Bungou Nyugat

18. Az elveszett könyv

Dazai Osamu POV

- Na, akkor... - Kezd bele a Nyugat vezetője, majd azonnal meg is áll. - Lehetne, hogy átmegyünk egy olyan helyre, ahol leülhetünk? Szerintem mindenkinek jobb lesz, ha nem állva kell végighallgatni a történetet. - Teszi zsebre a kezeit.

- Imrének igaza van. Elég hosszú a történet, jobb lesz, ha kényelembe helyezzük magunkat előtte. - Biccent egyet a férfi mellett Michael Ende is. Mikor pedig a két vezér beleegyezik az ötletbe, mind lesétálunk az egyik konferencia terembe és helyet foglalunk a nagy asztal körül.

- Hát hol is kezdjem, hol is? - Kérdezi Madách Imre, ahogy az állát fogja.

- Talán a legjobb az lenne, ha az elején. Miért jött a Nyugat Japánba? - Teszi fel a kérdést a maffia főnök, mire a külföldiek szinte egy emberként szólalnak meg.

- Nyaralni Ferkóval!

- Nyaralni velem! - Vigyorog az ekkor már újra kisgyerek képességhasználó.

- Tényleg csak nyaralni jöttek? - Néz végig a csapaton a Nyomozó Iroda feje, mire azok bólogatni kezdenek.

- Meg úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk akkor megkeressük Ende könyvét. - Vonja meg a vállát a csapat vezetője.

- Az meg a másik ok. - Ért egyet az említett.

- Itt hagyta el a könyvet? - Jön a kérdés a Nyomozó Iroda vezetőjétől.

- Miért olyan fontos ez a könyv? - Érdeklődik a maffia főnök.

- Mert a könyv nélkül nem tudom használni a képességem, na nem mintha nagyon akarnám használni, meg lenne mire, de jó lenne visszakapni. - Néz morcosan a mellette ülőre Ende.

- Sajnálom, mondtam már, hogy nem direkt volt. - Vakarja a nyakát Madách.

- Mi a képessége? - Teszem fel most én a kérdést, mielőtt a két férfi egy újabb vitába kezdhetne bele.

- Ha nálam van a könyv, el tudom magát zárni benne, úgy hogy ön azt hiszi, hogy a saját tökéletes világában van. - Húzódik egy halvány mosolyra a férfi ajka. - Eddig csak egyszer használtam, de Agathának mániája, hogy megpróbáljon rávenni, hogy használjam az ő érdekükben. - Vonja meg a vállát a férfi és legyint is egyet. - De úgyse kapja meg, amit akar. Régebb óta vagyok Nyugatos, minthogy őt ismerem és különben is itt vannak a barátaim. - Mosolyog a csapatára.

- És hogy vesztette el Madách úr ezt a könyvet pont itt Japánban? - Szólal meg mellettem Fyodor, amivel eléri, hogy rá pillantsak, de ő csak komoly tekintettel nézi a kérdezettet.

- Hát az úgy volt, hogy tizenöt évvel ezelőtt Ende kölcsön adta a könyvet, amikor elkísértem egy barátomat Japánba egy üzleti útra. - Kezd bele a történetbe a Nyugat vezetője.

- Miért adta kölcsön a könyvet, ha ahhoz van a képessége kötve? - Teszi fel a teljesen jogos kérdést Mori, mire Michael Ende csak megforgatja a szemeit.

- Mert tényleg író vagyok és abban voltak az akkori regényem vázlatai, ő meg el akarta olvasni őket. - Jön a magyarázat.

- Igen. - Helyesel Madách, majd felkönyököl az asztalra és a plafon felé nézve folytatja a meséjét. - Szóval megérkeztünk Japánba. Az első pár nap borzalmasan unalmas volt, csupa megbeszélések, meg anyagi dolgok. Aztán az egyik este elmentünk inni.

- Jaj, ne már megint! - Veri bele a fejét József Attila az asztalba, mire Ranpo megveregeti a hátát, de utána csak tovább nyalogatja a nyalókáját.

- Fogalmam sincs hogy ütöttem ki magam annyira, de másnap reggel egy lány arcával az arcomban keltem fel. - Vigyorog a külföldiek vezetője.

- Igen tudjuk és azt is, hogy utána a doktor közölte, hogy ne igyál szakét kíséret nélkül és azóta csak pálinkával iszod. Tovább léphetünk? Nem vagyok kíváncsi rá, hogy hánytad végig Yokohama utcáit. - Motyogja József Attila, még mindig az asztalon feküdve, aminek köszönhetően a szavai furcsán jönnek ki a száján.

- Nem hánytam végig az utcákat! - Horkant egyet Madách Imre. - Mindegy is. Úgy gondoltam jobb lesz kitisztítani a fejemet, úgyhogy elmentem egyet sétálni, zsebemben azzal a kis névjegykártyával, a kezemben a könyvvel. Aztán emlékszem, hogy eldöntöttem, hogy leteszem valahova, hogy megnézzem felveszi-e valaki. - Ütögeti meg a férfi az állát a mutató ujjával.

- Mi? - Fintorodik el a Nyomozó Iroda feje.

- Az emberek általában figyelmen kívül hagyják az elhagyott könyveket. Az volt a terv, hogy ha valaki felveszi, akkor elkapom a grabancát és közlöm, hogy "De jó, hogy megtalálta a könyvem, már mindenhol kerestem." Aztán... - Itt megint elgondolkodik. - Aztán már csak a kissrácra emlékszem. - Fintorog.

- Kissrác? - Pislog a főnök.

- Aha, a kissrác. Egyedül volt és magányos, úgyhogy megcsináltam vele a parti trükkömet, aztán körbejártuk a várost, aztán a haverommal megmentettünk egy öngyilkost, utána meghívtam a gyereket vacsorára, majd haza kísértem, de nagyon meg volt ijedve, úgyhogy odaadtam neki a névjegykártyát, amit a doktortól kaptam. - Legyint egyet a férfi, mire Mori szemei kitágulnak és egy lélegzetvétel erejére felém pillant.

- Te komolyan eladtál egy névjegykártyát, ami megmentett volna minket attól, hogy idiótát csináljunk magunkból? - Kapja fel a fejét József Attila, mire Madách csak megvonja a vállát.

- A kissrácnak nagyobb szüksége volt rá. - Legyint egyet.

- Említett valami parti trükköt, milyen parti trükk? - Tudakolja a Nyomozó Iroda feje, mire Madách meglepetten fordul felé, majd megint vállat von.

- Semmi extra, csak egy egyszerű bűvész trükk, amit a németeknél tanultam. - Fintorog a férfi. - Meg lehet vele bárkinek a nevét mondani.

- Mi volt a gyerek neve? - Teszi fel a kérdést a maffia főnök, mire a magyar férfi elgondolkodik és most előre dönti a fejét. Pár percig néma csend van, mielőtt Madách Imre a kezeibe temeti az arcát, majd a hajába túr.

- A rohadt életbe... - Hagyja el a káromkodás a száját.

- Imre, mi a baj? - Teszi a férfi vállára a kezét Michael Ende.

- A gyerek neve... - Motyogja Madách, majd fél szemmel Endére néz, mielőtt nyel egy nagyot és folytatja. - Dazai Osamu. - Amikor a férfi ajkait elhagyja a nevem úgy meglepődöm, hogy elengedem Fyodor kezét. Az emlékek homályosan és töredezetten, de elkezdenek visszajönni arról a napról. Egy mosolygós férfi arc, aki a barátomnak nevezte magát, aznap fogalmazódtak meg bennem az öngyilkosságról vallott nézeteim. Csak akkor térek magamhoz, mikor megérzem, hogy Fyodor újra megfogja a kezem és rászorít.

- A fenébe! - Jön több Nyugatostól is a káromkodás és amikor végignézek rajtuk többen is fintorognak.

- Hát így legalább már azt tudjuk, hogy vesztetted el a könyvem és miért csak akkor jutott eszedbe, hogy baj van, mikor rákérdeztem. - Horkant egyet Michael Ende.

- Ezt hogy érti? - Teszi fel a kérdést a Nyomozó Iroda feje.

- Imre képességének az egyik aspektusa, hogy bármit meg tud jegyezni és sajnos tudat alatt használja erre a képességét. Ha a képességével jegyezte meg hova tette a könyvemet és hozzáért Dazai úrhoz... - Kezd bele a magyarázatba a férfi, mire mindenki felém néz, én pedig megrázom a fejem.

- Akkor hatástalanítottam a képességet és úgy ment el Japánból, hogy nem is emlékezett a könyvre. - Húzom egy kétségbeesett félmosolyra az ajkaimat, ez a helyzet kínosan nevetséges.