A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

07 - Jelenetek egy házasságból - Pt.2

Jess ugyanabban a kellemes árnyalatú kék ruhában feszengett az özvegy királynő társaságában, mint korábban a Martell hercegnőnél tett első vizitje alatt.

Alicent maga volt a megtestesült figyelmesség, privát szobáiban fogadta Jessamynt, maga mellé ültette, s óráknak tűnő percekig beszéltette a lehető legunalmasabb témákról, mint a lány tánctudása és a karholdi ételek jellemzői.

Jess legjobb tudása szerint igyekezett bájos és tisztelettudó hölgy módjára viselkedni, és már épp megnyugodott, hogy az asszony semmi érdemlegesről nem kíván vele beszélni, mikor a következő kérdés ütötte meg a fülét:

- Hogy bánik veled a fiam? – Jessa arcából kifutott a vér, ahogy az idősebb nőre emelte pillantását. Annak tekintete és arckifejezése egyértelműen elárulta, hogy ha nem is mindent, de kényelmetlenül sokat tud mindarról, ami az elmúlt néhány hétben lezajlott a herceg és őközötte.

- Szerencsés vagyok Felség, a férjem maga a megtestesült gyengédség és türelem. – A beszélgetést a lehető leghamarabb veszélytelenebb vizekre kívánta terelni, hiszen Alicent egészen biztosan nem akarhatta az igazat hallani tőle, ugyebár?

- Ne hazudj nekem, lányom. Jóval régebb óta ismerem a fiamat nálad, de egészen biztos vagyok benne, hogy öt percnyi ismeretség után sem jellemezted volna őt így.

- Felség, én... – tanácstalannak érezte magát, időhúzásként torkot köszörült és pirulva a teájába kortyolt.

- Beszéljünk egymással őszintén. Aemond erősen ágál a házasságotok ellen, de előbb vagy utóbb a kötelességét fogja választani, ahogy annak lennie kell. Csakhogy ez nem csak róla szól. Gyűlölőd őt, igaz?

Jessamyn látványosan félrenyelte italát, amit csak az imént emelt újra ajkához. Könnybe lábadt szemmel meredt az özvegy királynéra.

- Atyám engem is a kötelességre nevelt. – mondta végül csendesen.

Alicent meggyőződés nélkül bólintott.

- De nem szereted a herceget. – állítás volt, nem kérdés.

„A sárkányában több szeretni való akad." – érezte, hogy ez nem lett volna épp a legmegfelelőbb válasz, de türelme vészesen fogyóban volt.

- Büszkén fogom kihordani gyermekeit, ha az Anya valaha is rám mosolyog. – reményei szerint ez már adekvát válasz volt. „Ilyesmit vár el az ember egy „tartalék" trónörökös asszonyától?"

Alicent sajnálkozva nézett rá.

- Édesanyád beszélgetett veled arról, hogy mi szükséges a gyermekáldáshoz?

Jess, ha lehetett még mélyebben elpirult. „Igen, de azután szerencsére a bátyáim valódi információkkal is elláttak." – megint csak jobbnak látta nem kiejteni első gondolatait.

- Igen, Felség.

- Akkor tisztában vagy vele, hogy mit kell tenned... hogy mi szükséges ahhoz, hogy gyermekáldás elé nézz. - Jessa elszakította tekintetét az özvegy királyné mögött függő, arcpirító falikárpittól.

- Igen, Felség.

- És hajlandó lennél a herceget az ágyadba fogadni.

„Természetesen. Tőrrel a szívében." - gondolta kéjesen. - Igen, Felség. – hazudta az asszony arcába készségesen.

Alicent egy hosszú pillanatig szemlélte, majd témát váltott.