Amik Lettünk

3. A család

Amikor végre megpihennék felvillan a telfonom képernyője. Unottan veszem kezembe majd a meglepettségtől majdnem el is hajítom.

*Shiro Kuroshi üzenetet küldött önnek* írja ki a telefonom mire kikerekedett szemekkel nézem és azonnal eltölt a remény hátha valami kedveset akar mondani, persze rossz megszokásból semmit semmit sem mutatok ebből. Megnyitom az üzenetet, amely a következő

*Kösz a reggelit, holnap a tesi szertárban várlak óra után*
~mégis mi ütött ebbe!? Nem vagyok az ágyasa~ fortyogok magamban, de úgy döntök, inkább ignorálom mint ahogy az illik is hozzám. Lebaktatok a konyhába ismételten kerülgetve a lépcsőn és a talajon levő csapdákat, szelek egy karéj kenyeret és szalonnát, ~na igen ezek a magyarok tudtak valamit hogy ezeket feltalálták, na meg persze a pálinkát.~ Amikor befejeztem a vacsorát, fel megyek a szobámba, és unottan, tojva az egész világra befekszem az ágyba, és édes éber álomba szenderülök, nagyjából két óra alvás szerűség után furcsa zajt hallok meg lentről rögtön a táskámhoz osonok, a tankönyvek mellett egy halom fegyver is helyt foglal az egyik tőrömet markolom meg, különleges mintázatú a markolata, egy kígyó kúszik fel rajta, s a végén egy világoskék holdkőre tátja hatalmas száját, a kézvédő résznél pédig kék gyémeántból, egy hold csillog; mellette borostyánkőből indák tekerednek. Csendben, pont ahogy tanultam az ajtómhoz lopódzok le nézek és egy tükör segítségével a lépcsőn, megnyugvásomra, látom amint bátyám a csapdákat szedegeti össze, s azok adnak fémes, csikorgó hangot ahogy egymásra illetve szorosan egymás mellé rakja őket.

-Te még jársz haza?- teszem fel a kérdést az egyetemista bátyámnak nevetve, de eszem ágában sincs segíteni neki.

-Öcskös te hogy hogy, itthon?- csillannak fel a szemei. -Ha szeretnéd mesélhetsz, sőt mivel én mindom meg mit csinálj mert idősebb vagyok majd mesélni fogsz- teljesen felpörgött drága testvérem, szegény egyedül élt amióta én elmentem, és abban az egy levélben is amit írhatott nekem, említette hogy a barátnőjével is szakított, szóval magányos farkasként tengette idejét.

Visszafekszem az ágyamba és immár az álmok teljes sötétsége ölel körbe. ~majd felkelt ha akar~

[Kuroshi:]
*Kösz a reggelit, holnap a tesi szertárban várlak óra után* küldöm az üzenetet Jack-nak, tudnia kell ki a főnök, aranyos gyerek de nincs tudatában az erőviszonyoknak, bár a ma reggeli sem volt rossz, de ennél jobbnak kell lennie. ~Nemsokára töltöm a tízennyolcat, a sok luvnya, nem jó semmire, és lesz egy fix bábom, a szüleimtől őt kérem majd mint ajándék,~ És ahogy a családunkban szokás az örökös tízennyolcsadik szülinapjára kap egy embert maga mellé, az, hogy mit csinál vele az már az ő gondja. Nekem már kész listám van hogy mihez kezdek majd Jack-el.

-Edzés van aranyfiú- kiabál be a szobámba az öcsém, na igen. A bátyámat nem érdekli semmi ami a maffiával és így a családi vállalkozással kapcsolatos, inkább a gépekhez ért, az öcsém meg megrögzött pacifista, én meg a szüleim szemében tökéletes örökös. A rakat menntális betegség mellé, ez a két éves kegyetlen edzés és tanítás minden érzést kiölt.

Komótosan felöltözök, és le sétálok a ház, sokkal inkább monstrum aljábá az edzőtérre. A hatalmas csarnokot tartó oszlopot díszítik, ezek adják meg a házunk tartását. Barátságtalan hidgfényű lámpák lógnak a mennyezetről, az egyik sarokban egy komplett korhazi berendezés és egy rakat vagyzer. Apám aki egyben a mesterem is, két katanával a kezében áll, égyiket felém nyújtja, de eszem ágában sincs elvenni, elő veszem a saját kardom, a markolata egy komodói sárkány bőrével van borítva, kellemes hatást ad a hellynként kivilágítatlan szoba és a varánusz bőre, szemem sarkából látom ahogy apám mind a két fegyverrel felém indul, ám eszem ágában sincs elmozdulni, keményen beleállok egyik csapásába, pengéink éles táncot járnak egymáson. Szikrák pattognak minden fele, két kardja x allakban támaszkodik enyémnek, egy magy lendületet véve taszítom el magamtól. Egyből támadni kezdek, de elkövetem azt a végzetes hibát, hogy csupán egyik fegyverére figyelek, ezt kihasználva a másikkal azonnal megvágja a combomat. A fájdalomra nem figyelve okulok a hibámból. ~fogadtam volna el tőle a kardot~ átkozom magam gondolatban, de már nincs mit tenni, a vágás nyújtotta éles fájdalom és a lüktető seb miatti óvatosságom, megadja a tökéletes alkalmat ellenfelemnek, hogy a lábamon végig folyó piros patak eredésébe térdel, erre szabad kezemmel oda kapok, mire apám mellkason rúg, kardomat nem eresztem még akkor sem amikor hátamra zuhanok.

-Dobd el a kardod!- Szól rám apám, mire csak dacosan nézek. Karomra tapos, ami már-már megszokott érzés, de ekkor a két pengét X alakban a nyakamhoz rakja -Add fel, nem hallod?- a szó aminek már csak felszólító módban való használata is felnyomja benne a pumpát. Így ebben a helyzetben csak még jobban borzolja idegeit, ~sosem adom fel!~ kiáltom magamban, átkapcsol bennem az a bizonyos kapcsoló, és

Alsó testem meglendítve hátba rúgom ellenfelem, aki a hirtelen nem várt lendülettől Előre borul így ki tudok csúszni alóla, felállok, az öregem még próbálja az egyensúlyát, kegyellmet nem ismerve rúgom hátba, amitől felköhög de amint megáll, egyből támad, ismét egymásnak feszülnek pengéink, csikorgó fémes hangjuk feltüzel de meg is nyugtat, a lábam még mindíg irdatlanul fáj, az elfolyt vér hiányát is kezdem megérezni, kicsit szédelgek, mivel nem egy kis karcolás húzódik keresztbe a lábamon. Minden erőmet összeszedem, és teljes elszántsággal hátra ugrok, majd azzal a lendülettel támadok. Apámat sikeresen hasba rúgom, aztán allcsúcson ütöm a kardom markolatával. Nem is kicsit megszédül, de egy óvatlan pillanatban amikor majd' elbízom magam; egy gyors, teknikás mozdulattal, a sérült lábamon végig szánt függőlegesen is, a fájdalomtól immár felüvöltök. Ezt kihasználva ellenfelem egyik katanája markolatával hasba vág, össze roskad a felsőtestem. Egyik keszem a fajó területre rakom, de ekkor. Apám, hogy fokozza a kínt melkeson taszít a lábával. A hideg betonnak fájdalmasan csapódok neki. A tüdőmben rekedt lebegő fájdalamsan próbál kitörni, ekkor betapos a sebembe ami ontja magából a vörös folyadékot.

-Elég legyen Kölyök!- még több nyomatékot ad a rajtam levő lábának.

-Igenis Uram -adom meg halkan a várt választ bár belül fortyogok. ~Ma nagyon aljas volt, a szokottnál is jobban.~ ezek után még egy rakat cifra káromkodás hagyta el a gondolataimat.

-Menj a szobádba és mosakodj meg. Szörnyen nézel ki. Holnapra öltözz fel szépen. Holnap töltöt a tízen nyolcat.- ~Tényleg az holnap van mindíg iskola kezdés után egy nappal. ~

~Végre megkaparinthatom Jack-et. Miatta vagyok még életben~ Az edzéseim alatt sokat gondoltam rá de egy idő után csak egy tárgy lett nekem az összes ember. Most végre az enyim lesz. És azt csinálhatok vele amit akarok.

A szobámba ami inkább lakosztály van egy saját fürdő, mosdó gardrobe, egy kisebb szoba is nyílik belőle teljesen berendezve, és egy kínzókamra, ami inkább egy börtön cella.
Na igen, az utóbbi a személyes kedencem. A szoba sötétbarna falai barátságosan meleg hatást adnak a helységre. A vacsorát ismét kihagyomv valahogy nem vagyok éhes, lefürdök és össze varrom a sebeim, beveszem a szokásos gyógyszereim, amint hatnak magába fogad a mély, sötét álom.