Tale of the White Demon

|65|

"In a town made wicked, made from these wicked things/See the dead on the cover of a magazine/See my smile, it was born from amphetamines"                                                        (Hollywood Undead-Dead Bite)

Yume némileg megkönnyebbült, amikor a következő fordulóban Karasuma egyedül leszerelt valami ajtónálló-szerűséget – legalább nem kellett tovább cipelni. Mondjuk, az tény, hogy lépcsőn felfelé nem is lett volna túl egyszerű, és hát jelenleg éppen egy magasnak látszó, vörös szőnyeggel leborított lépcsősor előtt álltak.

-Diákjaim! Észrevettem valamit az incidens mögött álló lángelmével kapcsolatban – Isogai ugyanis már rohant is volna felfelé, mondván, kifutnak az időből, de Korosensei hangja még őt is megállásra késztette – Tévesen használja a bérgyilkosokat.

-Mármint? – Yume nem nagyon értette, mire akar kilyukadni ezzel az osztályfőnökük. Szerintem eléggé megnehezítették a dolgunkat...

-Járőrözés és testőrködés... ezek nem egy bérgyilkos feladatai. Ha teljes mértékben kihasználták volna a bennük rejlő potenciált, valóban félelmetes ellenfelek lettek volna.

Mintha így nem lettek volna azok... Yume végighúzta az ujjait az arcán lévő hegen, mintha csak egy egész nap eltelt volna már azóta. Tapasztalatból tudta, hogy az efféle sebhelyek egész életükben a viselőjükkel maradnak, ha valami, hát ez aztán elég bizonyíték rá, hogy igenis kemény ellenfelekkel kellett szembenézniük. Vagy ez csak az ő bénaságát jelezné? Elvégre, sem Karma, sem pedig Chiba és Hayami nem sérültek meg komolyan, egyedül őt ütötték ki teljes mértékben.

-Valóban, a pisztolyos fickó egy árva milliméterrel sem hibázta el a célpontot – bólintott Chiba.

-És Karma-kun: ha a másik lesből támadott volna bármelyik napon, egyből megfojtott volna a nyers erejével.

-Így igaz – bólintott kelletlenül a fiú, miközben a nejlonszatyor már Yuméra szegezte a tekintetét.

-Arról nem is beszélve, hogy Matsutaka Rei akár álmodban is gond nélkül elvágta volna a torkodat, Sugimura-san – Yume hálás volt, hogy a polip nem fűzött hozzá több kéretlen megjegyzést, még ennyitől is kellőképpen lángba borult az arca.

-Ideje kiosztani mindnyájatok feladatát – vágta el a további alázások útját Karasuma. A férfi szemlátomást teljesen felépült a lila gáz okozta gyengeségből, sőt, ha lehet, még energikusabbnak nézett ki, mint azelőtt. Pontosan beosztotta, ki melyik irányból és hogyan közelítse meg a feltételezett főhadiszállásul szolgáló emeleti szobát, ügyelve rá, hogy minden oldalra jusson lövész és közelharcos is egyaránt.

Yume szíve a torkában dobogott, miközben egy nindzsa csendességével lopózott be a lakosztály ajtaján, közvetlenül az elsőként haladó Karasuma mögött. A hatalmas, egyterű szoba asztala úgy nézett ki, mint egy kicsinyített vezérlőpult a rászerelt kismillió, a szálloda különböző részein felszerelt kamerák képét mutató monitorral; és a lány az amellett álló, látszólag hőszigetelt tárolót is rögtön kiszúrta.

-Lefogadom, hogy abban van a vírus ellenszere – tesitanáruk is a fémládát vette először szemügyre, amelyre, innen már tisztán látszott, egy távirányítóval kezelhető robbanóanyag-köteg volt felszerelve. Hát, nem könnyítik meg a dolgunkat, az száz. A férfi felemelte a pisztolyát, miközben a másik kezével intett, hogy továbbmehetnek. Yume még egyszer, utoljára végigfuttatta az agyában a lent megbeszélteket. Amint megjelenik a főfejes, esetleg a testőreivel együtt; a lehető leggyorsabban lefegyverezzük, leütjük és megkötözzük őket. Primitív tervnek hangzott így elsőre, de a lány tapasztalatból tudta, hogy az egyszerű megoldások legtöbbször sokkal nagyobb hatásfokon kivitelezhetőek, mint a komplikáltabb variációk, amelyek számtalan hibalehetőséget tartalmaznak.