What if...? - A másik út

2. év - Büntetőmunka

- Na mesélj. Milyen volt a nyarad? – indult el Hagrid az iskola felé – Mi volt ez a leveles dolog?

- A szünetem első fele azzal telt, hogy próbáltam elkerülni a rokonaimat. Mászkált az utcákon vagy bezárkóztam a szobámba. Olyankor tudtam tanulni – mosolygott büszkén – Levelem egy se érkezett, és csak remélni mertem, hogy... nos, hogy nem csak álom volt az előző év – hajtotta le a fejét. – Malfoyék végül július végén értem jöttek és egészen idáig náluk voltam. Dracoval sokat kviddicseztünk és játszottunk, én pedig kihasználtam, hogy egy varázslócsalád könyvtárának közelében lehetek – vigyorodott el. – Két nappal ezelőtt megjelent előttem a Malfoy család egyik manója. Azt mondta ne jöjjek vissza Roxfortba, és aztán kiderült, hogy a leveleimet is ő rejtette el.

- Az ő manójuk? Ezt nem értem...

- Nem ők küldték, ebben biztos vagyok. Önállósította magát – adta meg Harry a fel nem tett kérdésre a választ.

- És most? Hogyhogy nem a vonaton ülsz?

- A Kings Cross pályaudvaron nem engedett át a fal. Ron Weasley és Daniel Moriarty előttem szaladt neki a téglának, én már nemigen mertem próbálkozni – viccelte el a dolgot.

- Hol van akkor a két fiú? – nézett Hagrid a sebhelyes háta mögé, mintha a másodikos a ruhái alatt rejtegetné őket.

- Egy pillanatra nem figyeltem rájuk és eltűntek – vallotta be.

- Remélem nem csinálnak semmi hülyeséget – sóhajtotta az óriás.

Harry inkább nem mondott erre semmit, csak elhúzta a száját.

Hagrid az előcsarnokig kísérte őt, ott ugyanis összefutottak McGalagony professzorral, aki átvette Harry kalauzolását.

- Citrompor! – mondta a Griffendél házvezetője mikor egy Griffmadarat ábrázoló kőszobor elé értek – Ez az igazgató úr irodája – tájékoztatta a Mardekárost McGalagony.

A kőszörny ekkor életre kelt: szárnyait kibontotta, majd úgy fordult, hogy legyen helyük elmenni mellette. A professzorasszony a mozgó/forgó lépcső legtetejére állt, Harry pedig pár fokkal lejjebb. Mikor hangos koccanás kíséretében megérkeztek, mind a ketten egy hatalmas ajtó felé indultak el. McGalagony bekopogott, majd egy alig hallható válasz után benyitott.

- Szervusz Albus – lépdelt a helyiség közepére a tanárnő.

- Minerva. Harry – biccentett az ősz varázsló.

- Egyáltalán nem látszik meglepettnek – nyugtázta magában Harry – Ő csinálta volna? ... Nem. Mi oka lett volna rá? – gondolta át a dolgokat egy másodperc alatt. – Igazgató úr – köszönt ő is végül.

Harry és Dumbledore ezután egymást fürkészte néma csendben, míg McGalagony meg nem törte azt.

- Potter. Mit keres itt ilyenkor? – tért a lényegre.

- A kilenc és háromnegyedik vágány átjárója lezárult előttünk – használt direkt többesszámot, és ahogy várta, mindkét felnőtt figyelmét felkeltette.

- Hogy érti, hogy „előttünk"? – kérdezett rá az átváltoztatástan tanárnő – Többen is kintragadtak?

- Ronald Weasley és Daniel Moriarty nekifutottak a téglafalnak. Én megbizonyosodtam róla, hogy nem lehet átjutni, és arrébb álltam várni Mrs. Malfoyra, aki reggel kivitt az állomásra. Ekkor ők még ott voltak, de mialatt én elmagyaráztam a helyzetet Cissy néninek, eltűntek. Most pedig biztos vagyok benne, hogy nem éppen szabálytisztelően fogják megközelíteni az iskolát – morogta a végét, inkább csak magának.