Always [ Billy Hargrove ff ]

13. Screaming & fighting

Sziasztok! Tudom ez a rész különösen sokáig tartott még végre megírta. Bevallom, lusta voltam és ezért bocsánatot kérek. Ha már nagyon olvasná valaki a következőt de én nagyon lassú vagyok, nyugodtan sürgessetek instán vagy ha szeretnétek beszélgetni, amiatt is írhattok. Jó olvasást!❤️ (Ig:emeseqbarth)

Másnap reggel a göndör fiú mellkasán
ébredtem. Hallottam ahogy szíve gyorsan ver, apró lélegzet vételei pedig nyugtató hatást nyújtottak. Kezét éreztem meg fejemen s halványan rásímított. Felnézek a fiúra akiről eddig azt hittem alszik.

- Jó reggelt hercegnő! - mosolyog rám sármosan. Kezét feje alatt támasztja, másik kezével pedig a hajammal játszik.
- Jó reggelt! Te mióta vagy ébren? - érdeklődöm.
- Olyan fél órája.
- Miért nem keltettél fel? - értetlenkedek.
- Olyan aranyos voltál, nem volt szívem. Meg hát.. Így legalább csöndben is voltál. - vonja meg a vállát halványan nevetve.
- Jó, ezt még megfogod bánni. - ülök fel gyorsan, majd hozzá vágom párnámat nevetve.
- Szóval így állunk? - néz rám szélesen mosolyogva.
- Igen, nagyon is így állunk! - bólogatok hevesen.
- Hát jó. - a fiú is felül s megragadja csuklómat. Ő felettem volt én pedig alatt, kezei leszórították enyéimet miközben nevettünk. Kék íriszeinek varázsa magával ragadott, így csak azzal és ajkával tudtam szemezni. Csábító volt mint mindig. Ez a specialítása.
Utálom ezt mondani de ellent kell állnom a csábításának. Addig mindenképpen még ki nem tisztulnak a dolgok.

- Köszönöm hogy ott voltál este! - hálálkodom miközben ajkaink egyre közelebb kerülnek.
- Ez természetes hercegnő! - puszilja meg homlokom majd fel kell felőlem. Felveszi a nadrágját és cipőjét.
- Hova mész? - kérdezem kissé túlságosan feltűnően.
- El. - feleli egyszerűen.
- Ohh, jó.. - erőltetek magamra egy mosolyt mire a fiú halványan felnevett.
- Megis mi olyan vicces? - értetlenkedem, kissé felháborodva.
- Tényleg azt hitted nélküled megyek el? - nézz rám egy széles mosoly kiséretében.
- Mi? - nézek rá zavarodottan.
- Öltözz hercegnő, elviszlek valahova! - nézz egyenesen szemeimbe majd kezét felém nyújtja. Nem tudom mennyire jó ötlet de engedtem a kisértésnek, kezemet övébe helyeztem. Felálltam s igyekszem innentől gyorsan össze készülni.

Fél órával később teljesen kész voltam. Egy egyszerű sötét zöld ruha volt rajtam. A házat hamar elhagytuk, szüleim már rég elmentek vendégségbe, így elköszönni, nem volt kitől. Az autóban ülve nem igazán beszéltük, inkább zenét hallgattunk ami eléggé hangultos volt. Onnantól hogy elhagytuk Hawkinst, sejtettem hova akar vinni a fiú. A tóhoz ahol még régebben fürödtünk.

Igazam is volt. Ott ahol szokott leparkolt,s rám nézett.

- Mehetünk hercegnő? - fordul felém egy mosollyal.
- Igen. -bólintok. Kinyitom ajtómat és kiszállok. - Hogy hogy idejöttünk? - érdeklődve nézek az autó túloldalán álló fiúra.
- Gondoltam szép emlékek fűznek ide minket, meghát, szép hely. - mindketten elmosolyodunk ahogy vissza gondolunk az itt töltött időre.
- Igaz.

Elsétáltunk a tónak kavicsos partjára és Billy gondosan kiterített egy pokrócot. Vajon előre megtervezte hogy ma elhoz ide? Tűnődök el magamban.
Mindketten leültünk a pókróc két oldalára. Alig választott el minket pár centi. Furcsa volt megint itt lenni úgy hogy tudom, hogy már nem vagyunk egymásé. Lehet hiba volt szakítanom, de az hogy már most ilyen közel vagyunk egymáshoz, idővel csak kiderül hogy együtt kell-e lennünk vagy sem. A meleg nap sütötte finoman bőrünket. Nagyon kellmes idő volt, még így szoknyában is.

A fiú azt a pár centit megtörte köztünk. Közvetlen mellém ült s tekintetét éreztem magamon. Ránéztem és elvesztem gyönyörű szemeiben, pont ahogy szoktam.

- Annyira gyönyörű vagy! - néz rám csillogó szemekkel és egy tincsemet fülem mögé tűrte.
Nem tudtam hirtelen hogy kellene válaszolnom. Hiszen annyira csábit az egész fiú létezése, de nem vagyok benne biztos mennyire szabad ezt élveznem. De akarom! Közelebb hajoltam hozzá majd megfutamondtam. Ajkainkat alig választotta el valami. Egy lehelet. Arcomat finoman simogatni kezdte apró, körkörös mozdulatokkal. Alig bírtam a bőrömben. A testem akarta. Nem is! A lelkem volt az ami igazán vágyott rá. Finoman ajkára húzott és újra ott találtam nyelvemet, szájában. Olyan érzésekkel fog el ez a fiú mint amilyenekkel még senki más. Másik kezét combomon éreztem meg, amellyel halad egyre feljebb. Ekkor tudtam mit akar és ráeszméltem. Ajkaink eltávolodtak, olyan gyorsan mint ahogy azok egymásra találtak.

- Nem hiszlek el! - háborodok fel. - Pedig épp azon gondolkoztam hogy talán adnom kéne egy második esélyt, de ezek után már nem vagyok benne biztos. Hihetetlen vagy! - nevetek fel szarkasztikusan.
- Most nehogy már Lizzie! Olyan jól megvagyunk tegnap este óta, gondoltam nem bánnád! - néz rám kissé zavarodottan.
- Hahó! Talán elfelejtetted hogy alig 2 napja szakítottunk? - hangomból csak úgy árad a gúny de alig bírtam elnyomni, nem is biztos hogy akartam.
- Jaj nehogy már! Ne tegyél úgy, mintha reggel óta nem erre a csókra vágynál! - forgatja meg szemét. Felállok a fiú mellöl s úgy folytatom a beszélgetést.
- Igen, csókra. Nem magamban akarlak tudni jelenleg, bassza meg! Tudj kölümbséget tenni már a kettő közt, ha már ennyi nőt fűzöl!
- Ezt mondjuk be kell látnom igazad van, de akkor is túl reagálód! - ő is feláll de a szemkontaktust nagyon próbálja fent tartani.
- Túl reagálom? Te képes vagy azok után ilyet mondani hogy tegnap este a karjaid közt sírtam ki magam, azért amit korábban Shawn tett? Nem tudtlak elhinni! - némi nemű csalódottság volt bennem. - Azt hittem ismersz ennyire, de úgy látszik tévedtem. - rázom meg fejemet. Ezen mondatok után megfordultam és ott hagytam.

Nem tudtam hova megyek, csak megyek. Képtelen vagyok mellette maradni most! Nem tudom elhinni hogy ezt komolyan gondolta. Gondoltaim nem hagytak nyugodni, miközben az üres úton sétáltam. Tudom hogy hosszú az út, különösen gyalog de most nem akarok egy autóban ülni vele. Ebben biztos vagyok. Sebes lépteket hallottam magam mögül közeledni. Tudtam hogy ő az, ezért csak sétáltam tovább.

- Lizzie, várj! - szól utánam.
- Nem vágyom jelenleg a társaságodra, Billy! - mondom, de egy percig sem álltam meg.
- Kérlek, beszéljük meg! - próbálkozik tovább.
- Nincs mit! - emelem fel hangomat. - Én ezt most nagyon nem akarom csinálni, értsd meg! - fordulok a fiúra, kinek megbánást sugal arca. Ezt látva eltűnődtem. Úgy döntöttem végig hallgatom.
- Jó, mond! - fonom keresztbe kezeimet.
- Beszélgetni szerettem volna veled, valamit már régóta elszeretnék mondani! - magyarázkodik.
- Nem tudom te hogy vagy vele de amit az előbb csináltál nem beszélgetésnek tűnt. - kezdenék bele de tudom hogy akkor még itt lennénk egy darabig, szóval inkább gyorsan lezártam. - Mindegy is, mond!
- Shawn.. - próbált bele kezdeni, de már a névtől görcsbe rándult a gyomrom. - Én nem tegnap ismertem meg. - mondja ki nagy nehezen.
- Mi? - nézek a fiúra összezavarodottan.
- Még Caloforniában. Mesélt rólad, mielőtt találkoztunk volna megfogott benned valami. - néz rám egy halvány, mégis határozott mosollyal. Aranyos volt valamilyen szempontból, de a körülmények és történtek miatt most nem tudtam rá úgy tekinteni.
- Nem hiszlek el! Végig tudtad a történteket és te eljátszod nekem a semmit tudót? Undorító vagy! - akadok ki, igen látványosan.
- Esküszöm, nem tudtam az egészet! Onnantól hogy lefeküdtetek, a további része a storinak kimaradt, egészen tegnap estig.
- Jó lenne hinni, de már nem vagyok benne biztos hogy jó ötlet-e. - vágom a fiú fejéhez, enyhe gúnnyal.
- Nem hazudnék neked, hercegnő! - egyik szót, dobta a másikra olyan gyorsan próbálja kimagyarázni magát.
- Jah, jó vicc. -nevetek fel szarkasztikusan. - És ne hívj "hercegnőnek" mert ha nem tűnt volna még fel, szakítottunk Billy. - nézek komolyan a fiúra.

- Lizzie, nem tenném ezt veled! Tudom hogy elcsesztem, nem is egyszer, sőt szinte mindig de próbálom helyre hozni! - mondja, szinte könyörögve.
- Ma valahogy mégis csak rontani tudsz rajta! Tudod mit? Én haza megyek. - szavaimat kimondva, rögtön sarkon fordultam és magabiztosan elindultam az üres út mentén, Billyvel nyomomban.
- Ne csináld ezt! Nem sétálhatsz innen haza! - emeli fel haványan hangját.
- Miért is nem? Ártani nem fog. - vonom meg vállamat. A fiú gyorsuló lépteit hallom magam mögül,s igen hamar előttem volt.
- Engedd meg hogy haza vigyelek! - kezeit vállaimra helyezi, szemeivel pedig egyenesen enyéimbe néz.
- Billy... - sóhajtok egy nagyot hogy egy kicsit lenyeljem ami bennem van. - Jelenleg nincs sok kedvem a közeledben lenni és a fejemet is kiszellőztetném, sétalok! - mondom határozottan.
- Jó, csak kérlek vigyázz! - mondja és mikor elment volna még egy gyors puszit nyom homlokomra.