Kecskehippi: Kriszmasz special

Egy nagyon kecske Karácsony

Mari néni a szomszédból, 

Miközben a kekszét megette,

Ült otthon a kanapén

Immár egy kecskével mellette.

Kavics, a kecske

(kinek nem árt egy feles se)

Ült mellette meredve,

mint a fagyott ház teteje.

Gondolkodván a nagy dolgokon,

meg a pénzügyi gondokon,

Elgondolta, lassan itt az idő,

kéne neki egy szép, tüskés fenyő.

Elindult hát a piacra,

hol sürgött-forgott a rengeteg kofa

és hangzavar,

mert Karácsonyi Vásár van.

A nagy lárma közben kihallatszott pár szavacska,

köztük pár egymásért epekedő kofa meg pofa:

"Minden amit Karácsonyra akarok te vagy,

nameg a drága jó borocska!"

Mari odament a fákhoz,

és a kecskét is odahívta lábhoz.

Nézte a sok fenyvest, és a gombóc majd garaton akadt,

az ágak közül kikandikált egy ismerős alak.

A jó szomszéd néni lába 

majdnem belegyökerezett a fába,

de szerencsére időben felkapta és elrohant vele,

épp mielőtt a kofa őt felismerte.

Vagy őt vagy a kecskét, 

hiszen ugyanúgy mint a fát,

azt is tőle lopta;

De talán észrevette volna, ha nem lenne olyan lomha.

Mari és a kecske

hazasprinteltek még aznap este.

A vásári hangzavar hallatszik az úton,

mint a szomszéd kiáltása, ki a focimeccsnek drukkol.

A kofa meg pofa hangja hallatszik a távolból:

"Múlt Karácsonykor neked adtam a szívem,

de te már másnap eladtad olcsópénzen!"

De ez már szokásos, és Mari vállatvont hátulról.

Bent a házban,

a kandalló melegében,

Mari észrevette,

hogy valami nem oké a kecskével. 

Kavics arcára bánat ült, 

s miközben bámulta a tűlevelűt

Marinak leesett, és még le sem sokkolta

a kecske bánatának oka.

E kecske egója határtalan,

de hogy a saját képedben fát akarni?

Mari elkezdte a fejét vakarni,

de hiába. Szegény pára tanácstalan.

Asszonyunk kinézett az ablakon, át a szomszéd házba,

és ekkor jött ő igazán lázba!

Feje fölött felbukkant egy villanykörte,

csakhogy a Kaviccsal ketté nem törte!

A szomszéd Bözsi bokorszobrász,

és mellékállásban olykor akár borász.

Fenyőt nyesett Melissza, a saját kecskéje tiszteletére,

nagyeséllyel az említett állat egyik hisztijére.

Bár abból a kecskéből sem lesz pergamen;

mert hát szegény elég vézna,

és én megmondom, őszintén, de mégis félszegen,

azt se csodálnám, ha Melissza a tegnapi pálinkát issza. 

Mariska egyből rohant a szekrénybe,

ahonnan a tavalyi betörőjelmezt kivéve 

felvázolta a tervét Kavicsnak,

aki csak hevesen bólogat.

Térképpel együtt elindultak

(ami kissé haszontalan,

hisz a szomszéd házról van szó),

és szerencséjükre nyitva volt az ajtó.

Lassan, óvatosan, de azért elég biztosan

betolják a keservesen nyikorgó ajtót, titkosan.

Csoda, hogy nem keltek fel bennt,

de Mari és a kecske tovább haladtak cinkosan.

Jogos kérdés lenne, hogy mit keres bent a fa,

de jobb ha nem kérdőjelezzük meg, mert Melissza

egy kifejezetten hisztis kecske,

és senki sem szeretne az lenni, aki ennek az egésznek a levét megissza.

A sötét folyósón kígyózva mozogtak a fáig,

miközben gondosan elszámoltak százig

és lecsaptak a kecske alakú fára. 

Csakhogy éppen nem estek pofára,

mikor beindult a riasztó. Ki gondolta volna?

Méghogy a szomszéd Bözsinek ilyenre is futja?

De mindenesetre, ha nem lenne ilyen hideg,

Marinak a verejtéke is folyna.

Pánikból, de gyakorlatosan, felkapta a fát

és kirohant vele,

de gondosan eltörölte minden nyomát,

nehogy az vezesse el őket a házuk fele.

Kint már sötétbe borult a táj,

néhány hópelyhen megcsillan a fény

-aminek tulajdonosa az égősorral feldíszített sok lakáj-

és mint sok kicsi lény, földet ér.

Főhőseink már a diványon ülnek,

mit sem sejtve a holnapról

és nem félve a rosszaktól 

szürcsölik a bort a kandalló előtt.