Bungou Nyugat

8. Mint két tojás

Yokohoma állami fogda, különlegesen őrzött részleg, Fyodor Dosztojevszkij POV

Elfogatásom óta a napok eléggé unalmasan telnek újra. Ha nem Dazai fogatott volna el, akkor lehet talán jobban idegesítene a helyzet, de így csak halvány ellenérzésem van a helyzet ismerősségével kapcsolatban. Nehéz az embernek fenn tartani az életkedvét, ha nem kap az agya semmilyen stimulálást sem. Szó szerint semmiet, az ilyen helyzetben az ember agysejtjei szó szerint elhalnak.

Nem tudok szinte semmit arról, ami a külvilágban történik, csak annyit, amennyit az őrök el-el kottyantanak. Egyedül vagyok a kis szobámban, körben fehér falak és semmi más amivel elfoglalhatnám magamat. Így képtelen vagyok visszavonulni az elmémbe és a saját gondolataimmal elmúlatni az időt. Nem szabad türelmetlennek lenni, egyszer eljön az én időm is, újra el fog jönni, csak ki kell várnom.

- Falhoz! Ma vendége jön Dosztojevszkij úr. - Hallom meg az egyik fiatalabb börtön őr hangját. Pár pillanatig bámulok az ajtóra, majd felállok és a falhoz lépek, ahogy mindig, kezemet a fehér felületre nyomva állok.

- Szabad megtudnom ki lesz az? - Teszem fel a kérdést, mikor benyitnak a szobámba, látogatás előtt mindig átnézik a helyet, még akkor is, ha egy látogató sem jön be a cellámba. Előírás, ahogy ők mondják. Én pedig sose kérdőjeleztem meg az ilyet, akkor sem, ha semmi értelmét sem látom a dolognak.

- Nem mondhatom meg ez a parancs, azt mondták, majd megtudja, ha a látogató ide ér uram. - Biccent egyet felém a fiú, ahogy visszalép az ajtóhoz.

- Azért köszönöm. - Biccentek én is egyet. Szeretem a fiatalabb őröket, ők még udvariasak, egy két veteránnak számító őr már nem foglalkozik azzal, hogy érző, lélegző emberi lényként tekintsen a foglyokra. Pedig egy kis udvariasság egyik félnek se ártana.

Mikor az ajtó bezárul, elengedem a falat és visszamegyek az ágyamhoz. Valószínűleg megint valami nagy fejesnek jött meg hozzá a kedve, hogy megpróbáljon szóra bírni, vagy valami pszichiáter döntött úgy, hogy vicces lesz, ha megpróbál az agyamban turkálni. Tehát röviden nem kell majd figyelnem, akárki is jön, úgyhogy lefekszem az ágyba és eldöntöm, hogy megpróbálok aludni egyet.

Ez a terv magában egészen jónak tűnt, csak hogy valamiért nem jön álom a szememre, mégse ülök fel, talán, ha így maradok, akkor akárki is jön gyorsan meggondolja magát és visszatérhetek a saját magam nyugodt kis világába. Eleinte még számoltam a perceket a vendégeim érkezéséig, ma már nem vagyok ilyen lelkes, úgyhogy nem is tudom mennyi idő telik el, mire egy olyan hangot hallok, amitől azonnal felpattannak a szemeim és felülök az ágyban.

- Szép napot, Fyodor. - Int egyet fél kézzel az ajtóban vigyorgó alak.

- Szép napot, Dazai. Minek köszönhetem ezt a meglepetést? - Billentem oldalra a fejem, hogy ártatlannak nézzek ki. A japán férfi kuncog egyet, mielőtt egyszerűen besétálna a cellámba és leülne az asztal mellé a székre, így velem szembe kerül.

- A város veszélyben van, a főnökék azért küldtek, hogy a segítségedet kérjem. - Könyököl fel az asztalra.

- Valóban? - Húzom fel az egyik térdem és támasztom rá a karom. - És mi lenne az a veszély, ami olyan hatalmas, hogy te nem vagy elég és az én segítségem kell? - Teszem fel a kérdést. Dazai sóhajt egyet, majd felnéz a kamerára és mutat egy oké jelet.

- Most már nyugodtan beszélhetünk. - Jegyzi meg, újra felém fordulva.

- Oh, nemzetbiztonsági ügy. Milyen fenyegetést adott nektek át a Fekete Ember? - Tudakolom, amivel elérem, hogy a velem szemben ülő komoly arca azonnal egy vigyorba torzuljon.

- Sejtettem, hogy tudsz róla. - Rázza meg a fejét.

- Csak azt tudom, hogy az országban volt. Az őrök elég idegesek voltak miatta. - Vonom meg a vállam, ahogy az ajtó felé biccentek. - Szóval?

- Egy üzenetet adott át egy számunkra ismeretlen szervezettől. A legérdekesebb az, hogy mind a Dokk maffia, mind a Nyomozó iroda megkapta az üzenetet. - Meséli nyugodt hangon, mintha őt nem érdekelné a dolog.

- Mi volt az üzenet? - Tudakolom, hónapok óta ez az első alkalom, hogy ennyi új információt kapok, ostoba lennék nem kihasználni az alkalmat, amennyire csak lehet.

- Üdvözlet a Nyugattól. Csak ennyi. - Ahogy a szervezet neve elhagyja a férfi száját, én felhúzom az egyik szemöldököm. Ez kifejezetten érdekesnek hangzik. Sokkal érdekesebbnek, mint amire számítottam.

- Jól van, tegyünk le még pár kártyát az asztalra. - Sóhajtok egyet. - Ha csak egy ilyen fenyegetés lenne, akkor nem küldtek volna téged ide. Mi történt, mi volt az, ami arra késztette a két ellenséges csapatot, hogy egységesen hozzám forduljanak? - Nézek egyenesen a férfi szemébe.

- A Fekete Emberrel együtt Yokohamába érkezett egy csapat külföldi. - Mondja, de nem folytatja.

- A Fekete Ember nem árt senkinek, nem hiszem, hogy akik vele utaznak mások lennének. - Vonom meg a vállam.

- Nem is azzal van a baj. Az aggodalomra itt a csapat egyik tagja ad okot. - Fordítja el a tekintetét oldalra. - Van velük egy fiú, egy fiú, akinek több képessége is van és akivel nyugaton kísérleteztek, hogy mesterséges képességeket hozzanak létre. Információink szerint a gyerek eléggé instabil állapotban van. - Mondja komolyan.

- Úgy gondoljátok, hogy a... - Kicsit ízlelgetnem kell a nevet, de végül csak folytatom. - Nyugat ezt a gyereket akarja megszerezni, igaz?

- Nagyon valószínű. - Biccent egyet előttem a férfi.

- Máris értem miért küldtek ide. - Nevetem el magam.

- Valóban? - Kérdezi Dazai mosolyogva.

- Fogalmuk sincs mit fog a Nyugat lépni, de annyi lehetőségük van, hogy mindenre gondolni neked egyedül kimerítő lenne. Két koponya jobb, mint egy. - Kuncogom.

- Pontos megfigyelés, mint mindig. - Biccent egyet a férfi. - Szóval mit mondasz, segítesz nekünk? - Jön a kérdés.

- Minden jobb annál, mint hogy itt rohadjak unalmamban. - Forgatom meg a szemem.

- Akkor ezt egy igennek veszem. - Rázza meg a fejét, mintha valami gyerekkel beszélne.

- Mondd csak drága barátom, a főnökeid milyen messzire hajlandóak elmenni, hogy megoldják az ügyet? - Tudakolom és nem kell csalódnom a férfi szemei azonnal megcsillannak, pontosan tudja mire gondolok. Kicsit előrébb dől az asztalon és mélyen tekintetembe fúrja a sajátját.

- Mindent a cél érdekében, amíg a közeledben vagyok. - Suttogja a szavakat, mire én felállok és az asztalhoz lépek. Lassan rátámaszkodom a műanyag lapra és én is közelebb hajolok az én furcsa barátomhoz. Ajkaimra lustán húzok egy mosolyt, mielőtt halkan megszólalnék.

- Mielőtt bármilyen tervezgetésbe belekezdünk. - Suttogom. - Látni akarom a fiút, akire a Nyugat a fogát feni. - Jelentem ki, Dazai ajkai egy félmosolyra húzódnak, ahogy megemeli a jobbját.

- El lesz intézve. - Jelenti ki, én pedig megrázom a felém tartott kezet.

- Öröm lesz együtt dolgozni Dazai!