Karácsonyi történetek

🎄 Cím nélküli történet 2 🎄

Egyszer és mindenkorra léptem ki a tizenkét emeletes épületblokk ajtaján.Már ezerszer megfogadtam, hogy többet ide be nem teszem a lábam, de karácsony reggeléig váratott magára ez a végső elhatározás.Élettelen arccal sétáltam a körút mentén a villamos megállójáig, a szemem sarkában folyamatosan látva a karácsonyi égősorokat, amik kívülről-belülről belepték az összes házat - mint ha nem lenne így is elég hosszú az a bizonyos rezsiszámla.Lassan kinyílt előttem a jármű ajtaja, én pedig hagytam, hogy a tömeg betuszkoljon rajta. Amint elindultunk éreztem, ahogy az izmaim elernyednek és nekidőlök a legközelebbi kapaszkodónak. Már éppen elbambultam volna a nyirkos várost nézve, amikor meghallottam azt a nagyon is ismerős zacskózörgést, ami valószínűleg mindannyiunk emlékezetében élénken él.Lassan hátra fordítottam a fejem, és ugyan csak deréktól lefelé láttam a mögöttem állókat, szinte mindenki ugyan azt a csillogó, karácsonyi szatyrot szorongatta, amiben az ajándékokat manapság kapni szokás.Nem is olyan rég még én is vagy öt ilyennel rohangáltam a belváros utcáin, a régi kis lakásunkhoz tartva. De idén nem túlzás kijelentenem, hogy egyáltalán nincsenek ilyen jellegű terveim. Valószínűleg haza se megyek ma, már ha otthonnak nevezhető az a fűtetlen szemétdomb.Észre se vettem, ahogy megáll a villamos, így váratlan meglepetésként ért ahogy kinyíltak előttem az ajtók, én pedig sikeresen kidőltem a járműből. Kimért léptekkel sétáltam be a jól ismert kisbolt mellé, és megállva két szemetes konténer között a falnak döntöttem a fejem.Nagyjából tíz percig állhattam így, csukott szemmel, mikor egy rövid köhintést halottam a jobb oldalamról. Résnyire nyitott szemmel mértem végig tőlem pár méterre ülő öregembert. Kicsit nyúzott volt szegény, de nem tűnt úgy, hogy bántani akarna. Feltehetőleg a kabátjából és pár piszkos pokrócból egy egész otthonos zugot csinált magának a fal tövében, innen figyelte, ahogy már a végét járom, és szépen lassan rogynak össze a lábaim."- Nem ülsz ide...?" - kérdezte, úgymond kedvesen, de a helyzet abszurditását tekintve kissé gyanús volt a hangja.Pár másodpercig még hezitáltam, aztán végülis odavánszorogtam a férfihoz és ledobtam magam az egyik pokróc szélére, de még így is ijesztően közel kerültem ehhez a meglehetősen érdekes idegenhez - sok volt kollégámmal vagy barátommal nem volt még köztünk harminc centinél kevesebb. "- Milyen volt a nap?" - tette föl a következő kérdést, amire őszintén nem tudtam mit válaszolni. Ilyenkor az ember általában vagy odafüllent valami szépet és idillt és gyorsan lezárja az ügyet, vagy több órás monológba kezd a problémáiról, annak pedig általában nincs jó vége.Így hát nem is tudom mi ütött belém, amikor teljesen indokolatlanul elkezdtem egy kicsit mesélni az életemről az öregnek."-Jobb mint vártam, hogy őszinte legyek. Igaz ma rúgtak ki és az életem már rég nem volt ilyen lejtmenetben, mint most, de legalább még itt vagyok." - csak úgy áradt a szarkazmus a hangomból, ugyan a mondatom sok igazságot tartalmazott. Főleg a vége felé. Fél szemmel az öregre néztem, remélve, hogy veszi az adást és nem kell többet magyarázkodnom, de kissé megdöbbentett, ahogy csukott szemmel és egy nyugis mosollyal bólogatott a mondandómra. Már éppen álltam volna föl, hogy elkerüljük a lehetséges kínos végkimeneteleket és gyorsan otthagyjam a bácsit, de valami mégis ott tartott és arra késztetett, hogy rendes keretet adjak a történetemnek."- Tavaly ekkor, éppen úgy mint minden, egyébként pont nem normális ember, tiszta őrültként rohangáltam boltról boltra, költöttem a pénzt a lehető legfeleslegesebb dolgokra és görcsösen szerveztem olyan programokat, amikre aztán senki nem jön el. De mégis volt hova hazamennem. Pedig az első saját házamat még csak idén tudtam rendesen megvenni, mégsem érzem magam otthon... Akkoriban a volt barátnőm családjánál szálltam meg pár hónapra, és mit ne mondjak, az volt életem egyik legszebb időszaka, mióta anyám kihozott a korházból... Még ha ezt akkor nem is nagyon vállaltam volna fel nekik" - itt egy sóhajtásnyi szünetet tartottam és gyorsan a bácsira néztem, nem e aludt el azóta, de meglepően élénknek tűnt és meglökve a vállam bíztatott, hogy folytassam."- Minden karácsonykor minimum két tucat családtagot hívtak abba a pici lakásba, mikor így is voltunk vagy tízen..." - meséltem már kissé felszabadultabban és arra is elvetemedtem, hogy egy kis mosolyt engedjek az arcomra."- Konkrétan egy lépést se tudtál akció nélkül megtenni! És hát az a mennyiségű hús, amit aznap megsütöttünk..." - ahogy így belelendültem a mesélésbe teljesen meg is feledkeztem a jelenről - a valóságról, és nagyon hirtelen csapott meg az üresség érzése, amint realizáltam, hogy ez mind már csak a múlt és egy teljesen másfajta élet vár rám ezek után. Én pedig nem állok készen rá.Az öreg valószínűleg látta ahogy elkomorodik az arcom és váratlan energikussággal felpattant, magával rántva engem is."- Látom nem tervezel haza menni ma este, ez esetben pedig úgy sejtem jól jönne pár tanács egy igazi profitól" - mondta miközben már fordult is meg, kezével mutatva, hogy kövessem. Enyhe kételkedéssel néztem utána, de végül megráztam a fejem és utána mentem.Benéztünk a kisbolt üveg falán keresztül a fényekben úszó helyiségre, egyenesen szemben a zacskós levesekkel és mirelit kajákkal."- Istenem, ez a tömeg..." csettintgetett a nyelvével a férfi, majd felém fordult "- Van nálad egy kis..." - itt megdörzsölte az ujjait, pénzre utalva, én pedig engedelmesen bólintottam, mivel éreztem hogy ha nemet mondok esetleg agresszívabb módokon próbál majd hozzájutni az élelmiszerhez.A következő pillanatban már unottan álltam sorba a kiválasztott levesünkkel és csirkefalatkánkkal a kezemben, miközben az előttem állók prémium borokat pakolgattak a szalagra. Kint aztán eleinte nem találtam az öreget, de ahogy befordultam a "bázisunk" felé, megláttam, ahogy a bolt hátuljánál guggol és matat valamit. Kiderült, hogy ameddig távol voltam szerzett nekünk egy régi kis lábost és tiszta vizet is és éppen a fűtéstől felforrósodott szellőzőrácsokon forralt.Késő délutánra el is készült az elméleti vacsoránk, bár se a mennyiség, se a minőség nem volt valami kielégítő. Eddigre egy csodálatos égősort és félig elfolyt gyertyákat is szereztünk, előbbit szépen szólva kölcsön vettük egy erősen túldíszített házról, utóbbit pedig egy piacos eladó ajándékozta nekünk, többek között egy romlás szélén álló, fél üveg vörös borral egyetemben. És hát mivel már órák óta össze vagyok zárva ezzel a fura szerzettel, igyekeztem megtudni róla egyet s mást. A teljes nevét ugyan nem árulta el, de megbeszéltük, hogy hívjam Nick-nek, a viszonylag diszkréten feltett kérdésemre pedig - miszerint hajléktalan-e vagy ő is csak menekül otthonról - azt válaszolta, hogy szereti a dolgokat új szemszögből látni és nem tagadja, eléggé unatkozik sokszor egymagában.Végül sötétedés körül összeszedtük azt a kevés holmit, amit közösen gyűjtöttünk és elindultunk ezzel a kis meghitt csomaggal a tökéletes helyszínre.A főtérre megérkezve letelepedtünk a szobrok egyikének tövében, és kicsit kifújtuk magunkat, miután sok veszélyes manőver és értetlen, összezavarodott tekintet után végre célt értünk. Épphogy feltekertük a fölénk lógó bronz lándzsa végére az égősor egyik végét és kezdtünk volna bele a levesünk elfogyasztásába, elkezdett egyre több, hozzánk hasonló, otthon nélküli "vándor" szállingózni a térre, gyönyörű látványt nyújtva a sok karácsonyi díszt és égőt hozva a kezükben.