Karácsonyi történetek

🎄 Karácsonyi nap 🎄

Pattog a szikra, fahasábot a láng boldogan habzsolja. Míg fő az étek, udvart és a házat ünnepi ruhába bújtatjuk csendben. Dolgozzunk serényen, jó szomszédi lusta szó utol ne érjen: „Egyetlen lépés az évben, az is téves." Igyekeznek magyarázni, hogy ők miért nem tesznek a tűzre rossz fát, majd táncolják körbe a máglyát, ha már szent lélek estje van, miért ne adjuk meg a módját? Nem mondja egyik sem, de hozzá kétség sincsen, felébreszteni a sárkányt kedvük nincsen. Igazuk van talán, hiszen kéznél van minden, a sodrófának pedig elévülési ideje nincsen. Térülünk-fordulunk, közben süteményillatból nagyokat kortyolunk, végül pedig óráról percre a fényfüzér ruha utolsó gombját is a helyére dugjuk. Dicséret éri a házi gazdát hogy feldíszítette utolsóként környéken a házát, és nem több, csak fél nap ment rá. De most már nyomás, tessék hazahozni a fenyőfát; ha még akkor sem áll, amikor az asztalra teszem a vacsorát, a szentlélek nem békességet hoz a hálószobába, hanem lidércnyomást. Így hát kesztyű, sál, sapka, vörös orr és nagykabát, indul az idény: vadásszunk karácsonyfát.

- Hová mész, hiszen karácsony van? – döbben a fiú, pedig az elhangzottaknak ő is volt fültanúja.
- Boltba, mégis máshova hova tova, az ukáz világosan ki lett adva. Nem jön haza a fenyőfa egymaga, ösztökélni kell, hogy ellátogasson az otthonunkba. Menni kell érte, pátyolgatni, dicsérni, hátsó ülésre behízelegni. De még akkor sem leszünk kint deréknál jobban kint a vízből, hiszen mind tudjuk mennyire makacs, díszes gúnyába öltözni majd nem akar. Na de elég a szóból, gyere, együtt kiválasztjuk, majd vállat vállnak vetve helyére csak beimádkozzuk.
Eltelik a következő óra, nyílik a bejárati ajtó sütővel együtt csengőszóra. Jaj-jaj ez már az utolsó főétel volt, ha nem csalják meg az orromat az illatok. Ha nem vagyunk, készen mire mazsolából kisül a rétes, megtudjuk mit jelent az a szó, hogy vészes. A következő csengés már a ragyogó fának mondja: üdvözlégy. Aranyban, ezüstben és vörösben csaknem tarka, minden ráhajigálva, ami találva lett a garázsban. Takaros karácsonyi glédában áll a ház, fényben tündöklik az udvar, csak egyetlen kattintás. Evőeszközzörgés a tányéron, szalvétasusogás követeli a vacsorát mindenáron. Izzók kihunynak amint gyertyalángok lobbannak, virgonc táncot lejtve szívbe-lélekbe eljutnak. Valahára és végre a nap fénypontja, az étek felvándorol az asztalra. Hiába is igyekszik arrébb táncolni a mosoly, nem úszhatja meg ezúttal sem a hálás ölelést és a csókot.
Asztalfőtől oda és innen ínycsiklandó illatokat hoz a látvány: krumplipüré, sült csirke, köretként a salátában is színhús; szebbet nem is álmodhatnál. Sereglik mind a falánk, szisszen a barackbefőtt is már, a poharak szerelme egymás után fahéjas forralt borra talál, a hangulat pedig békésről idillire vált. Míg ropogást kacag a kandalló, a gyomrunk is megtudja mi az igazi jó. A főételek után az édes vonzza magára a szemet, ami még éhes: rizsfelfújt, csokoládés piskóta és tejbegríz, avagy bejgliből a vekni. Vacsora után mindenki kifújta magát, Jazz szó harsan; saxophone kiált. A kandallótűz és a gyertyaláng gyermekeként a narancs csillogás rátalál mindarra a pohárra, ami már Strawberry Martinit őriz magában. Ideje jött ajándékot bontani, ajkakra lelket melengető mosolyt csalni. Csillagokká válnak a szemek és kacajt fakaszt, ahogyan a dobozról eltűnik a csomagolóanyag. Mondd, megkaphatom a gitárom, cserébe a szívemet még jobban kitárom. Akusztikus dallam a két ünnep között mind újra; hidd el, ha eddig nem, te is menni fogsz a falnak.