Noran Sanders - Jövőbe Zárva

V. A tudat akarata

Szóval nem a legsikeresebb beszélgetésem volt, de annál közelebb lökött az újabb halálhoz. A kezeimet nem is emeltem fel, hisz ha kell, hát történjen meg.

- Majdnem sikerült átverned, hogy is lehetne bármi hiteles bizonyíték... Ha van is, biztos hamis, belőlünk nem tudtál felkészülni, de a beépülésről biztosan. Miattad halt meg a férjem!

A hormonok és a fortyogó düh minden jóindulatot és tisztánlátást elfedett a szemei elől. A leendő anya, akinek meg kell játszania a tökéletes életet és tenni a család jövőjéér egyedül. Bele lett ő is kényszerítve egy szerepbe és egy élethelyzetbe, amit sosem kívánt volna. Át tudtam érezni, hogy min megy keresztül, de ez mit sem segített. Könnyben úszó szemek, és a sugárzó szándék, hogy megöli azt a bábot ami a férjére hasonlít. Kész volt ölni, még ha ez mit sem segít a helyzeten. Kész volt mindent eldobni, amit ketten felépítettek. Se meghalni, se küzdeni nem akartam. Csak egy kis nyugtot keresek, amióta csak ide kényszerültem. Két rokonlélek külön látásmóddal és saját maga szerinti igazsággal.

- Figyelj, még mindig nem akarok se bajt se semmit. Én is csak egy áldozat vagyok és rám is csak egy szerep van erőltetve, amiben fáj lenni! Lassan egyedülálló anya leszel, egy pótléknak is gyenge valamivel az oldaladon. Szerinted hazudok, és egyszerűbb ha csak kitörölsz. De ha a többieknek igaza van? Azzal ő is végleg meghal. Mit mondjak még? Itt van két felvétel azoktól, akik elráncigáltak... Apropó, akkor hol is voltatok? A mindent lát és hall dolog semmis lett? Vagy csak örvendeztetek a végemnek?

- Te.. te meg miről beszélsz?

A szavait az összefolyt vizenyő nehezen engedte ki, már látni is alig látott. Csak azt látta, hogy mit is akar igazán.

- Elvitt a kocsim anyám helyett a kihalt valahova és ott is kikapták a gerincem és mozdulatlanul várhattam, hogy kivégeznek avagy sem. Olyan volt mintha csak addig tartott volna az utam. De legyen, nem tudtok semmit. Oké. De nézzük a tényeket, amiket szintén nem ismersz el. Nekem is nehéz a közeledben lenni, gyűlölni kezdtem azt aki vagy. Mindezt azért hogy az idejutás előtt még nálunk valahogy fel tudjak kelni egyáltalán a földről. Magamban el kellett nyomnom mindent, miután ki lettem hajítva valami random péntek esti bulis srác miatt. Álmatlan volt az éjszaka? Én végre aludhattam, mert kaptam új gondokat egy új, de véletlenül sem baráti helyen. Darabokban volt a szivem és a lelkem, meghaltam, feléledtem egy másik faszom helyen. Itt annyi várt csak, hogy fussak, imádkozzak majd megint csak fussak az életemért! Aztán ismét csak megbénítva vártam a végitéletet, majd a mély víz, egy másik félig idegen család utánatok. Aztán kiderült, hogy itt ikrem van, aki szintén mintha ki akart volna végezni. Majd te is itt állsz tettre készen, na akkor mire vársz!? Eleget néztem szembe a halállal szűk egy nap leforgása alatt és belefáradtam! Fejezd be ezt a rémálmot és könnyíts mindkettőnk lelkén!

Félig azért reménykedve a halálban, behunytam a szemeimet. Mindent kiadva, ami csak a lelkemet nyomta, csak a végső durranás hiányzott. Mielőtt minden visszatér és a tudatom mélyén az őrület felemészt, kellett az a golyó. De Eira csak még jobban könnyedző szempárral állt, már remegő kézzel. Meg is akarta tenni, de már hinni is akart a szavaimban. A fegyver a fölre hullott, ahogyan ő is összerogyott. Csak sírt és sírt, és fegyver nélkül már bátran közelebb mentem és rám is nézett.

- Mért nem voltam képes?! Mióta itt vagy, ez volt az egyetlen ami még hajt, de nem megy.

- Talán így könnyebb lesz, nézd.

A világjáró világvédő kolegák felvételeit valahogy átmentettem, mint arra a tetőn ülve rájöttem. A pulcsim ujja felitatta a könnyek javát és próbált figyelni az egyetlen dologra, ami az én szavam mellett állt. A két felvétel szinkronban vetítése fel is keltette az érdeklődését. A hit és a remény is felgyúlt benne, és még egy nehézkesen induló, sőt mindkettőnknek fájdalmas ölelést indítványozott.