A Sárkány, Akit Senki Nem Szeret /Aemond Targaryen/

40 - A kis túlélő

Aemond épp el akart lépni a lakosztály előtt strázsáló Ser Danton mellett, mikor megütötte fülét felesége kiabálása az ajtó túloldaláról. Kérdőn felvonta szemöldökét, mire a lovag mindössze egy elnéző mosollyal felelt.

Na igen, az alul értékelt férfiúi vonások közül az egyik legmarkánsabb – legalábbis a herceg szemében – a kedvelt nőik iránt tanúsított, vértanúi türelem.

Belépett, s egy gyors mozdulatokkal lecsatolta kardját, ugyanis asszonya légvétel nélküli lármázását hallva jobbnak látta azt a bejáratnál hagyni. Mivel Jess az utóbbi időben gyakorta nem viselte saját fegyvereit, így legfeljebb puszta kézzel tudott volna szolgálójával végezni. Esetleg egyszerűen átharapja a torkát. Aemond lélekben vállat vont a problémára, elvégre ő sem tudhatja mindenre a megoldást.

- Nem, nem, és nem! – hallotta a lány hangját. – Nem kínoztál még eleget, átkozott cemende?!

A herceg mindig is kedvelte felesége meglepően mély, játékos hangszínét. Kissé nehezére esett most felidézni azt, mivel jelenleg leginkább egy tojásrakás közben megzavart, végletekig felbőszült sárkány rikoltásaira emlékeztetett.

Lassú léptekkel átszelte az étkező helyiséget, és benyitott Jess hálótermébe, majd reflexből elkapta a felé hajított hajkefét. Mivel a „beszélgetés" épp akörül forgott, nem lehetett benne biztos, hogy az neki volt-e címezve.

Ráérősen felmérte a fésülködő asztalnál helyet foglaló asszonya feldúlt arcát, s a mögötte állongó Sera síráshoz közeli szemét.

- Távozz. – mondta Jessamyn, de mivel épp tüntetőn kibámult az ablakon, nem volt egyértelmű, kihez beszél.

Aemond lelkében erősen élt a gyanú, hogy hozzá, de nem különösebben zavartatta magát, inkább sötét mosollyal az ajtófélfának dőlve megvárta, hogy a szolgálólány magára vegye a parancsot.

- Hölgyem, tartozom egy vallomással. – mondta, mikor magukra maradtak, s Jess végre kegyeskedett rápillantani. – Volt dolgom vadon élő sárkányokkal, akik nálad kedvesebb természettel bírtak.

- Akkor talán azok közül kellett volna nőül venned egyet, úgyis minden gondolatod köröttük forog! – vicsorgott rá bűbájos hitvese.

A herceg elgondolkodva megforgatta ujjai között a kezében tartott fésűt, majd beljebb lépett. Mikor felvette az asztalon állongó olajat, a lány hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Igazán bízhatnál bennem. Ha nem tűnt volna fel, az én hajam mindig kifogástalan. – mondta önelégülten vigyorogva, miközben bőségesen juttatott tenyerére a kezében tartott hajolajból, majd asszonya mögé lépett.

- Renigon nyke se kesan nektogon aōha irosh isse aōha ēdrugon! – sziszegte Jessamyn és megkísérelt elhajolni előle.

A férfi a figyelmeztetés ellenére nem csak hogy megérintette, de arcán széles mosollyal elkapta vizes loboncát és annak ápolásához látott.

- Merem remélni, hogy ha valaha is az életemre törsz, azt nem álmomban teszed. – válaszolta meg a fenyegetést a közös nyelven. – Csalódnék.

Még akkor is a lány gyönyörű valyr kiejtésén járt az esze, mikor újabb adag olajat vett kezébe. Jess elképesztő gyorsasággal haladt a nyelv elsajátításával még akkor is, ha jobb dolga nem igazán akadt az utóbbi időben.

Néhány perccel később sóhajtva magához vette a kefét, és asszonya változatos hangú morgásaival és nyüszítéseivel mit sem törődve folytatta munkát. Jessamyn végül lassan és fájdalmasan feladta az ellenkezést, és duzzogva átengedte magát Aemondnek.