| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XXIV.

| Tudod te egyáltalán, kihez vonzódsz? |

Miután visszaszerzem az eszméletem, ismét a szokásos kis cellámban ébredek. Már unom, hogy mindig ide dobnak be, ha nem tetszik nekik valami. Viszont most muszáj vagyok igazat adni nekik. Nem abban, hogy megérdemlem a büntetést, mert a királyra támadtam. Hanem mert megsebesítettem Lokit. Ha Thor és Odin nem lépnek közbe, ki tudja, mi történt volna. Elfog a félelem. Loki vajon, hogy van?

-Destiny! - szólít meg a mogorva, idős hang. Felülök az ágyban és felé fordulok.

-Szép jó reggelt! - vigyorgom rá, miközben azt a pontot masszírozom a fejemen, ahol megütött az egyik őr.

-Átlépted a határt.

-Én? - horkanok fel. - Előbb maga tette meg ezt. Azt hitte, szó nélkül hagyom? - felállok és a sugárfalhoz sétálok. Az első pár lépésem bizonytalan, megszédülök és a fejem is lüktetni kezd.

-Meg akartál ölni - csattan fel Odin.

-Meg ám!

-Nem is tagadod? - ráncolja kérdőn a homlokát.

-Nem - sziszegem a fogaim között. - És tudja, miért? Mert elhitette velem, hogy a bátyámat megölték! Tudta, mit jelent a számomra Ben, hogy már csak ő van nekem! Kijátszotta azt a gerinctelen kártyát, amiért ölök - ördögi, hideg vigyorra kanyarodik az ajkam. Az őrök szorosabban fogják kezükbe a fegyverüket.

-Bevallom, nem kellett volna ezt a lépést megtennem.

-Valóban? - nevetek fel. - Miből jött rá erre?

-Csak azt akartam, hogy azzal foglalkozz, amivel kell! Hogy hagyd Lokit és a próféciára, a gyakorlásra koncentrálj!

-Amikor időm engedi, gyakorlok! Ha nem tűnt volna fel seggfejkém, akkor elég sokat fejlődött a képességem!

-Vigyázz a szádra! - emeli fel a hangját.

-Mert mi lesz? Hazaküld? Megölet? - nevetem el magam. - Szüksége van rám! Úgyhogy hagyjuk a finomkodást és azt, hogy mit kellene csinálnom. Tisztában vagyok vele! Azon vagyok! De nagyon megnehezíti a nyugodt perceim!

-Nem hagyhatom a tetted bűntetetlenül.

-Hogy van Loki? - kérdezem.

-Az most ne izgasson.

-Már pedig igenis izgat! Maga miatt történt vele az, ami! - förmedek rá.

-Nem - rázza meg a fejét Odin. - Csak is te vagy az oka annak, hogy Loki megsebesült. Te sebesítetted meg, mert nem tudtál uralkodni magadon, az indulataidon! Nem sok híja volt, hogy megöld - lefagyok utolsó mondatát hallva. Megremeg a térdem. - Ezért és az ellenem fellépő gyilkossági próbálkozás miatt, meg kell, hogy büntesselek.

-Jól van? - ennyit tudok kipréselni magamból. Tekintetem könnybe lábad. Nem érdekel, mit beszél Odin, milyen büntetést akar kiszabni. Csak tudni akarom, hogy van Loki.

-Elviszünk a legalsó szintre, ott majd megtanulod, hogy legközelebb ne támadj a királyra - azzal faképnél hagy. Egy könnycsepp megszökik a szememből. Lassan végiggördül az arcomon. Nem vagyok képes megszólalni. Hagyom, hogy az őrök besétáljanak, megfogják a felkarom és elvezessenek. Nem figyelem, merre megyünk, merre és mikor vesszük a kanyarokat. Melyik ajtón megyünk be, hány lépcsőt járunk meg. Remegek, a könnyeim potyognak. Majdnem megöltem Lokit...

Még akkor sem érdekel, mi történik velem, amikor egy sötét folyosón vezetnek végig, melynek végében egyetlen ajtó áll. Már mélyen járunk a palota alatt, fázom. Az ajtó kinyílik, a helyiség közepén egy szék foglal helyet. Leültetnek és odaszíjaznak. Azzal az őrök eltűnnek. Nem tudom, meddig voltam egyedül. Lehet csak pár percig, lehet órákig. Végül egy csuklyás, csontsovány idős férfi lép be a szobába. Beszél hozzám, de szavai nem jutnak el a tudatomig. A sötétből előhúz egy gépet. Nyomkodja, állítgatja. Még az sem érdekel, hogy a könyök hajlatomba szúr egy tűt, melyen keresztül valami lila folyadék jut a testembe. Egy-egy hideg korongot feltapaszt a halántékaimra.