Az Ismeretlen

Első fejezet

Október 17, péntek:

Az az októberi nap, valahogy más volt, mint a többi. Reggel már éreztem, hogy valami furcsa, de a napi történések igazolták a feltevésem. A buszon, az ellenőr vette észre, hogy lejárt a bérletem, és a kirótt büntetés mellett, a csatlakozást is lekéstem. Miután egy óra késéssel beestem a munkahelyemre, a főnök rögtön azzal kezdte, hogy holnaptól nem tartanak igényt a szolgálataimra.

Négy éve dolgoztam náluk. Az informatikai főiskola után ez volt az első munkahelyem. Nem volt a legjobban fizető, de szerettem csinálni. Nyugodt, és viszonylag könnyű munkákat kaptam, a kollegákkal mindig jó hangulatban telt a nap, minden határidőt betartottam és erre mégis váratlanul ez történik.

A papírmunka miatt később indultam csak haza. Boltba is beugrottam, így már besötétedett mire leszálltam a buszról, mely a lakásom közelében tett le. A város külterületén laktam. Nem volt rossz környék, de nem is a legjobbak közé tartozott.

A főút egy forgalmas négysávos út volt, melyet két oldalról régi téglaépületek határoltak. Erről lefordulva még egy sarkot kellett mennem hazáig. Ahogyan távolodtam, a forgalom zaja is halkult és az utca is néptelenedni kezdett. A társasház bejárata egy zsákutcában volt, ezért főleg csak az ott lakók jártak arra. Miután befordultam a sarkon, egy helikopter húzott el a fejem felett. Ahogy eltávolodott, az újfent kialakult csendességben egy furcsa zajra lettem figyelmes.

Az utca végén lévő sikátor felől jött. Halk beszéd, és hol halkabb, hol hangosabb nyögések keveredése volt. A zsákutca gyenge világítása miatt a sikátor teljes sötétségben volt. Körbenéztem, de senkit nem láttam rajtam kívül. Lassan elindultam a hang irányába, de mielőtt odaértem, teljes lett a csend. Pár pillanatig vártam, majd vállamat megvonva sarkon fordultam.

Egy velőt rázó sikoly hangzott fel a hátam mögött, de csak a másodperc tört részéig. Azonnal átváltott tompa ordítássá, mintha valaki az illető szájára tapasztotta volna a kezét. A hátamon végigfutott a hideg. Lefagytam és mozdulni sem mertem. Elképzelésem sem volt, hogy mi történhetett ott. Az ordítás is elcsendesült, és ismét a csend vette át az uralmat. Lassan a telefonomért nyúltam és közben megfordultam.

A rendőrséget tárcsáztam. Míg a tárcsahangot hallgattam, meresztettem a szemeimet a sötétség felé. A telefonban megszólaló női hang hatására majdnem eldobtam a telefonomat az ijedségtől.

- Jó estét. Lissilmalti kapitányság, miben segíthetek?

- Jó-jó estét... - kezdtem suttogva, kicsit lihegve az idegességtől. - Furcsa hangokat hallottam nem messze a lakásomtól. De nem látom, hogy mi történik.

Telefonálás közben, lassan, hátrálva elindultam a lépcsőház bejárata felé.

- Értem. Kérem, nyugodjon meg. Mikor, és milyen hangokat hallott?

- Most az előbb. Volt egy sikoltás... meg egy tompa ordításszerű... valami.

A kezemben fogott zacskóval együtt nyúltam a zsebembe a kulcsért, amit emiatt csak többedszerre sikerült előszednem, és a zárba juttatás sem ment elsőre. A homlokomon gyöngyöző izzadság a szemembe folyt, így nem segítve a művelet előre jutását.

- Értem. Mondana egy nevet és egy címet, kérem?

- Elliat Smith. Oval köz 4/a, 8-ik emelet 4.

Kinyitottam az ajtót, és bementem.

- Értem. Küldünk egy járőrt. Ha úgy érzi, hogy nincs biztonságban, kérem, menjen biztonságos helyre.

A mágneszár kattanása felszabadítóan hatott, így már egy kicsit nyugodtabban válaszoltam.