Hideg maszk

1. epizód

"Az új kezdet"

Figyelem! A könyv néhány fejezete bántalmazást tartalmaz, szóval ha valaki nem bírja az ilyet ne olvassa! 

Igor pov.
Csak ültem és bámultam ki a fejemből. A karom ragadt a vértől, ami már rászáradt biztos megint megvágott az üveg, amit hozzám vágott.
– Hé! Told már le a segged! — hallatszott lentről az apám mennydörgő hangja. Lementem a lépcsőn bár egy ideje nem igazán tudom rendesen mozgatni a lábam. Apám a konyhában állt és már a hatodik doboz sört tartotta a kezében. Tudom, mert az asztalon ott hevert öt üres.
– Menj le boltba és hozz még. – mondta a székben ülve.
– Nem tudok. Elfogyott a pénzem. – mondtam. Erre azonban hozzám vágta az asztalon lévő táskáját. A hirtelen csapásra elestem és elterültem a padlón.
– Te rohadt kis görény! Vissza mersz beszélni?! Ha elfogyott akkor lopd el! Azt kell tenned, amit mondok! – üvöltötte miközben rátérdelt a mellkasomra és az öklével kezdett verni. Nem kiáltoztam. Jó ideje nem teszem már. Már nem is érzem, ahogy ütlegel. Épp azon voltam, hogy elájulok, amikor az ajtó hirtelen kivágodott, és kiabálást hallottam. Az apám súlya eltűnt és tovább hallottam, ahogy valamit kiabálnak, aztán minden elsötétült.

Valami csipogó hangra ébredtem fel és megcsapta az orromat a fertőtlenítő szag. Mi történhetett? Általában a padlón szoktam magamhoz térni.
– Nem érdekel, azonnal engedjenek be! — hallatszódott az ajtóból. Kinyílt és egy gyönyörű nő jött be rajta egy fiatal lánnyal mögötte. Mikor meglátta, hogy ébren vagyok, elbőgte magát és hozzám rohant.
– Jaj, édes kicsikém! Hála Istennek, hogy jól vagy! – zokogta miközben magához ölelt. Mar amennyire a nyakmerevítőm engedte. — Bocsáss meg, kicsim! Ne haragudj, hogy nem hívtam előbb a rendőrséget! — zokogta tovább. Ez a nő az anyám? Nem láttam őt már több, mint tizennégy éve.
— Mi történt? — kérdeztem.
— Repedt volt a combcsontod és több helyen is eltört a bordád. Az arcodon rengeteg zúzódás és felrepedt seb van. Valamint agyrázkodás. Némelyik sebed régi, és el is fertőződött, nem kezelted le? — lépett mellénk az orvos.
– Hol?
– A karodon volt egy mély vágás, amit újra fel kellett szednünk, hogy össze tudjuk varrni.
– Úristen, ez biztos fájt! — mondta anya, de csak néztem őket.
— Nem.
– Nem fáj semmid? — kérdezte az orvos gyanakodva. A lábamhoz lépett, amin szorítókötés volt, gondolom a repedt combcsont miatt. Megnyomott valamit a combomnál. — Ezt érzed? — kérdezte.
– Nem. — mondtam rá nézve.
— Furcsa... Ezen a helyen volt a törésed, és még véraláfutásos is, fájnia kéne. — nézte meg a kartonomat.
— Dr. Cameron, mi van a fiammal? — kérdezte anya kétségbeesetten.
— Szerintem az elkövetkező egy hétben jó pár tesztet kell végeznünk. Ha a gyanúm helyes, akkor a fiának egy ritka és elég komoly betegsége van. – mondta és elment. Anyám leült mellém.
— Ne félj, kicsim. Nem mész vissza abba a házba! Azt a rohadékot letartóztatták és jó hosszú időre börtönbe megy. Amint kiengednek innen, jössz velem és Ingriddel Kaliforniába. — mondta a fejemet simogatva. Azonban nem tudtam mit mondani erre, csak elfordultam és magamra húztam a takarót.
– Hahó! Örülnöd kéne! — mondta Ingrid, de anyánk leintette.
– Azt hiszem mindannyiunknak szüksége lesz egy specialista segítségére! – mondta. Most nagyon nagy kedvem lett volna megint elájulni. Kicsit nyugodtabb lettem volna.
— Olyan, mint egy zombi. Ez biztos nem egészséges! — suttogta Ingrid.
— Megafonnal a szádon suttogsz, te lány? Mindenki hall téged! — morogta anya.

Két hétig voltam a kórházban, mire kiengedtek. Rengeteg tesztet csináltak rajtam és sok orvossal beszéltem, bár többnyire ők beszéltek. Aztán végre diagnózist mondtak. Minden jel arra utal, hogy alexitímiás vagyok, tehát egy érzelmi analfabéta. Se fizikailag, sem lelkileg nem vagyok képes kifejezni az érzelmeimet és ezek hatással vannak a szervezetemre is. Például egyáltalán nem érzek fájdalmat. Ingrid és én hátul ültünk a kocsiban. A húgom egy hihetetlenül eleven lánynak tűnt. Mintha jin és jang lettünk volna. Rengeteget beszélt és szinte folyton mosolygott. Kicsit idegesített.
– Szóval aztán az egész csapat lement úszni a partra, de azt nem tudtuk, hogy a fiúk is utánunk jöttek. Aztán mikor mindannyian fürdőruhában voltunk előjöttek és bedobáltak minket a vízbe. — a végét már nevetve mesélte.
– Hm. — biccentettem.
– Hova jártál korábban gimibe?
— Online. — csak ennyit mondtam. Ebben minden benne volt. Nem jártam iskolába . Apa azt mondta, hogy nem szorulok rá, hiszen a gépen is megtanulhatok mindent. Valamint ez olcsóbb volt, mint igazi iskolába járni. Papírt is csak abból a kevéske pénzből vehettem, amit találtam otthon.
— Tudom, hogy ez nagy változás, de szerintem jobb lesz, ha igazi iskolába jársz. Mindennek utána néztem, kitűnő tanuló vagy így szinte azonnal felvettek a gimnáziumba, ahova Ingrid jár. Tekintettel pedig a különleges körülményekre segítséget is kapsz. — mondta anya mosolyogva. Csak biccentettem. A lelkem mélyén azonban ideges voltam. Nem bírom annyira az embereket.
— Nyugi, tesó! Veled leszek. — mondta Ingrid mosolyogva. Jól esett a törődése, de így is nagyon fáradt vagyok. Túl nagy a változás és most a nyomás is nagyon erős. Alig ismerem a saját anyámat és a testvéremet, ráadásul ez a hely túl meleg. Anyáék a kertvárosban laktak egy, kétemeletes házban. Ha jól tudom akkor anya vezérigazgató, valami okosórákat gyártó cégnél szóval ez a környék és ház maga a jackpot.
— Várj, kicsim! Beviszem a cuccodat! — vette el a táskám anya.
– Anya! Átugrom Vladihoz, majd jövök! — szaladt volna el, de anya megfogta a kezét.
– Ingrid Joenna Ross, te most szepen itt maradsz! Megbeszéltük, hogy most a bátyáddal leszünk. — mondta anya. Ingrid visszafordult és elindult befelé.
— A második nevemet kihagyhattad volna! — morogta.
Egyenlőre a vendégszobában kaptam helyet, a földszinten. Hangulatos szoba volt, szép kilátással, de behúztam a függönyt. Nagyon sok a fény.
– Kicsim, hamarosan főzök, mit szeretnél vacsorára? — kérdezte anya bekopogva. Csak vállat vontam. Nagyon régen nem ettem olyan ételt, amit valaki főzött. Apa nem tudott és nem is akart. Azt ettem, amit találtam és csinálni tudtam.
– Nem vagy allergiás semmire, ugye? Ingrid kínait szeretne. — mondta, de ismét csak vállat vontam.

Ingrid pov.
– És ráadásul nagyon ijesztő, ahogy mindenre ugyanazzal az érzelemmentes arccal néz! Alig beszél és amikor az orvos megnyomta a fájós lábát meg se rezzent! Amikor én kiugrasztottam a vállamat azt hittem meghalok. — mondtam el mindent a gép képernyőjén át hallgató barátomnak.
– Abból, amiket meséltél az is csoda, hogy még él.
— Anya évekig próbálta visszaszerezni a nevelési jogot, de apa teljesen kizárta őt. Aztán ahogy telt az idő anya már nem bírta tovább és kihívta apára a rendőrséget.
— Ez nem négy hónapja volt?
— Akkor nem vették komolyan, de aztán az egyik szomszéd bejelentest tett és a rendőrök ekkor már komolyan vették! Aztán amikor kiértek apám részeg volt, meg volt vadulva, Igor pedig szinte félholt volt. – sóhajtottam. Szegény bátyuskám. A fél életét elszenvedte amiatt a barom miatt. — Kössz, Vladi!
– Bármikor Ingrid. Alig várom, hogy megismerjem a bátyádat, remélem kedvelni fog. – mosolygott.

– Téged ki nem kedvel? — kérdeztem nevetve.