gyűrni. Úgy tűnt azonban, hogy pillanatnyilag esze ágában sincs autókat ropogtatni, ugyanis mélyen aludt.

Dudley az üvegnek nyomta az orrát, és a kígyó fényes, barna testét bámulta.

- Ébreszd fel! – nyafogott az apjának.

Vernon bácsi megkocogtatta az üveget, de a kígyó ugyan úgy, mozdulatlanul feküdt tovább. Dudley idegesen verni kezdte az átlátszó falat, mire egy biztonságis férfi feléjük vette az irányt. Petúnia már éppen mozdult fiacskája felé, mire az elfordult az üvegtől.

- Ez így unalmas – fintorgott Dudley, és odébb döcögött.

Piers és a Dursley szülők követték őt, Harry pedig átvette Dudley helyét a kígyó óriás terráriuma előtt. Tetszett neki az állat. Úgy érezte megértenék egymást. Mind a ketten be vannak zárva kezdetektől fogva.