Egymillió fontos bébik

3.3 Gazdag élet küszöbén

Manchester kertvárosa, Landon-ház, október közepe

– Sssh! – hessegette el Leyton negyedik alkalommal az öléből Princesst. De a macska csökönyös jószág volt, és ha látott egy ölet, nem tudott neki ellenállni, Leyton viszont nem akarta orrfújással és tüsszögéssel átvészelni a HR interjút. – Amy, vidd el a macskát! – kiáltott hátra a válla felett, miközben Princess dorombolva dögönyözte a combját, már most facsarni kezdett az orra tőle.

– Akkor bejöhetek? – bukkant fel a lánya feje az ajtóban. Leyton kérte meg alig tíz perce, hogy lehetőleg csak vészhelyzet esetén nyissanak rá. És a vészhelyzet nem az, hogy Katie-vel összevesznek az egyik játékon.

– Igen, amíg kiviszed a macskát.

– Nem maradhatok?

– Nem, beszélnem kell valakivel, kamerán és lehetőleg nyugalomban.

– Nem fogok megszólalni.

Olyan határozott meggyőződéssel mondta, hogy Leyton majdnem hitt neki. Majdnem. Majd tüsszentett egyet, mert Princess nyújtózkodott az ölében.

– Amy, kérlek, vidd ki a macskát. Építs neki bunkert.

– De abban neked is segítened kell.

– Majd segítek, ha végeztem az interjúval.

Közben csilingelni kezdett a laptop, a LÉN HR-ese pontos volt. Amy még mindig ott tipródott a szobában, de Leyton nem tudott vele tovább foglalkozni, csak lesöpörte a macskát az öléből, mert már a szeme is könnyezett tőle. Rákattintott a hívásfogadás gombra, és egy fiatal, sötét bőrű nő fogadta a vonal túloldalán.

Leyton már most érezte tíz év változásait. Amikor ő szedte össze a teamjébe az embereit, elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki ne személyesen jelenjen meg egy interjún, még ha olyan mondvacsinált is, mint az övé, ahol adategyeztetésre és eligazításra kell bejelentkeznie.

– Üdvözlöm, Mr. Landon, én Selda Kaplan vagyok, nagy megtiszteltetés nekem, hogy foglalkozhatok az ügyével – szólalt meg a lány cérnavékony hangon. Ránézésre tizenöt, de akár húsz évvel is fiatalabb lehetett Leytonnál. Talán gyakornok. – De ha ragaszkodik hozzá, természetesen szólhatok a munkaügy vezetőjének is...

– Nem lesz rá szükség, Miss Kaplan, csak néhány dokumentumot kell átküldenem, a legtöbb iratomról amúgy is van a LÉN-nek másolata. – Rákényszerítette magát egy mosolyra, mert tudta, az arcberendezése miatt az emberek tartanak tőle, és ez a lány meglehetősen ijedtnek tűnt. Majd összerándult az arca és kis híján elkáromkodta magát, mert Princess ismét felkapaszkodott az ölébe, és az éles karmait belevájta a combjába. – Amy, megmondtam, hogy vidd ki a macskát! – kapta hátra a fejét.

– Én vittem volna, de megszökött – válaszolta a lánya duzzogva, miközben odasétált hozzá és kiemelte az öléből Princesst. Leyton élt a gyanúperrel, hogy direkt engedte vissza, mert feltűnően megbámulta a HR-es nőt, sőt... – Szia, Amy vagyok!

Elfelejtette lenémítani magát.

– Oh, hmm... üdvözlöm, Amy – válaszolta a lány zavartan, kicsit el is pirult.

Most viszont nem felejtette el a némítást.

– Ha senki sem nyit be fél óráig, megnézhetitek a Jégvarázs kettőt – morogta oda lányának.

– De anya csak pénteken engedi meg, hogy filmezzünk.

– Nincs itthon és egy darabig nem is jön meg. Futás!

Ez végre hatott, és Amy ragyogó arccal rohant ki a szobából, még ki sem ért az ajtón, már sikította:

– Katie, képzeld, filmezhetünk!