A halál próbái - Elmebaj

2. Nem tudhatsz mindent rólam

Este nehezen tudtam elaludni. Folyton apa szavai jártak az eszemben. Komolyan azt hiszik, hogy veszélyes vagyok? Még tesi órán sem ütöttem meg Cassandrát pedig megérdemelte volna. Igen, nem elég, hogy nekem is béna nevem van, amiből elég lenne egy az osztályban, de ott van még az angol cserediák Cassandra. Aki gazdag, egoista, és mégis a barátnőm. Vagyis azt hittem. De rájöttem, ő sosem állna ki mellettem, ha gáz van, és mindig neki kell, igaza legyen. Elizabeth egy idegesítő, szintén egoista lány és történetesen barátnők vagyunk, nos, ő kezelhető mert képes a józan gondolkodásra. Milyen meglepő. Ők ketten még a jobb esetek, mert vannak sokkal kegyetlenebb és beképzeltebb lányok is. Tudunk összetartó osztály lenni, ha kell, de megvannak a klikkek. Ez gondolom minden osztályban így van, mert én komolyan nem ismerek olyan közösséget, ahol teljes lenne a békesség. Szóval este apán agyaltam, meg azon, hogy mekkora hülyeség, még hogy tőlem félnek, és veszélyes vagyok. De aztán eszembe jutott a két héttel ezelőtti tesi óra, amikor orrba vágtam birkózás közben Cassandrát. A kezemmel toltam hátra, amikor kicsúsztatta a kezem, és így sikeresen orrba csaptam. Az orrából ömlött a vér, és el nem tudtam képzelni, hogyan történhetett ez velem. A Dinkák ekkor kezdték el kántálni a tanáromnak, milyen veszélyes vagyok. Hiába mentegetőztem, sajnálkoztam, nem segített. 1 hét felfüggesztést kaptam. Azóta az eset óta mindenki kiközösít az osztályból a kockákat kivéve, senki nem szól hozzám rajtuk, és a Dinkákon kívül. Ők is csak azért beszélnek hozzám, hogy tudjanak szekálni. Másnap korán felkeltem. 1 hét van még a próbákig, ha olyan profi vagyok, mint ahogy apa mondja, akkor semmiség lesz. Csak az a baj, ezt még én sem hittem el magamról. De muszáj lesz megpróbálnom. Most már semmiképp sem hátrálhatok meg. Végig fogom csinálni, így vagy úgy. Be fogok kerülni az iskolába. Bármi áron. Miután felöltöztem, köszönés nélkül kirohantam az ajtón. Át a zebrán, két sarok után nekiütköztem valakinek. Mivel nem vagyok udvariatlan, így hátrafordultam, hogy megnézzem ki az a szerencsétlen, aki egy rohanó lány elé áll. Hát persze. Gondolhattam volna. A legjobb barátnőm Irina, mint mindig, most sem tudta fékezni magát. Meglepett arcot vágott, látszólag komolyan nem értette mi ütött belém. Végül mivel úgy sem lett volna más választása rákérdezett.

- Helló, vagy valami? Szia, Irina! Hogy vagy? De ehelyett mit kapok, egy zúzódást a karomban.–Jellemző rá, mindig mindent túlreagál. Mondjuk, az ő helyében én is dühös lennék, megértem, meg miegymás. Viszont még csak most jöttem, rá arra, hogy meg kell bíznom benne, mert amikor mindenki itt hagyott ő még mindig engem védett. Fura nem? De gondolom én ilyen egy igazi barát. Szóval elmondom neki, de nem itt és nem most főleg, mert iszonyú dühös rám éppen.                                                                                                                                                                                       

- Szia Irina, sajnálom, de nem láttalak. – Csak ennyit tudtam kinyögni, de látszólag nem vette be ezt a dumát. Látta rajtam, valami nagyon nincs rendben. Vagyis, pontosabban látta rajtam, van valami tervem. A Szemem csillogásából könnyen rá tudott jönni.                    

- Semmi baj. De egyébként mizujs csajszi? Utoljára akkor futottál így, amikor kergetett a rendőrnek a kutyája tesiórán. – Na, jó lehet, nem szeretek futni, de azért durva, nem is akkor futottam utoljára. Akaratlanul is elmosolyodtam. Szép emlék volt annak ellenére, hogy kb. 10 kört le kellett futnom amiatt a hülye kutya miatt. A legfurább az, még élveztem is.                                

- Nem is igaz! – tiltakoztam. – De mindegy, nagy újságom van a számodra, de egy olyan helyen kell elmondanom, ahol nem hall minket senki. – Kötöttem ki. Semmi szükségem nincs az osztálytársaim hülye piszkálására, mert ha megtudják, mi vagyok nekem végem, szó szerint.