F L A W L E S S

3. fejezet

A homálylepte szobában eluralkodva foglalt helyet a sötétség, amit csak a redőny résein átszűrődő halovány fény világott meg. A telefonom valahol az éjjeliszekrényen foglalt helyet és eszeveszett csörgésbe kezdett, amit képtelen voltam kinyomni szundi módba. Elgémberedett végtagjaim már szinte bénultnak minősültek, a szemhéjaim képtelenek voltak életre kelni, az egyre csak erősödő ébresztőszólam már minden lehetséges módon megsüketített és legszívesebben ordítottam volna. Egy sor nyöszörgés közepette próbáltam eljuttatni a szemem környéki idegekbe az utasításokat, miszerint fel kell kelnem, de az ingereket csak nagyjából öt perc után voltak képesek felvenni. Fátyolos tekintetemmel szántottam végig a szürkeséggel borított szobában, miközben a telefonom ébresztője még mindig változatlanul próbálta felhívni magára a figyelmet, csak épp nem sikerült neki.
Rendszerint tíz perccel előbbre időzítem az ébresztést, így reggel plusz időt szerzek magamnak és az alvásnak. Megnyugtató az a tudat reggelenként, hogy még akad egy tíz szabad perced, amelyben folytathatod az elmédben elnyomott fikcionális történeteidet, amik a valóságban sohasem valósulnak meg.
Fáradtan sóhajtottam, miután arcommal beletemetkeztem a párnámba és próbáltam visszacsöppenni abba a fikcióval körbeburkolt világba, ami előszeretettel kerüli el a valóságot.

Az álmaim bizony elkerülik, de az öcsém sosem.

Párnámba süllyesztve ütötték meg füleimet a szobám felé közeledő gyors léptek, amik minden bizonnyal az idétlen Chris-é voltak, aki azt hiszi, minden körülötte forog már a hajnali óráktól fogva. Figyelemhiányos.

- Nyomd már ki azt a rohadt ébresztőt, Isadora! - az ajtót megragadva tört be az ajtón keresztül, a hangjából pedig nem sugárzott más, mint nyűg és ideg egybeeresztve. Az idióta testvérem nekem vágott egy párnát pont azzal párhuzamban, hogy óvatos mozdulattal megemeltem fejemet és kialakítottam vele egy szemkontaktust. Ha valaki, ő határozottan ért ahhoz, hogy miképpen tegye tönkre a reggelem egyetlen szóval vagy cselekedettel. Egy könnyed mozdulattal megnyomtam a telefonomon virító "kinyomás" gombot, majd fáradt tekintetemet ismét visszavezettem az előttem álldogáló fiúra.

- Jól van na, nyugodjál már le, és legközelebb ne vágd hozzám azt a nyomorult párnát. - ásítottam egy jó nagyot, és kezeim közé vettem rezgő telefonom, majd lehalkítottam.

- Te meg legközelebb nyomd ki hamarabb az ébresztődet. - fortyogott egy sort a dühtől.

- Mivan, Thea nyögéseinek nem sikerült elnyomni a hangos ébrésztőt vagy megint lelécelt? - tettem felé egy kérdést nem a legkedvesebb hangnemben, de egyszerűen gyűlölöm, ha az emberek már fél hétkor az idegeimen kezdenek táncolni.

Tudniillik, hogy a testvéremnek eddig még nem igazán sikerült szert tenni egy normális kapcsolatra, így inkább csak evickél a lányok hullámjaiban.
Hát Thea Miller is egy hullám és szinte mágnesként vonzza magához az összes férfi nemet viselő személyt. Sajnálatos módon Christ is. Félreértés ne essék, Chris valóban magas rendű sármmal rendelkezik, amit megfűszerez lezser stílusával, a fekete és fehér színek kavalkádjában tündöklő Air Force-ával, aminek betegesen megszállottja és a feje tetején díszelgő napszemüvegével, amit kitudja miért hord a legnagyobb mínuszokban is magán. Összességében egy tipikusan menő srácnak bizonyul és hozzátapadt már egyfajta hírnév is, amit egyrészt a baráti körével szerzett, másrészt a nem éppen helyénvaló magatartásával, de igazából az egészet élvezi.

- Nem! Vagyis de! Talán, mindegy, hagyj már Isa! - szemöldökeit összeráncolta, a frusztráltság felfedezőútra indult a testében, a zavartság menten elárasztotta minden egyes porcikáját, így inkább az ajtóm felé igyekezett kihátrálni ebből a beszélgetésből, csakhogy megszakítsa ezt a kínos pillanatot. Igazából nem volt célom megsérteni bármivel is, szimplán csak a korai nyűg beszélt belőlem.