Bevezető

48 3 0
                                    

Khaleesy Certel


   Csak húztam a vonalakat, alkottak az új formákat. Éppen egy egyenes vonalat húztam amikor szinte betörték az ajtót. Három szoba társam robbant be. Leplezetlen undorral néztek végig rajtam. 

 -Hát ez még mindig itt van, lányok.-Sóhajtott Ana, mintha ott sem lettem volna. 

  Ana, Mollie és Gina volt a nevük. Egy éve, mióta itt vagyok velük egy szobába lettem beosztva. Az első percektől kezdve utáltak. Először fájt szüleim elvesztése mellett a piszkálódasuk. Mind verbálisan, mind mentálisan és a fizikális sem esett nehezükre. Mára szinte nem is veszem figyelembe. Vagyis próbálom... 

 -Kinek kéne egy bongyor bárány? Aki még ronda is!-Folytatta Mollie, majd elrántotta a papírt előlem. -Mi kéne, Rondaság?-Ahogy Gina befejezte, Mollie ketté tépte a rajzomat. Nem lett volna akkora baj, de ezen nevelő szüleim voltak, akik több évig neveltek. 

 -Lányok!-Nyitott be hirtelen Ms. Flewt. Az egyetlen ember aki kedves velem itt. 

 -Igen, Ms. Flewt?-Kérdezte ártatlan pislogással Ana. 

 -Khaleesy, gyere velem kérlek. Mit tettem? Nem csináltam semmit! Hazudtak valamit rólam? 

  Ezekkel a gondolatokkal követtem az igazgató asszony helyetest. Belépve, Mrs. Dremt asztala mögül figyelt. Ő volt az árvaház igazgatója. Bármikor fordulhattak hozzá, de sosem tettem.. Magam mögött kezemről próbáltam letakarítani a grafit nyomokat. Derékig érő sötétbarna, csigagöndör hajam pedig csak egy ecsettel fogtam össze pár órája.

 -Foglalj helyet Leesy. Ehhez szüksége lesz.. 

 ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 22, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Titkok közt -Szünetel-Where stories live. Discover now