Idő |Chishiya Shuntarō ff|

#12

Eleinte annyira probléma volt hogy nem álltam össze veled, és most itt hagynál?

Mit akarsz?-álltam meg neki háttal. Küzdködve könnyeim visszafojtásával.

Még én sem tudom. Viszont ha már megtaláltuk egymást nem kéne elszakadnunk.

Ippei... meghalt. Mert nem bírta tovább, pedig olyan közel voltunk a nyereséghez. Lehet a beszéltem volna vele... ha szólok neki hogy már csak egy kört kell kibírnia.-mondtam halkan.

Nem tudtunk vele mit csinálni. Ő akarta így nem lehetett meggyőzni. Ez nem a te hibád.-állt mellém.

Ha szólok az a rossz ha nem az a rossz és végső soron sose leszek elég jó. Ez a mai napom tanulsága. De most a legfontosabbak hogy nem láthat szétesni. Viszont túl sok az emlék. Anyám, Niragi és most Ippei is. Hiába próbáltam vissza tartani egy könnycsepp lassan legördült az arcomon és követte több tíz másik. Arcom rezzenéstelen maradt de a sós könnyek ömlöttek a szememből.

Chishiya szsz.:

Amikor már egy ideje nem szólalt meg ránéztem a szemem sarkából. Az a tömény fájdalom amit érzéstelennek tűnő arca sugárzott nyomasztó érzést keltett bennem. Ismerem az ilyen fajta sírást. Mikor már olyan sok érzelem kavarog benned hogy semmit se érzel. Velem is előfordult már. Pontosan tudom milyen rossz, nem kívánom senkinek. Ilyenkor jót tesz kiengedni a dolgokat és egy támogató ember közelében lenni. Legalább is nekem erre lett volna akkor szükségem. Egy kis habozás után megfogtam a csuklóját és meghúztam magam felé aminek köszönhetően mellkasomnak ütközött. Lassan a hátára helyeztem a tenyerem és simogatni kezdtem.

Nekem is szokatlan volt a helyzet de annyi embernek okoztam bánatot és csalódottságot, vele még viszont semmi rosszat nem tettem. Mellette olyan mintha más emberek lennék és úgy érzem vele újra kezdhetem. Jobb ember lehetek. Miközben öleltem egy kellemes érzés futott végig rajtam amire szintén nem tudtam magyarázatot. Őszinte nem is akartam rá magyarázatot. Egyszerűen jó volt. Ennyivel bőven megelégedtem. Már egy ideje csak ott álltunk mikor kissé eltávolodott tőlem.

Menjünk. Keressük meg a többieket.-indult meg a kijárat felé én pedig követtem.

Ma már nem hiszem meg tudjuk. Inkább szálljunk meg valahol és holnap majd megkeressük őket.

Nem. Már ma el kell kezdenünk kutatni! Bármikor meghalhatnak és mi is. Nem veszíthetek el több embert!-makacsoskodott. Rájöttem valamire, szimpatikus ez a lány. De ha nem én irányítok az elég zavaró számomra. Sajnálom de nem nincs más választásom manipulálnom kell.

Én nem megyek. Ha velem maradsz engem biztosan nem vesztessz el. Viszont ha egyedül indulsz a többiek megtalálására mindenkit elveszíthetsz. Mit mondassz?-néztem rá unottan.

Úgy tűnik nincs más választásom. Veled tartok.-mondta lemondóan és elindultunk az erdőben.

És te mi voltál mielőtt ide kerültél?-kérdezte ezzel megtörve a köztünk kialakult csendet. Elmondjam neki? Még senkinek se mondtam el.

Orvos.

Hát erre pont nem tippetem de ha így jobban belegondolok olyan orvos személyiséged van.

És te?

Pszichológus gyakornokként dolgoztam. Mellette tanultam a IUOL-on.

Hmmm. Hogy csatlakoztál a parthoz?

Ismertem a Kalapost és az egyik játékban össze futottam vele ezért elvitt a parkra.

Ismerted?

Igen! Családi barát volt.