Viharos érzelmek

18.Fejezet

A nap majd megvakított még így is,hogy csukva van a szemem. Király nem húztam el a sötétítőt. A másik oldalamra fordulva próbáltam tovább aludni,de hirtelen az orromat megcsapta egy erős férfi parfűm illat,kippattant a szemem és gyorsan felültem. Nem a saját szobámba vagyok-tudatosult bennem. Ahogy körül néztem egyre jobban ismerőssé vált a szoba.Villámcsapásként hasított belém a felismerés. Adamnel vagyok.
Hogy kerültem hozzá? Történt valami köztünk? Akárhogy is próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére nem ment. Miért nem emlékszek semmire? A gondolataimat egy ajtócsapódás szakította félbe.Adam lépett be rajta, egy szürke melegítőt viselt és hozzá egy fekete pólót, a haja kicsit borzos volt,de még így is piszkosul jól nézett ki.

-Szia!-köszönt rekkedtes hangján.

-Szia!-motyogtam vissza.

-Fáj a fejed?-jött közelebb.

-Egy kicsit-bólintottan. A fiú közelebb jött, és a kezembe nyomott egy fájdalomcsillapítót és egy pohár vizet.

-Köszi-mosolyogtam rá majd bevettem a gyógyszert. Elég szomjas voltam,szóval meg is ittam a maradék vizet ami a pohárba volt, ezután pedig az asztalra tettem.

-Miért nem emlékszek semmire?-tettem fel a kérdést halkan, Adam szemeibe nézve. Ő egy nagy sóhajtás utàn leült mellém az ágyra, majd olyat mondott amit életemben nem gondoltam volna.

-Zack bedrogozott-jelentette ki feszült állkapcsal.

-Mi?-még a levegő is bennem rekedt.

-Igen! Az a köcsög bedrogozott,hogy majd azután megtudjon fektetni teged!-jelentette ki mérgesen, szemei pedig szikràztak a dühtől. Nem tudtam felfogni. Zack, akivel annyira jóba voltunk, megakart erőszakolni. Miért? Egész végig félre ismertem.

-És...És sikerült neki?-kezdtem el könnyezni.

-Nem!-jelentette ki, én pedig nagyot sóhajtottam.-Mielőtt bármit is csinálhatott volna megtálaltalak-magyarázta, én pedig rá kaptam a tekintetemet. A szívemet melegség járta át, ahogy eljutott a tudatomig, hogy Adam megmentett.

-Mondtam hogy ne bizz meg benne!-mordult fel pár másodperc hallgatás után.

-nem tudtam hogy erre készül!-csattantam fel.

-Mert naiv vagy!-pattant fel idegesen-rengetegszer elmondtam hogy ne bizz meg benne, mert valami nem oké a csávóval! De te nem hallgattál ram! Naivan belementél a csapdájába mint a többi liba!-kezdett el kiabálni, én pedig már alig láttam a könnyeimtől.Sírtam, mert rosszul esett,hogy kiabált velem. Sírtam, mert igaza volt. És sírtam, mert így vágta a fejemhez.

-Liba?-suttogtam könnyes szemekkel,majd íriszeibe néztem. Ahogy meglátta hogy sírok egyből elhalkult.

-Liv...-kezdte lágyan, de nem engedtem hogy befejezze.

-Azért mert bíztam egy emberben és adtam esélyt, hogy megismerjem a jó oldalát, de aztán kiderült,hogy mégse az akinek hittem, ezért vagyok liba?-pattantam ki az ágyból és magyaráztam idegesen.

-Liv...nem úgy értettem-magyarázta halkan.

-Mindent pontosan úgy értettél Adam!-kiabáltam még mindig idegesen, majd az ajtó felé indultam,úgy ahogy voltam. Egy szürke melegítőbe, ami pár számmal nagyobb volt, és egy fekete póló, ami szintén lógott rajtam. De nem érdekelt. Haza akartam menni.

-Liv! Hova mész?-szólt utánam, de én nem foglalkoztam vele. Kinyitottam az ajtót és gyorsan lesiettem az ajtóhoz. Magamra kaptam a cipőmet, majd a kabátot.

-Olivia! Várj már!-sietett elém Adam, de én nem foglalkozva vele, kiléptem az ajtón, és haza indultam. Még hallottam,ahogy a nevemet kiabálja, de nem érdekelt.