Mindenki hallgat

11. Játékmester

Ábel

Minden összeállt, akár egy puzzle darabkái. Átvettem a fekete ingem és igazából kész is voltam. A dirivel már lebeszéltem, hogy most leplezem le a tettest. Ekkor hirtelen halk kopogás hallatszott az ajtón.
- Szabad - mondtam meglepve. Tatyi volt. Fekete ruhában állt előttem, teljesen kisírt szemekkel.
- Sajnálom - suttogta. - Nem akarom, hogy rosszban legyünk, meg ilyesmi - hadonászott a kezével.

Szemöldökömet felhúzva, karomat keresztbe fonva álltam meg előtte.
- Tényleg sajnálom - győzködött.
- Egy szimpla sajnálom nem hiszem, hogy elég - vágtam rá élesen. - De mivel ebben elég szegényes a magyar nyelv - ingattam a fejemet - elfogadom a bocsánatkérésed.
- És te nem akarsz mondani valamit? - nevetett fel. - Otthagytál a csatornában! - emlékeztetett.
- Nagylány vagy már. Kijutottál, nem? - kérdeztem ironikusan.
- Akkor sem esett jól - affektált.
- Akkor bocs - vetettem oda, majd próbáltam kimenni az ajtón. De hirtelen elállta az utat. - Megígértem Mogyinak, hogy leleplezem a tettest.
- Csak annyit akartam még mondani - suttogta, csillogó szemekkel nézve rám -, hogy nem ismerek nálad jobb nyomozót.
- Köszönöm - löktem óvatosan arrébb, és elindultam lefelé a lépcsőn.

- Azon gondolkoztam - ért be gyorsan. Nem sikerült leráznom! Istenem már...
- A nyomozással kapcsolatos? - kérdeztem rögtön.
- Nem csak a nyomozásból áll az élet!! - csapott a korlátra. - Tudom, hogy messze van még a szülinapod - vezette fel -, de van egy pályázat, ami keretein belül többen kiutazhatunk a Seychelle-szigetekre, a szülinapod idején - fejezte be halkan. - Lenne kedved hozzá? - Megdöbbenve néztem rá. Erre nem számítottam.
- Egy olyan helyen tölthetném a huszonnyolcadik szülinapomat, amire mindig is vágytam? - röhögtem. - Elvesztetted a maradék eszedet a csatornában? - nyitottam ki előtte az ajtót. Az eső halkan kopogott a tetőn.
- Hát, jól ott hagytál - fonta össze maga előtt a karját.
- Bocs. Hányszor mondjam még? - léptem ki akkor én az ajtón.
- Borzasztó vagy Barta Ábel - állapította meg.
- Te meg még borzasztóbb Dr. Kiss Tatjána - vágtam rá rögtön.

- ÁBEL!! - rohant elénk Max, majd kifulladva támaszkodott a térdeire. Az egész kölyök csurom víz volt.
- Mit akarsz kölyök? - kérdeztem, felhúzva a szemöldököm.
- Ki volt? - kérdezte hirtelen.
- Mi ki volt? - nevettem.
- MIKI volt? Én tudtam! Gyanús volt a kis - akadt meg - izé! Ki se hallgattuk, meg izé... - Azt hiszem most tépem ki a hajam, marokszámra.
- Te is elvesztetted azt a marék molylepke eszedet - tettem a kezem a vállára. - Vagy soha nem is volt - mentem el mellette nevetve.
- Leplezd le a tettest - nézett rám Tatyi biztatóan. Csak biccentettem, kinyitottam az esernyőmet és a többiekhez sétáltam. Mindenki fekete esernyőt tartva, várta a műsort. Igaz a mondás: "Kenyér és cirkusz kell a népnek."

Az emelvényen Hazel állt, egyik kezében fekete esernyőt tartott, a másikban mikrofont. Lába remegett és nagyokat nyelt. Felléptem mellé a színpadra.
- Tudom, ha azt mondom, nyugi az nem segít - nevettem. - De azért nyugi.
- Csak lazán - suttogta. - Alan mondta ezt mindig - tette hozzá.
- Csak lazán - ismételtem meg. Bólintott, majd tett két lépést előre.
- Nagyon köszönöm, hogy eljöttek - kezdte a beszédét. - Igazán sokat jelent nekem, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel - nézett körbe könnyes szemmel. - Még mielőtt - fordult felém - a nyomozó úr felfedné a tettest, hagyj mondjak pár gondolatot - sóhajtott egy nagyot.

- Még mindig felfoghatatlan számomra, ami történt - vetett egy pillantást Alan fényképére. - Amikor ide kerültünk Gatnelbe, csak Alan volt nekem. Csak ő maradt a régi életemből - szipogott. - Nem volt a legjobb ember, sőt tett igen megkérdőjelezhető dolgokat - ingatta a fejét. - De a bátyám volt. És mindig az is lesz - jelentette ki. - A gyilkosa pedig megérdemli a büntetését. Kíváncsian várom, hogy ki is az - nyújtotta felém a mikrofont.