Egy új kezdet hajnalán(Dramione ff)

1. fejezet: A múlt börtönében

/Hermione szemszöge/

Sikítva ébredtem fel rémálmamból roxfort-i hálószobám badalchinos ágyán. Lihegve és rettegve még az álom hatásától gyorsan körbenéztem abban bízva, hogy valóban csak egy újabb rémálom részese voltam. A szürke színű téglafalak, a megszokott bútorok, a láda az ágyam végén, az egész alakos tükör a falon, a vörös színben ragyogó függönyök láttán kissé megnyugodtam. Minden rendben. A Roxfort-ban vagyok. Amit átéltem az nem a valóság, csupán egy álom. Azaz talán kicsit mégis. A takarón fekvő karomra pillantottam ennél a pontnál. Egy sebhely víritott ott, ezzel mintegy örökre az emlékezetembe vésve annak a napnak a borzalmait, aminek mai napig viselem a jelét.

Sárvérű.

Ennél jobban senkit sem lehetne megbéklyózni és megalázni, mint ahogy velem tették. Bellatrix Lestrange. Ő tette ezt. Egy név volt csak sokak számára, aki Voldemort csatlósa volt, de számomra az a boszorkány volt, akinek köszönhettem, hogy majdnem meghaltam. Ennek a nőnek viselem a jelét és miatta lesz részem örökre azokban az álmokban.

Mert újból és újból ugyanazt láttam álmomban. Megint ugyanazt éltem át, mint ha egy film lemeze megakadt volna annál a percnél, mikor Bellatrix a karomba véste azt a szót. Na, és ha ez nem lenne elég, mindezt az a személy, aki segíthetett volna rezzenéstelen tekintettel nézte végig. Komor arca, világos szürke íriszei, meg se moccantak, ahogy a kínzásomat nézte.

Draco Malfoy.

Még most is fájdalmasan érintett ez az egész. Azt hittem megmenthetem őt. Azt hittem megváltozhat. Azt hittem, hogy olykor feltűnő gyöngédsége elindítja őt a változás útján. Tévedtem. Hiábavaló reménykedésemnek viselem a nyomát.

Lehunytam szemem, de rögtön meg is jelent újra az álom, ezért gyorsan ki is nyitottam. Elég volt. Nem gondolhatok folyton arra a napra.

Felültem az ágyon és mivel már úgyse tudok visszaaludni a fürdőszobába mentem. Gyorsan megmostam barna hullámos hajamat, majd törölközőbe csavarva testem kiléptem a szobába. A szekrényből elővettem egy világos kék színű blúzt, egy hozzá illő kék szoknyát, egy fehér comb közepéig érő csizmát és lassan felöltöztem. Ezután a tükörhöz lépve feltettem a sminket és elegáns kontyba tűztem a hajam. Elismerően simítottam végig a ruhán, majd egy bólintást követően felvettem taláromat. A párnám alól előszedtem a pálcámat és miután úgy találtam mindennel elkészültem kiléptem tanári szobámból.

Úgy van. Én Hermione Jane Granger tanár vagyok itt Roxfort-on már több éve. Mugliismeret és Számmiszika a szakterületem, de sokszor besegítek az igazgatónak a Sötét Varázslatok Kivédése órákban. Sajnos még nem sikerült megfelelő tanárt találni erre a szakra ezért kettőnk között osztjuk el a tanítást. Igaz több tanár is van, mondjuk Luna, Neville, Bimba professzor és még páran, de egyikük se vállalta.

Persze én nem bánom, a lényeg, hogy taníthatok és újra itt lehetek a Roxfort-on. Nem bántam meg ezen döntésem. Még akkor sem, ha ezzel az arany triónak, Harry, Ron és jómagam csapatának ezzel véget vetettem. Harry, miután legyőzte a Sötét Nagyurat és véget vetett a háborúnak nem érezte úgy, hogy neki a Roxfort-on a helye. Nem fejezte be tanulmányait. Helyette egy auror képzésen vett részt és ma már ő volt a aurorok parancsnoka. Ron követni akarta barátját, de engem se akart cserben hagyni, velem akart lenni ezt jól láttam rajta, de végül helyette hoztam meg a döntést és azt mondtam neki, hogy valakinek vigyáznia kell Harry-re.

Ron emiatt nem követett végül ide, de folyamatosan tartsuk a kapcsolatot. Ám mindketten jól tudtuk, hogy ez a "veled, de nélküled" állapot nem sokáig tartható fenn, ha nem teszünk valamit érte.