Bloodlust - Vérszomj (Magyar Derek Hale fanfiction I.)

34. fejezet - Megjelölés

Drága Olvasóim!

Mivel ma telihold - és ennek tetejében még szuperhold is - van, elkészültem az új fejezettel. Remélem, mindenki talál benne kedvére valót. :)

Várom véleményeiteket! Puszillak Benneteket: Hope :*

-----------------------------------

*Molly szemszöge*

Szerencsémre, vagy sem, nem kellett sokat könyörögnöm Dereknek, hogy elárulja Zoe pontos lakcímét, és ezzel együtt el is vigyen oda. Mint utólag kiderült, barátnőm nekem is ugyanúgy elküldte a címét még hetekkel ezelőtt, SMS-ben, amikor Ryannel egyfolytában hívogattak. Értetlenül néztem a mellettem vezető farkasomra, mikor a Camaróval szinte már majdhogynem kiértünk a városból.

Most akkor nem is itt lakik, vagy mi a fene? - gondoltam magamban, majd mintha az égiek megválaszolták volna a kérdésemet, egy kétemeletes társasház előtt parkoltunk le.

Nyugodt környéknek tűnt. Az a tipikus jó szomszédságos, kertvárosi kis élet jutott róla az eszembe. Olyannyira szorítottam a kezemben lévő boros üveg nyakát, hogy az ujjaim már jól láthatóan fehéredni kezdtek. Majd hirtelen egy lágy érintést éreztem meg combom felületén, ami másodperceken belül visszatérített az aggodalmas gondolatmenetemből.

Bőven reggel nyolc óra előtt voltunk. Igazából nem tudtam, melyik műszakot vállalta el a mai napra Zoe, és amúgy is meg szerettem volna lepni; így direkt nem szóltam neki előre az érkezésemről. Csak remélni tudtam, nem éjszakára megy dolgozni, így talán nem fogom megzavarni a reggeli pihenésében.

Mély levegőt vettem, végül az alsó ajkamba haraptam.

- Menni fog, nyugi! - nézett mélyen a szemembe Derek, majd ajkaimra hajolt egy szerelmes csókra. Miután elváltunk egymástól, éreztem, hogy újra rám tör a pánik.

Alfa vagy, Molly! Ne legyél már ilyen beszari! Ő a gyerekkori barátnőd! - szidalmazott morgolódva egy hang a fejemben.

- Megvárjalak? - kérdezte egy félmosollyal az arcán farkasom. - Ha kell, el tudlak vinni benneteket a bisztróig.

- Köszönöm - suttogtam halkan, végül megembereltem magam, és kiszálltam a kocsiból.

Pechemre Zoe pontosan a legfelső emeleten lakott, ráadásul a házban még lift sem volt; így sok-sok lépcsőfokot kellett magam mögött hagynom, hogy elérjek az ajtajáig.

Halk kopogással indítottam a bent lakó reggelét, miközben azon szurkoltam, hogy az ujjaim által körülölelt rosé nehogy a lábtörlőn landoljon. Szorításom egyre csak erősödött az üveg nyaka körül, de senki sem nyitott ajtót, így újra bekopogtam, de már bátrabban. Ismét semmi.

Remegő ujjakkal markoltam rá a kilincsre, majd lenyomtam azt. Meglepődtem, amikor az ajtó minden ellenállás nélkül tárta elém az otthonos lakás előterét. Friss virágok illata töltötte be a felkelő nap fényébe burkolt kis helyiséget. Mindössze csak két lépést tettem befelé, amikor is megtorpantam, és szívem őrülten kalimpálni kezdett a mellkasomban.

Mégis mennyi lenne az esély rá? Ugyanis az ereimben lüktető ijedtség oka nem más volt, mint a nappali kanapéján pihenő bőrdzseki és motoros sisak kombinációja.

Na, jó, nekem ebből elegem van! Azonnal megyek is vissza Derekhez!

Már épp indultam volna, amikor is a kis boltívvel elválasztott helyiség irányából halk csörömpölés ütötte meg a fülemet. Zoe!