Csak egy érintés/Jude Bellingham ff./✓

2. fejezet

Gwendolyn Mendes szemszöge:

Jobe említette, hogy kerestek a munkahelyemen, ezért felhívtam Ninát.

-Szia Nina! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam bemenni és őszintén legalább egy hétig még nem is fogok tudni.

-Igen hallottam mi történt és jobbulást kíván az egész bagázs. Viszont... Ki is volt az a srác, akivel én beszéltem?

-Oh hát Ő, -hatásszünet, mintha Jobe azt mondta volna, hogy azt mondta, egy barátom- egy régebbi barátom.

-Hát jó, talán hiszek neked.

-Biztató!- láttam, hogy közben Jobe hív, hah de jó. -Istenem Nina, le kell tennem.

-Csak nem a herceged keres?

-Nina! Barát. Tudod te, hogy az mit jelent?

-Jó na menj csak. Szia és hívj ha bármi van.

-Rendben, köszi!- majd húztam is el Jobe ikonját, hogy vele is tudjak beszélni.

-Szia Gwendolyn!

-Jobe nagyon nagy hálával tartozom neked a tegnapiért, de ha mégegyszer Gwendolynnak hívsz, nem tudom mit teszek veled!

-Miért, hogy hívjalak?

-Gwen. A Gwendolyn az olyan hivatalos.

-Oké akkor, hogy vagy Gwen?- hallottam hangján, hogy mosolyog. Szerintem egész jóban lettünk a tegnapi délután folyamán. De nem az esetem és tudom, hogy van barátnője. Örülnék neki ha végre lenne egy igaz barátom.

-Köszönöm, jobban vagyok. Mondjuk este nehezen másztam ki a fürdőkádból, de amúgy minden oké.

-Ennek örülök. Esetleg kell valami a boltból. Éppen oda tartok és elviszem ha szükséged van valamire.

-Húh mondjuk az jól jönne és nagyon meg köszönném.

SMS-ben elküldtem neki a címet és, hogy mit hozhatna nekem a boltból. Lehet, hogy végre jobb lesz így minden. Kedves velem. És én is őszintén tudtam vele tegnap beszélni. Például nem sokan tudják, hogy nem volt párkapcsolatom, neki mégis könnyedén elmondtam.

Ledőltem az ágyra, és a tegnap éjjeli kínlódásom miatt most aludtam el, nem pedig mikor este kellett volna.

Nem tudom mennyi idő telt el, de arra ébredtem, hogy szól a kaputelefon, majd pár perc múlva Jobe lépett be az ajtón.

-Fogadni merek, hogy aludtál.- mosolyodott el játékosan.

-Hát igen. Nem aludtam sokat az éjjel. És nagyon köszönöm!- a kezébe nyomtam a vásárlás körülbelüli összegét.

-Kérsz valamit inni?- érdeklődtem.

-Esetleg egy kávét elfogadok.

-Meddig tudsz maradni? Már ha esetleg szeretnél egy kicsit maradni.- oké ez most égő.

-Igazából szívesen maradok, ameddig csak szeretnéd.

Kezébe adtam egy bögre kávét.

-Nem szereted a kávét?- látta, hogy teát iszok, gondolom kicsit furának tartotta.

-Nem nagyon. Csüccs le a kapanéra, egy perc és jövök.

Amennyire a bokám engedte, gyorsan bementem a szobámba, ahol megfésülködtem, majd egy viszonylag elfogadható kontyba kötöttem a hajam.

-Gweeeen!

-Hm?- lassú léptekkel közelítettem meg újra a kanapét.

-Hív a tesóm. Nem baj ha felveszem?

-Jaj, dehogy baj, kimenjek addig?

-Nem kell. Tegnap meséltem rólad, bemutatlak legalább neki.- villantotta rám fehér fogait. Rányomott a zöld gombra, majd megjelent egy idősebb fiú a képernyőn.

Még a kanapé mögött álltam, mankóval a kezemben és onnan próbáltam kivenni a telefonon lévő fiú mimikáját. Szerintem hasonlított Jobera és aranyos volt ahogy szívták egymás vérét. Hirtelen Jobe felém fordult és biccentett, hogy üljek le mellé.
Megráztam a fejem.

-Jude, tudod van a lány, akiről tegnap meséltem. Ő itt Gwen!- Jobe mondandója közben felém sétált, ezután leültetett a kanapéra és mellém vágódott.

-Szia kedves Gwendolyn! Remélem jól van a bokád! Jude Bellingham vagyok!

-Gwendolyn Mendes. Örülök, hogy megismerhetlek.- nagyon remélem, hogy nem pirultam el. Fura és ciki volt ez az egész helyzet.

Tíz perc múlva vége lett a szuper, de kínos beszélgetésnek.

-Őszinte leszek veled Jobe. Utállak ezért a húzásodért és nagyon szimpi a bátyad.

-Tudtam én. Tiszta vörös voltál. Na majd össze boronállak én titeket.- kacsintott vigyorgás közben, nekem meg kedvem lett volna letörölni arcáról az örömöt.

-Bellingham ne merd!

-Hát Mendes kisasszony, de merem.

-Jobe komolyan, soha nem volt barátom, és amúgy is csak annyit mondtam, hogy szimpatikus, nem pedig azt, hogy hozzá akarok menni feleségül.

-Szavadon foglak fogni.- veregette meg a vállamat, és mintha csak otthon lett volna, fogta a távirányítót és bekapcsolta a TV-t.

Szintén most is sokat beszélgettünk, kiderült, hogy Jobe nem szeret zokniban aludni, kimondottan szereti a kaméleonokat.
Cicám, odamászott az ölembe, de nagy meglepetésemre kemény két perc után Jobe ölében kényelmesedett el.

-Áruló!- suttogtam.

-Én vagy a macska?- nevetett fel a srác, akinek éppen a vállán pihent a fejem.

-Mind a ketten.

-Jól van Gwen, majd megbékélsz. De a cicus engem jobban bír.

-Dehogy bír jobban! Engem szeret, téged csak bír.

Hát értelmes emberek...