Bungou Nyugat

12. Beszokás

Yokohoma, Dokk maffia központja, E/3 POV

Bár a vezetőség leengedte Bulgakov urat a zárkákhoz, hogy beszélhessen Dosztojevszkij-el természetesen amilyen hamar csak tudtak szereztek valakit, aki ért oroszul és a cellába helyezett kamerán és mikrofonon keresztül figyelték a beszélgetést a tolmács fordításában.

- Biztos nem sütiről beszélnek. - Jegyezte meg Ranpo, aki éppen egy nyalókát nyomott a szájába, ahogy a kamera képét nézte.

- Akkor miről? - Jött a kérdés Kunikidatól, mire a kérdezett megvonta a vállát.

- Nem tudom. Oroszul beszélnek, ő meg lassan fordít. - Bökött a nyalókájával a tolmács felé, aki fülig pirult. A kis megfigyelő szobában újra csönd lett és csak a tolmács hangja hallatszik, amint azt mesélte, hogy milyen fajta sütiket hozott Bulgakov a beszélgetésre.

- Az ott? - Hallatszott Atsushi hangja, ahogy a kamerára mutatott, mire mindenki egyszerre nézett abba a sarokba, ahova alig pár pillanattal ezelőtt Ranpo fészkelte be magát, de a fiú sehol se volt. Ami azt jelentette, hogy jól láttak és a kamerán tényleg Ranpo volt.

- Oh, jó napot. Nem gondoltam, hogy más is csatlakozik. Sajnálom Fyodor, de nem illik olyan nyelven beszélgetni, amit a vendégek egyike nem ért. - Hallatszott a kamerából Bulgakov hangja.

- Ugyan, semmi baj. - Vonta meg a vállát a rab.

- Döntöttem a barátom leszel. - Nyújtott egy szerencsesüti szerű édességet az eddig a beszélgetésben alig részt vevő Csehov Dosztojevszkij felé, aki elfogadta az édességet és kettétörte, majd kivette a papírt és elolvasta, de a papír azonnal porrá égett.

- Én is kaphatok? - Mutatott a sütire Ranpo, mire Csehov elmosolyodott és felé nyújtott egyet.

- Jó étvágyat. Tessék Margarita még egy. - Adott egyet újabb sütit a kislánynak.

- Oh, ez oroszul van. - Vonta meg a vállát Ranpo és dobta el a kis papírt a válla felett, de az még csak a válláig se jutott mielőtt porrá égett volna.

A Dokk maffia főhadiszállásán a nap a hirtelen teadélután után azzal telt, hogy helyet találjanak minden külföldinek, ahol elalhatnak. Az alvás említésének köszönhetően viszont felmerült egy újabb probléma. Vagyis a külföldiek szinte könyörögve álltak a helyiek elé, hogy ne nekik kelljen innentől kezdve reggelente felkelteni Imrét.

- Miért akkora baj, hogy fel kell kelteni? - Fintorgott Chuya a fejét vakarva.

- Hidd el kölyök egy ébresztés után az illető négyszer meggondolja, hogy megint fel akarja-e kelteni Csipkeimikét. - Horkantott egyet Attila, maga előtt összefont karokkal. - Nem viccből mondta Ende, hogy jobb, ha mindig más kelti fel. - Fordult el a japánoktól és ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.

A japán képességhasználók pedig az elkövetkező hetekben rájöttek, hogy Attilának nagyon is igaza volt. Bár napközben semmi baj sem volt a külföldiekkel, reggelente borzalom volt felkelteni Madách Imrét, aminek hála valaki mindig kék zöld foltokkal vagy éppen rövidre nyírt hajjal, egy monoklival a szeme alatt, vagy csurom festékesen járt az épületben. Páran meg is jegyezték, hogy milyen az már, hogy nem tud magától sose felkelni.

A külföldi csapat hamar beleszokott az itteni mindennapokba, végül is nyaraltak éppen. Ennek eredményeként több barátság is kialakult. Ende például nagyon sokat beszélgetett Kunikidaval a költészetről, Petőfi és Arany szinte mindig Atsushi körül voltak, a két alakváltó fiú jól megtalálta a közös hangot. A legfurcsább páros viszont Ranpo és Attila volt, első pillantásra a két fiú egymás szöges ellentétének tűnt, de valamilyen oknál fogva szinte sose lehetett egyiket a másik nélkül látni.

Imre pedig egy olyan alak volt, aki hol itt volt, hol ott, hol az egyik folyosón szundikált el, hol a másikon. Úgyhogy nem volt furcsa, ha valaki éppen kidőlve találta őt valahol. Ezért lehet, hogy amikor Fukuzawa megtalálta egy ilyen véletlenszerű kidőlése alkalmával ahelyett, hogy felkeltette volna eldöntötte, hogy itt az ideje, hogy egy kis kísérletet végezzen, amiről korábban már részletekbe menően egyeztettek Morival. Főleg azután, hogy a Nyugat az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy felszívódott, minden életjel nélkül. A két vezető úgy gondolta a viszonylagos csend jó alkalom lehet egy kis kísérletezésre.

- Bele egyezett? - Lepődött meg a Dokk maffia feje, mikor a másik cég vezetője egy alvó Madách Imrével toppant be az irodájába.

- Amiről nem tud az nem fáj neki. - Vonta meg a vállát az, amivel elérte, hogy a maffiózó elvigyorodjon.

- Akkor vigyük a teszt szobába. - Tapsolt egyet, majd a két férfi vagy négy napra eltűnt Madách Imre társaságában, ami idő alatt a magyar férfi szinte végig aludt, vagy ha meg is ébredt, csak megfordult és durmolt tovább, mintha évek óta egy napot se aludt volna.

- Ennyi kísérlet és még mindig nem tudjuk, hogy mik a Fekete ember képességének a határai. - Rázta a fejét Fukuzawa.

- Nem. - Fintorgott egyet Mori, majd kuncogott. - De legalább azt megtudtuk, hogy kifejezetten különleges aspektusa van a Fekete ember képességének. Ki gondolta, hogy nem hatnak rá álmában a képességek. - Rázta a fejét a maffiózó.

- Tudják, nagyon nem akarok beleszólni a beszélgetésükbe, mert hagyták, hogy kipihenjem magam, de szerintem jobb, ha tájékoztatom magukat, hogy valamit nagyon félre értettek. - Madách Imre hirtelen hangjára a két vezető egyszerre fordult a magyar férfi felé, aki fél oldalán feküdt és az egyik kezén megtámasztva a fejét nézte a két csapat vezetőjét. - Nem én vagyok a Fekete Ember. - Jelentette ki, mikor biztos volt benne, hogy a két férfi figyelme csak rá irányult.

- Mi? - Kérdezte Fukuzawa.

- De... - Kezdett bele Mori is ugyanabban a pillanatban, azonban Imre csak felemelte a szabad kezét, ezzel megállítva őket a további beszédben.

- Nem tudom honnan vették, hogy én vagyok, de nem én vagyok. - Vonta meg a vállát.

- Maga ugyanakkor jelent meg a csapatával, mint a Fekete Ember. - Mondta komolyan a Nyomozó Iroda feje.

- Tudom. Találkoztam vele, mikor ideértünk. - Vonta meg a vállát Imre, mintha olyan átlagos kedd délutáni dolog lenne, hogy a képességhasználó összefut a Fekete emberrel.

- Oh, szóval nem maga a Fekete Ember, de tudja ki ő. - Támasztotta meg az állát az asztalon Mori, ajkain egy gonosz mosollyal, amit Imre azonnal viszonozott is.

- És hülye leszek elmondani, hogy ki ő. - Tette hozzá, mikor pedig meglátta a két vezér kétségbeesett arcát sóhajtott egyet. - A Fekete Ember régi jó barátom. Nem akar ő senkinek sem rosszat. Mi nyaralni jöttünk Ferkóval, neki meg erre volt dolga és összefutott velem. Ennyi az egész. A barátságunk mindig is két szilárd lábon állt. - Jelentette ki Imre.

- Mégpedig? - Kérdezte kíváncsian Fukuzawa.

- Nem mondom el senkinek, hogy ki ő, ő pedig személyesen figyelmeztet, ha valaki ki akar engem iktatni. - Emelte fel a hüvelyk ujját Imre. - Én nem kérdezem ő hova megy, ő nem kérdezi én hova megyek. - Nyújtotta ki a mutató ujját is. - Úgy, hogy Ferkóval és a csapattal utazom remélem nem csodálják, hogy nem áll szándékomban most megszegni egy ilyen egyezséget. Most viszont. - Kelt fel egy kecses mozdulattal az ágyról és vigyorodott el. - Ha megbocsájtanak, éhen halok! - Ezzel a magyar férfi magára hagyta a két meglepett vezetőt, hogy magukban gondolkodjanak tovább.